Ez az év is jól kezdődik!

Kiugró sikerrel kezdődött a szezon a magyar dzsúdósok számára: az olimpiai és világbajnok Kovács Antal megnyerte súlycsoportjának küzdelmeit a moszkvai Szuper A-kategóriás Világkupa-viadalon. Mindeddig a Paksi Atomerőmű SE sportolója az egyetlen magyar cselgáncsozó, aki nyerni tudott ilyen magas minősítésű versenyen, ez a bravúr már másodszor sikerült neki a tavalyelőtti párizsi diadal után. Mi több, Moszkvában is eddig csupán ő léphetett fel a dobogóra a mieink közül.
– Negyedszer versenyeztem Moszkvában, korábban kétszer voltam második, egyszer pedig harmadik, most először sikerült nyerni – készített leltárt kérésünkre Kovács Antal, aki csütörtökön tért haza csapattársaival együtt Podolszkból. – Ami a moszkvai érmeket illeti, a klubtársamnak, Braun Ákosnak is majdnem sikerült szerezni egyet, nagyon jól dolgozott a bronzmérkőzésen, de egy pillanatnyi kihagyás elég volt az ellenfelének. Ilyen a dzsúdó…
– Önnek viszont nem volt egy pillanatnyi kihagyása sem.
– Voltak olyan mérkőzések, amelyeken nem kockáztattam, inkább a taktikára helyeztem a hangsúlyt, ilyen volt mindjárt az első meccsem, az orosz Gazimov elleni. Nagy csata volt, amelyet egy kokával nyertem meg. Amikor vezettem, inkább a biztonságra törekedtem. Éreztem, hogy a kondimmal nincs gond, az ellenfél pedig fárad, de nem akartam olyan hibába esni, mint az Európa-bajnokságon, amikor egy megnyert meccset engedtem ki a kezemből. Maradjunk annyiban, nem volt szép mérkőzés, de hasznos…
– A második körben a finn színekben szereplő Igor Petrov volt az ellenfele.
– Róla túl sokat nem tudok mondani, mert alig egy percig tartott a meccs. Egy kicsit lefejelt az elején, én erre egy belső combdobással válaszoltam. A harmadik fordulóban a francia Bruziaux ellen is így nyertem, ő egy ifjú titán, aki máris nagy skalpok birtokosa.
– Az elődöntőben az orosz Makszimov ellen egy újabb szoros összecsapás következett.
– Makszimovról annyit tudni kell, hogy szambóvilágbajnok, s ennek megfelelően nagyon kellemetlen stílusban dzsúdózik. Egy kokát sikerült is dobnia rajtam, igaz, akkor már én vezettem. A hajrában igyekeztem kézben tartani a meccset, itt sem kockáztattam. A döntő is öt percig tartott, de érzésem szerint hamarabb eldőlt, az elején szereztem egy jukót, aztán egy vazarit, s ez ki is tartott a végéig.
– Tavaly két komoly műtéten is átesett, érzi még a nyomait?
– Sajnos igen, mondjuk most már nem a mandulám fáj, hanem a helye. Háromszor is belázasodtam, de azt mondják az orvosok, ez az állapot csak egy évig tart, utána végleg elfelejthetem.
– Elégedettek voltak a körülményekkel?
– A verseny egy kicsit oroszos volt, talán nem volt olyan gördülékeny, mint máshol, de azért a házigazdák kitettek magukért.
– Ugyanez igaz a versenyt követő podolszki edzőtáborra is?
– A legendás Podolszktól tartottam egy kicsit, kilenc évvel ezelőtt voltam ott, s akkor elég rossz körülményekkel kellett szembenéznünk. Azóta nagyot változott a helyzet, szakmai szempontból is kifejezetten hasznos volt a tábor, ragyogó partnereket kaptunk. Mindenesetre biztos, ami biztos alapon egy korty pálinkát ittunk minden étkezés után. Annak idején Csősz Imi mondta, hogy ez jó módszer, azt hittem, hülyéskedik, de rajtunk kívül tényleg mindenki megbetegedett. Most én diktáltam a fiatalokba, képzelheti, prüszköltek rendesen, mert ugye, ki szereti a pálinkát…