Vargabetűvel a műtőasztalig

Ahogy maga az érintett fogalmaz, kezdjük a kályhától. Miért is van az, hogy az utóbbi öt év legeredményesebb magyar férfi súlyemelője orvosról orvosra jár, és senki sem tud segíteni rajta? Szomorú, de a két esztendeje Trencsénben Európa-bajnoki ezüst- (lökésben), valamint bronzérmet (összetettben) szerző, olimpiai hatodik Kovács Zoltán (105 kiló) lába csak fáj és fáj, így aztán nem csoda, hogy a 2001-es törökországi világbajnokságon és a tavalyi kontinensviadalon is leszerepelt, a novemberi varsói vb-t pedig kihagyta. Tehát, akkor a kályha…"Már Trencsén előtt fájdogált a lábszáram, de nem tűnt komolynak a dolog – kezdte a BKV Előre versenyzője. – Tovább dolgoztam, ami újabb terhelést jelentett, és rosszabbodott az állapotom. Az antalyai világbajnokság előtt már nagyobb pihenőket kellett tartanom egy-egy keményebb edzés után, ami viszont nem volt járható út. A tavalyi Európabajnokságon még elindultam, aztán május–júniusban egy hosszabb vizsgálat kiderítette, hogy tulajdonképpen fáradásos törés fedezhető fel a sípcsontomon. A diagnózis után tovább folytatódott a kálváriám, hiszen jártam vagy tizenkét orvosnál, és tizenhárom megoldási lehetőséget hallottam tőlük. Ha mondjuk négyüknél a műtét vetődött fel mint lehetőség, annak véghezviteléről négy véleményük volt.”Kovács két-három hete unta meg a specialisták speciálisan különböző megállapításait, és úgy döntött, hogy a sok orvos közül felkeresi azt, aki korábban a legszimpatikusabbnak tűnt neki. Az illető szakember szerint ritkán előforduló problémával küzd a korábban rettegett súlyemelő, de igenis meggyógyulhat az átkozott sípcsont."A jövő héten még lesz két vizsgám a jogi egyetemen, aztán befekszem a kórházba, hogy minél előbb túl legyek az operáción – folytatta Kovács. – A doktor úr szerint négy-hat hét alatt rendbe jöhetek, összeforrhat a csont. Sok időt vesztettem a huzavona miatt, ha előbb lépek, talán már a varsói vébén is ott lehettem volna. Nagyon remélem, az olimpiára kvalifikáló vancouveri világbajnokságon már hasznos tagja leszek a válogatottnak.”Eb-ezüstérmesünk egy ideje csak távolról nézi a tárcsákat, de – szavaival élve –nyáron azért lejárt néha "bohóckodni” a konditerembe, hiszen már nagyon bizsergett a tenyere. És ha a sportban mostanság nem is lelhette örömét, a tanulásra több ideje jutott, a mázsák megmozgatása helyett az agytornát élvezte.