Tokody Tibor Prágába tart

K. I.K. I.
2003.01.11. 20:47
Címkék
Sokat segíthet nevelőegyesületén Tokody Tibor. Az Újpest egyszeres válogatott támadója ezúttal nem a góljaival lendíthet a gárdán, hanem azzal, hogy elhagyja a klubot, jelentős bevételhez juttatva a lilákat. A Megyeri úti klub eddig is jó kapcsolatokat ápolt a Sparta Praha együttesével, ám eddig a sztárgárdából csak jött a labdarúgó –egészen pontosan Radek Sloncík –, most viszont szinte biztosnak mondható, hogy a 22 esztendős támadó a cseh csapathoz igazol. Tokody Tibor lapunknak elmondta, hogy már egy bő hónapja tartanak az egyeztetések közte és a prágai klub között. A játékos ügynöke úgy véli, jelenleg nyolcvan százalék esélye van annak, hogy cseh bajnokságban első helyen álló alakulat szerződtesse a labdarúgót.A Spartáról érdemes még tudni, hogy a piros-fehér klubot 1893-ban alapították, a 21-szeres csehszlovák és hétszeres cseh bajnok, összesen kilenc alkalommal próbálkozhatott a Bajnokok Ligájában, illetve annak selejtezőjében, három alkalommal hódította el a Közép-európai-kupát. Olyan sztárok fémjelezték az elmúlt időszakban, mint például Pavel Skuhravy, Tomas Rosicky vagy Patrik Berger. A prágaiak az idei cseh bajnokságban az első helyen állnak, előnyük négy pont a helyi rivális Slavia Praha előtt.Szombati számunkban Gyulay Zsolt ügyvezető igazgató azt nyilatkozta, hogy van néhány futballista, akit nem szeretnének elengedni, és köztük volt Tokody Tibor is. Nos, úgy tűnik, hogy ezúttal a gazdasági szempontok felülkerekedhetnek, és el kell engedni az egyik legértékesebb újpesti labdarúgót.
Legfrissebb hírek

Az örök élethez is kell edzésterv – Hosszú Kávé Nagy Károly plébánossal

Képes Sport
18 perce

„Olyan akarok lenni, mint ő” – Szoboszlait bálványozza a Liverpool tizenhét éves tehetsége

Angol labdarúgás
24 perce

Megalakult az MKSZ Utánpótlás-fejlesztési igazgatósága

Kézilabda
35 perce

Ötmilliós jutalmat kapott a Sopron Basket az MK-győzelemért

Kosárlabda
35 perce

Tenisz: visszavonul a 2014-es US Open döntős

Tenisz
36 perce

A Dortmund érdeklődik a Real Madrid fiatal támadója iránt – sajtóhír

Német labdarúgás
1 órája

Arne Slot: Néha elgondolkodom, hogy nem magyar-e Szalah is...

Angol labdarúgás
1 órája

Románia: a súlyos sérülés után pályára érkező mentő elakadt az esőben, a játékosoknak kellett betolni – videó

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik