Egy viharos mérkőzés után óvatosságból a fél várost végigautózta

Juhos Attila mindössze öt évet futballozott a Budapest-bajnokság I. osztályában szereplő Láng Vasasban, majd 1987-ben úgy döntött, megpróbálkozik a játékvezetéssel. A XIII. kerületi szövetségben 25 évesen vizsgázott, és két év elteltével Budapest II. osztályú mérkőzéseken bíráskodott. Évenként lépett előre a ranglétrán, és 1992-ben már az országos keretben kapott helyet, mint NB II-es játékvezető. Nagy álma 1993 nyarán teljesült, hiszen az élvonalbeli keret tagja lett. Első NB I-es mecscse a Debrecen–Haladás összecsapás volt, amelyen Gojan Liviut kiállította; érdekesség, hogy az egykori debreceni futballistát az MTK elleni búcsúmérkőzésén is piros lappal büntette… Juhost 1996-ban újabb elismerés érte: FIFA-játékvezető lett. Eddig 53 nemzetközi meccsre jelölték, tizenháromszor Puhl Sándor mérkőzésein tartalék játékvezető volt. Pályafutásának eddigi csúcsa a Dortmund–Juventus Bajnokok Ligája-döntő volt. Az elmúlt ősszel három nemzetközi találkozón fújta a sípot, az élre a harmincezer néző előtt lejátszott Szarajevo–Besiktas UEFA-kupa-mérkőzést helyezi.–Nem panaszkodhatott az ősszel, hiszen hét találkozón fújta a sípot az élvonalban, méghozzá rangsorunk alapján kitűnően. Melyik összecsapás volt a legnehezebb?
– A nyitófordulóban megrendezett Sopron–Debrecen találkozó végig szikrázó meccs volt, érződött, hogy egy nagyobb hiba vihart kavarhatott volna a játéktéren. Szerencsére semmi gond nem akadt. Az MTK–Újpest mérkőzés szintén a nehezebb kategóriába tartozott, hiszen úgymond hatpontos összecsapásnak minősült. A hét általam vezetett mérkőzésen egyébként négy vendégsiker, két döntetlen és mindössze egy hazai siker született. Bírói szempontból sokkal nehezebb úgy meccset vezetni, hogy a vendégcsapat az erősebb. S ha már a fontos mérkőzéseknél tartunk, akkor megemlíthetem, hogy a Zalaegerszeg–Újpest Szuperkupa-döntőn is bíráskodhattam.
– Akadt-e valamilyen emlékezetesebb hibája az ősz folyamán?
– A Ferencváros–Debrecen mérkőzésen a hátam mögött történt egy eset, amit nem láthattam, de a tévéközvetítés miatt sokan beszéltek róla. A ferencvárosi Alekszandar Jovics megütötte Szekeres Tamást, aki ezután lefejelte a zöld-fehérek játékosát. Ebből volt egy kis tűz, a huszonkét játékos egy pillanat alatt a helyszínen termett, de szerencsére sikerült a kedélyeket lecsillapítani.
– Amúgy eddigi pályafutása során mi volt a legizgalmasabb ügye?
– Az egyik viharos élvonalbeli mérkőzés után hazafelé indultam a gépkocsimmal. Megjegyzem, a lakásom a stadiontól öt percnyire volt. Miután elindultam, észrevettem, hogy egy sötét színű, hatalmas autó követ. Kissé megijedtem, és úgy döntöttem: inkább nem hazafelé autózom. A Lánchídon átmentem Budára, több kis utcába befordultam, de a sötét kocsi még mindig követett. Úgy negyvenöt percnyi utazgatás után megkönnyebbültem, mert már nem voltak a nyomomban. Közel fél év után derült ki, hogy felesleges volt a félelmem. Az egyik biztonsági cég vezetőjével beszélgettem, aki elmondta, az egyik kollégája követett, ugyanis a munkatárs azzal volt megbízva, ha esetleg atrocitás ér, megvédjen. Az eseten utóbb valamennyien jót derültünk.
– A meccs közbeni kritikus szituációkban miként szokott fellépni?
– Ez a pillanatnyi helyzettől függ. A bíró próbál hangosan fegyelmezni, de a lényeg a megelőzés. Vannak olyan mérkőzések, amelyek kívülről könnyűnek tűnnek, de a játékvezető érzi bentről, hogy egy vélt vagy valós bírói hiba miatt elszabadulhatnak az indulatok.
– Az élvonal legrutinosabb játékvezetője feltehetően könnyebben megtalálja a közös hangot a játékosokkal. Van-e olyan futballista, akit nehezebben tudott fegyelmezni?
– Eddig nem volt olyan labdarúgó, akivel ne tudtam volna megérteni magam. Úgy érzem, tisztelnek, hiszen a játékosok szavazata alapján már kétszer elnyertem az év játékvezetője címet.
– Ha már a kitüntetéseknél tartunk, azokból az elmúlt hetekben többet is begyűjthetett.
– A sportújságírók, a játékosok, az MLSZ és már a Nemzeti Sport szerint is én lettem az ősz játékvezetője. Ennek persze nagyon örülük, bár bevallom, saját értékelésem szerint volt már jobb évem is.
– Figyelte-e lapunk osztályzatait?
– Természetesen elolvastam a játékvezetői értékeléseket. Előfordult, hogy jobb jegyet kaptam, mint amit megérdemeltem, de volt olyan is, amikor szerintem kitűnően bíráskodtam, ám a vártnál mégis alacsonyabb lett az osztályzatom. Az érdemjegyek azért hosszabb távon kiegyenlítik egymást, tehát a rangsor tükrözi a bírói kar teljesítményét. A tévében mindig visszanézem a kényes szituációkat, és arra törekszem, hogy a következő összecsapáson ne ismétlődjenek a hibák. Az az igazság, hogy a játékvezetés olyan szakma, amiben benne van a hibalehetőség. A fejlődő technika, a közvetítések sokasága miatt a tévedések is felnagyítódnak, de ezekből a játékvezetők is okulhatnak.
– Mi a bírói hitvallása?
– Az a jó, ha a mérkőzés másnapján már meg sem említik, ki vezette a találkozót, illetve, ha a huszonkét játékosból húsz kezet fog az emberrel a meccs után, már nem dolgozott rosszul.
– Mik a tervei?
– A pályafutásom vége felé járok. Ha egészségem engedi, még négy-öt évig bíráskodhatok a hazai élvonalban és a nemzetközi mezőnyben is.