Röplabda: A legponterősebbek között

SZABÓ GÁBORSZABÓ GÁBOR
2003.01.17. 21:59
Címkék
Hogy az NRK-Nyíregyháza felnőtt az Indesit Bajnokok Ligájának elitmezőnyéhez, nemcsak a Bergamo ellen szerdán nyújtott fantasztikus játék bizonyítja, hanem a szupersorozat egyéni statisztikájának összesített állása is.
Főként Kiss Katalin és Natalja Papizsanszkaja eddigi produkciója figyelemre méltó, hiszen a szabolcsiak válogatott kettesütője a 12. helyet (71 pont) foglalja el a pontszerzők között, az ukrán négyesütő pedig ugyanitt a 15. (66). A hatékonyságot tekintve viszont csak Papizsanszkaja dicsekedhet, hiszen 45.60 százalékos teljesítménnyel a 22. helyen áll, ebben a rangsorban csak 40. Kiss. De folytassuk a légióssal a sort, hiszen "Papi” eleddig a harmadik (!) legjobb nyitásfogadó, a liberó Mátrai Beáta pedig hatodik ebben a játékelemben. A legtöbb sáncpontot szerzők listáján is találunk nyírségit az első tíz között, ugyanis Erdősné Balogh Erika éppen a tizedik helyre jó 13 blokkjával. Ami feltűnő, hogy az ász értékű nyitás még nem kenyere a Nyíregyházának, ami talán annak tudható be, hogy egyedül Kiss Katalin vállalja el a felugrásos szervákat.Magyar érdekeltségű hír még, hogy a spanyol Tenerife továbbra is százszázalékos a B-csoportban, miután csütörtök késő este 3:0-ra elintézte a török Vakifbank Istanbult. Nagy Mariann 13 pontot gyűjtött, ebből kettőt nyitásból, és a BL pontszerzőinek rangsorában a 13. helyet foglalja el – Kiss Katalinhoz hasonlóan – 71 ponttal. Érdekesség, hogy ha a Nyíregyháza jövő kedden kivívja a továbbjutást Burgosban (vagyis legalább 3:1-re nyer), akkor a Tenerifével hozza össze a sors a negyeddöntőben.
Legfrissebb hírek

Atlétika: Bátori Lilianna magasugrásban ezüstérmes az U20-as vb-n

Utánpótlássport
4 órája

Hétfői sportműsor: kezdődik az atlétikai Eb és a medencés úszás a vizes Eb-n

Minden más foci
4 órája

Dzsudzsák első fejes gólja; Kós Hubert minden számban éremért úszik az Eb-n

E-újság
5 órája

Kártyák a pakliban – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
5 órája

Egymásra hangolva – Jakus Barnabás jegyzete

Úszás
5 órája

Asztalitenisz: András Csaba főtáblás Malmőben

Egyéb egyéni
5 órája

Arina Szabalenka Torontóban is korán kiesett

Tenisz
6 órája

Minden idők legjobb Eb-jét várja az európai szövetség elnöke

Atlétika
6 órája