Byron Moreno ártatlan!

Vágólapra másolva!
2003.01.17. 20:51
Címkék
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) fegyelmi bizottsága elfogadta a botrányhős ecuadori játékvezető, Byron Moreno fellebbezését, és ezzel végleg lezártnak tekinti az ügyet.
A FIFA november 8-án tiltotta el a bírót, mivel előbb a tavalyi világbajnokságon, majd hazája bajnokságában akadtak nagy vihart kavaró, vitatható ítéletei. Miután a FIFA megbüntette, Moreno azonnal bejelentette visszavonulását, így felmentésével "csak” becsületét szerezte vissza.Houllier fenyegetőzik

ANGLIA. Gérard Houllier, a klub történetének szinte legrosszabb sorozatát produkáló Liverpool menedzsere kijelentette: a gyenge szereplés következménye az lehet, hogy a szezon végén többeknek távozniuk kell az Anfield Roadról. Az együttes az utóbbi 11 bajnokin nem tudott nyerni – erre 50 éve nem volt példa –, s az elsőről a 7. helyre csúszott vissza a tabellán, hátránya jelenleg 14 pont az éllovas Arsenallal szemben. "Ebben a helyzetben kiderül, hogy ki az igazán jó játékos, s ki az, akitől meg kell válnunk. A második vagy a harmadik helyen kellene állnunk, de sajnos ettől messze vagyunk. Apróságokon múlik, nyer-e a csapat vagy veszít, lehet, hogy éppen azért kapunk ki, mert néhányan nem bírják a nagy nyomást” – mondta a francia szakember.

Tv: a Sport1 szombaton 13.15-től a Manchester United–Chelsea, 16.00-tól a Newcastle–Manchester City, 18.15-től pedig a Southampton–Liverpool mérkőzést közvetíti élőben

Megműtik Hamannt

ANGLIA. Műtét vár Dietmar Hamannra, az Liverpool német válogatott játékosára. A vb-ezüstérmes középpályásnak hónapok óta fáj a lába, az orvosok szerint a sípcsontjával van probléma. Elképzelhető, hogy az operáció miatt a teljes hátralévő bajnoki idényt ki kell hagynia.

Eltiltás szimulálásért

FRANCIAORSZÁG. A Francia Labdarúgóliga fegyelmi bizottsága a videofelvételek alapján két mérkőzésre eltiltotta a PSG csatárát, Fabrice Fioresét, mivel a Bordeaux elleni bajnoki mérkőzésen eljátszotta, hogy a kapus szabálytalankodott vele szemben, s a játékvezető meg is adta a büntetőt. A játékos ugyan beismerte tettét, de jelezte: fellebbez az ítélet ellen.
Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: pályán az Arsenal; az utolsó csapat is bejut a női kézi MK negyeddöntőjébe

Minden más foci
13 perce

Vitályos Milán: Már apám is mondta, ha átlépem a félpályát, lőjek!; Jóból és rosszból is kijutott a magyar tenisznek 2025-ben

E-újság
13 perce

A Fulham ötödször nyert otthon, a Forest ötödször kapott ki idegenben a PL-ben

Angol labdarúgás
39 perce

La Liga: ezúttal Bilbaóban győzött az Espanyol

Spanyol labdarúgás
39 perce

Marmus és Szalah góljával fordított Egyiptom az Afrikai Nemzetek Kupájában

Minden más foci
50 perce

Gian Van Veen a torna eddigi legjobb meccsátlagával nyert a darts vb második fordulójában

Egyéb egyéni
1 órája

A Napoli harmadszor nyerte meg az olasz Szuperkupát

Olasz labdarúgás
1 órája

Bolla Bendegúz török védőtársa 2028-ig hosszabbított

Légiósok
2 órája
Ezek is érdekelhetik