Bekerített bajnokság

GOMBKÖTŐ ROLANDGOMBKÖTŐ ROLAND
Vágólapra másolva!
2003.01.17. 19:40
Címkék
Több aktuális kérdés is szóba került a Magyar Kerékpáros Szakági Szövetség pénteki sajtótájékoztatóján. A legfontosabb napirendi pont a vasárnapi terepbajnokság volt, amelyre rendhagyó körülmények között, a zuglói Postás-sporttelepen kerül sor.
"Először rendezünk ilyen versenyt kerítésen belül, s mielőtt bárki azt hinné, hogy túl könnyű lesz a pálya, kijelenthetem, a versenyzőknek nagyon nehéz dolguk lesz – vélekedett Dömötör Sándor, a Postás edzője. – Jó néhányszor szerepeltünk a terep-világbajnokságon, és a külföldön megszerzett tapasztalatokat is felhasználva alakítottuk ki a pályát, amelynek nagy részét a nézők egy helyről beláthatják.”A terepkerékpár hasonlít az olimpiai programban is szereplő mountain bike-hoz, annyi különbséggel, hogy a kerékpár inkább az országúti gépre hasonlít. A bajnokság vasárnap 10 órakor az ifjúságiak futamával kezdődik, 11-kor következnek a nők, s 12-kor rajtolnak a felnőtt és U23-as férfiak.Lukács Zoltán, a Fiedler’s Kft. képviseletében arról is tájékoztatott, hogy a soproni kosarasok működését segítő Postás Sport Kft. felkarolta a klub kerékpáros-szakosztályát is. "Ezzel csupán annak teremtettük meg a feltételeit, hogy a kerékpáros-szakosztály legalább ebben az évben folytathassa működését. A sportot azonban üzleti alapokon képzeljük el, olyan gazdasági társaságot kell működtetnünk, amely a nyereségéből képes a sportot finanszírozni, reményeink szerint a Postás Sport Kft. is ilyen társaság lesz” – fejtette ki Lukács, majd hozzátette: a bevételi források között szerepelhet a Rosta magazin. Az először februárban megjelenő ingyenes havi válogatás talán lehetővé teszi, hogy hamarosan a Postás asztaliteniszezői is biztos hátteret kapjanak.Verebélyi Lajos, az MKSZSZ főtitkára elmondta még, a szövetség rendezésében 2003-ban a 2. MKSZSZ Nagydíj (június 6–9.) és a két országúti magyar bajnokság (június 26. és 29.) lesz a legfontosabb esemény. Hamarosan egyébként közgyűlést tartanak majd a szakági szövetség küldöttei, február 2-án 10 órától, ugyancsak a Postás-sporttelepen.Jövő csütörtöktől az országúti és a pályaválogatottból tíz versenyző Hóbor Lajos, Takács Gyula és Zemen János edzők vezetésével két hétig Tunéziában edzőtáborozik. A pályaválogatott tagjai közül Árvai Attila, Bebtó Zoltán, Berkesi András, Szabó András és Víg Aurél részt vesz majd a moszkvai Vk-futamon, rajtuk kívül Garamszegi László, Lengyel Tamás, Csomor Erika, Spiegl Judit és Vinczeffy Zsolt készülhet Észak-Afrikában.
Legfrissebb hírek

Labdarúgó NB I: Puskás Akadémia–Zalaegerszeg

Labdarúgó NB I
27 perce

NB II: Vasas–Kecskemét

Labdarúgó NB II
29 perce

NB II: Szeged-Csanád GA–Békéscsaba 1912 Előre

Labdarúgó NB II
32 perce

A bukott Jets-irányító felül az NFL trónjára vagy történelmet ír a Patriots edzője? – Bencsics Márkkal beszélgettünk a Super Bowl előtt

Amerikai sportok
36 perce

Serie A: a Parma a 95. percben szerzett győztes gólt a Bologna ellen

Olasz labdarúgás
40 perce

Kifizetődött a két óra alvás, hatalmas magyar siker Ruandában

Csupasport
42 perce

Győzelem a dánok ellen, női jégkorong-válogatottunk megnyerte a Wörthi-tó Kupát

Jégkorong
1 órája

Női kézi BL: Sola HK–FTC

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik