e.on-ZTE: Éger László nem jön

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2003.01.17. 20:52
Címkék
Zalaegerszegen a szurkolók már nagyon várják a szombati, Kaposvár elleni előkészületi mérkőzést. Az eredeti időpont azonban megváltozott, hiszen mint Németh Ottó technikai vezetőtől megtudtuk, az összecsapásra 10.30 helyett két órával később, 12.30 órakor kerül sor a stadion mögötti edzőpályán.A szurkolók abban is reménykedtek, hogy szemtanúi lehetnek Éger László bemutatkozásának. A Dunaferr védője ugyanis korábban szóban elkötelezte magát a kék-fehérekhez, igaz, egy kikötéssel. Csak abban az esetben köszön el tudniillik a piros-fehérektől, ha a Dunaújváros nem fizeti ki a feléje fennálló tartozását. Noha a védő ügye hivatalosan még nem tisztázódott, az péntekre eldőlt, hogy Éger mégsem költözik Egerszegre.Nagy Ferenc, az együttes menedzsere az üggyel kapcsolatban annyit mondott, mindenáron nem akarnak igazolni, csak ha olyan futballistát találnak, akinek reálisak az anyagi igényei, szakmailag pedig segíteni tud a csapatnak. Kizárólag azért, hogy a keretet kiegészítsék, nem visznek senkit Zalaegerszegre.
Legfrissebb hírek

Neymar kispados a braziloknál Japán ellen – íme, a kezdőcsapatok

Foci vb 2026
6 perce

Neymar a padon, így kezdenek a brazilok Japán ellen

Foci vb 2026
17 perce

Hátsó füves futballmentő túra: Pusztamagyaródon éledezik a csapat

Hátsó füves
18 perce

Tomori Győző célja a bennmaradás és a csapatépítés Dabason

Kézilabda
28 perce

CR7 kemény kritikát kapott az uruguayi ikontól

Foci vb 2026
37 perce

30 órán át utazott a szenegáliak BL-győztes kapusa

Foci vb 2026
1 órája

Közleményt adott ki az MBSZ Németh Zsanett halálával összefüggésben, és a család is megszólalt

Birkózás
1 órája

Realista vagy inkább túlzottan optimista az amerikaiak legendája?

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik