Győr: Csertői Aurél az új pályaedző

V. GY.V. GY.
2003.01.10. 20:29
Címkék
Alakulgat a Győri ETO FC csapatát irányító szakmai stáb. Pénteken döntött a vezetés: Tamási Zsolt vezetőedző munkáját Szabó Ottó mellett Csertői Aurél segíti. Az egykori csatár tizenegyszer szerepelt a válogatottban (egy gólt rúgott), és éveken át futballozott a Rába ETO-ban. Rendelkezik a szükséges edzői képesítéssel, s irányította már az NB I B-s Pápa szakmai munkáját is. Csertői az utóbbi időben az ETO ifjúsági csapatánál dolgozott, megelégedésre, éppen ezért döntött úgy a vezetőség, hogy a távozó Botos Antal helyébe a 37 éves szakember léphet. A kinevezés miatt Csertői lemarad egy dubai útról, hiszen 19 évesekből álló győri együttes vasárnap az Egyesült Arab Emirátusokba repül egy nemzetközi tornára, ám már a szakember nélkül. Hír még Győrből, hogy a szabaddá váló játékosok, Mracskó Mihály, Filó Attila, Molnár Levente és Lakos Pál iránt a Kispest-Honvéd érdeklődik. A két kft. vezetői már tárgyaltak a váltás feltéte-leiről, döntés azonban nem született.
Legfrissebb hírek

Meglepetésre a Lazio kiesett Serie B-s ellenfelével szemben az Olasz Kupából

Olasz labdarúgás
1 perce

Kós Hubert arany-, Pápai Olivér ezüstérmes lett az úszó Eb-n; Vindics-Tóth Lili Anna: ezüst a maratonin

E-újság
12 perce

Magyarország a 12. helyen zárt az atlétikai Európa-bajnokság éremtáblázatán

Atlétika
13 perce

Egy eldobott cigarettavég – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
13 perce

Sophie Marceau nyomában – Kovács Erika jegyzete

Úszás
14 perce

A PSG sem legyőzhetetlen: óriási meglepetésre a Lensé lett a francia Szuperkupa

Francia labdarúgás
46 perce

Először három percen belül a férfi 4x400-as váltó, Európa-bajnoki 5. hely lett a jutalma!

Atlétika
49 perce

Cincinnati tenisztorna: Stollárék kikaptak az első fordulóban

Tenisz
1 órája