Atlétika - Szerény háttér, erős mezőny

2003.02.06. 21:07
Címkék
Jones szakított edzôjével

ATLÉTIKA. Anyagi megfontolásból szakított edzôjével, Charlie Francisszel a háromszoros olimpiai aranyérmes Marion Jones. Az atlétát támogató Nike sportszergyártó cég ugyanis bejelentette: ha továbbra is Ben Johnson egykori trénerével készül, felbontja a szerzôdését. Az ötszörös világbajnok futó évente 800 ezer dollárt kap a Nike-tól, amely egyben az amerikai válogatott fôszponzora is. Jones decemberben hagyta ott korábbi edzôjét, Trevor Grahamet, hogy párjával, a 100-as világcsúcstartó Tim Montgomeryvel az 1988-as doppingbotrány kapcsán hírhedtté vált kanadai szakemberrel készüljön. Miután ez kiderült, szinte az egész atlétikatársadalom a páros ellen fordult. „Talán nehezen hihetô, de az elmúlt két hónap alatt többet javult a mozgásom, mint az utóbbi négy-öt évben, és ezt Francisnek köszönhetem”–nyilatkozta az immár exmesterérôl Jones megerôsítve, hogy nem szakmai okok miatt tette meg a lépést. Montgomery tervei egyelôre ismeretlenek, de várhatóan úgy tesz, mint kedvese.

Nemzetközi fedett pályás verseny, Dortmund
Még nem közölt eredmények
Férfiak. 800 m: 1. Dube (botswanai) 1:46.80, 2. Schumann 1:46.91, 3. Herms 1:47.89. 3000 m: 1. Fitchen 7:51.83, 2. Baumann 7:51.99, 3. R. Kosgei (kenyai) 7:54.92. Rúd: 1. Lobinger 572, 2. Stolle 562, 3. Otto 562
(A nem jelölt nemzetiségûek németek.)

Bár a Budapest Sportcsarnok leégését követő legszerényebb költségvetésű hazai nemzetközi atlétikai gála veszi kezdetét február 8-án, szombaton 14.30 órai kezdettel, a mezőnyre így sem lehet panasz. Rögtön kezdésnek a férfi távolugrás fedett pályás Európa-bajnoki címvédője, a spanyol Raúl Fernández csap össze honfitársával, Yago Lamelával, az idei világranglista vezetőjével (825 centiméter), valamint a 840-es egyéni csúccsal büszkélkedő Gregor Cankarral. Magyar részről Dömötör Balázs próbálja velük felvenni a versenyt. Azért a további hat számban (férfi és női 60 méteres sík- és gátfutásban, női rúd- és távolugrásban) is akadnak világszintű atléták. A magyarok közül az Európa-bajnoki bronzérmes távolugró, Vaszi Tünde most törleszthet valamennyit Conceptión Montanernek, aki tavaly többször is borsot tört az orra alá. Rúdugrásban Molnár Krisztina, Szabó Zsuzsanna és Donát Katalin mellett a 460 cm-es egyéni csúccsal rendelkező Tatjana Polnova, valamint a bolgár Tatjana Koleva teszi tiszteletét az Olimpiai Csarnokban, utóbbi szinte már hazajár ide. Férfi hatvan méteren a tavalyi bécsi Eb bronzérmese, az ukrán Anatolij Dovgal a legnagyobb név, míg női hatvan gáton a 8.20 másodperces vb-szintért küzdő Vári Edit erős ellenfelet kap a brazil Machado személyében.
A Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) elnökségének határozata alapján az idén már vb-szintet teljesítő öt atléta mellett tavalyi eredményére való tekintettel Varga Judit, Vaszi Tünde és Molnár Krisztina is vb-csapattagnak tekinthető – természetesen megfelelő átlagforma esetén.
Legfrissebb hírek

Vb 2026: Hollandia–Japán

Foci vb 2026
10 perce

Statisztikák: a németeknél senki sem szerzett többször hét gólt vb-n; a kapitányi korrekord már harmadjára dőlt meg

Foci vb 2026
20 perce

A távolugró Pap Kristóf harmadik, Bánhidi-Farkas Petra ötödik Svédországban

Atlétika
41 perce

Antonelli és Colapinto is büntetést kapott a futam után – változott a Katalán Nagydíj végeredménye

F1
41 perce

Hétnél megálltak a németek, 3.0 a vb-gólátlaga

Foci vb 2026
48 perce

Nem borult a papírforma, hetes lett belőle: Németország kiütötte Curacaót

Foci vb 2026
53 perce

Malennel a csatársorban rohamoz Hollandia a japánok ellen – ismertek a kezdőcsapatok

Foci vb 2026
55 perce

„Most kicsit üresnek érzem magam” – Antonelli megszorongatta volna Hamiltont

F1
1 órája
Ezek is érdekelhetik