Futsal: Szükség lenne profikra

JUHÁSZ PÉTERJUHÁSZ PÉTER
2003.01.05. 21:15
Címkék
A magyar futsalválogatott új szövetségi edzővel kezdi meg munkáját az új évben  a korábbi szakvezető, Szabó András nem vállalta tovább a feladatot, ezentúl a Borsodi Ligában szereplő Újpest együttesének felkészítésére figyel csak , és a szakági vezetőség Kozma Mihállyal, a korábbi pályaedzővel határozatlan időtartamra szóló szerződést kötött.
A tréner 1997 óta dolgozik a futsalválogatott pályaedzőjeként, ez idő alatt kilencvenkét alkalommal ült a kispadon. Kozma Mihály klubszinten szép eredményekkel büszkélkedhet: a magyar bajnokságban a DVSC Great Tours irányítójaként 1996-ban harmadik lett, a budapesti Cső Montage együttesének szakmai irányítójaként pedig két bajnoki címmel és két kupagyőzelemmel büszkélkedhet. A nemzetközi színtéren is figyelemre méltót produkált csapatával, hiszen a Cső Montage a Bajnokok Ligája legjobb nyolc együttese közé került, ahol végül a hatodik helyet szerezte meg. Ennyi remek eredmény után kijelenthetjük azt, hogy jó kezekbe került a futsalválogatott irányítása. Mától csütörtökig Kozma Mihály a válogatott élén bizonyíthat is, ekkor ugyanis Portugáliában játszik barátságos mérkőzéseket a nemzeti csapat.–Az ön számára jól kezdődött a kétezer-hármas esztendő, és gondolom, hogy a szövetségi edzői kinevezését örömmel fogadta.–A magyar válogatottért dolgozni szakmai és erkölcsi elismerés és büszkeség –mondta még a portugáliai elutazás előtt Kozma Mihály. –A magyar futsalszakág világát klubszinten és válogatott szinten is jól ismerem, és ez jelentősen megkönnyíti a munkámat. Amikor a megbízást adó vezetőkkel leültünk beszélgetni, akkor velem szemben komoly elvárások fogalmazódtak meg. A magyar futsal a jelenlegi körülményeket ismerve a teljesítőképessége határaihoz ért, ennél jobbat csak megfelelő szakmai irányítókkal és még jobb játékosállománnyal lehet elérni. Az új feladatkörömbe így nem csupán a nagyválogatott irányítása tartozik majd, hanem meg kell próbálnom kialakítani egy olyan képzett edzői garnitúrát, amelyik a maga tudását kamatoztatva tovább fejleszti a szakágat. Az első generáció jeles képviselője lehet az egykori harminchétszeres válogatott Tóth Károly, aki a jövőben pályaedzőként segíti majd a munkámat. Fontosnak tartom az utánpótlásképzést, éppen ezért csaknem harminc játékost hívtam meg az edzésekre, hogy minél több tehetségre bukkanhassunk. – A válogatott jelenlegi kerete majdnem öt éve együtt van. Tervez változásokat?– Biztosan lesz vérfrissítés. A játékosok minden tőlük telhetőt megtesznek annak érdekében, hogy jól produkáljanak, ám a célom az, hogy a jövőben a futsal legyen az első a játékosoknak, és ha kell, akkor azért hozzanak áldozatokat is. Tudom, ebben a szakágban nálunk csak amatőr játékosok vannak, és a teremlabdarúgók majd mindegyike dolgozik a játék mellett, de bízom abban, hogy változik a világ, és idővel lehetnek profi játékosaink is.– A sportágban edzőként szinte mindent elért már. Milyen céljai vannak még?– Az elmúlt tíz évben sok mindent kaptam ettől a sportágtól. Úgy gondolom, hogy a sikerek újból és újból motiváltak, hiszen tudtam, vannak olyan szakemberek, akik velem együtt éhesek a győzelemre. Most abban bízok, azért küzdök, dolgozom, hogy a válogatott novemberben bejusson a világbajnoki döntő mezőnyébe, míg a távolabbi időszakot érintő reményeim szerint kétezer-négy végén már érezhető változások is lesznek a szakágban.
Legfrissebb hírek

Elmaradt az óriási meglepetés: az FTC a 94. percben megszerezte a győztes gólt a Kazincbarcika ellen

Labdarúgó NB I
14 perce

Ellentétes félidők a sevillai derbin, kétgólos előnyt pazarolt el a Betis

Spanyol labdarúgás
16 perce

A Kaposvár is a négy között a női röplabda Magyar Kupában

Röplabda
31 perce

Halász Bence 80 méter felett kezdte a szezont, Kozák Luca és Molnár Attila is meggyőző volt Nyíregyházán

Atlétika
51 perce

Több mint nyolcvan perc emberhátrányban – így is nyert a Sassuolo, kikapott Torinóban a Lazio

Olasz labdarúgás
55 perce

Drámai végkifejlet az osztrák hokiliga magyar rangadóján – a Fehérvár maradt versenyben

Jégkorong
1 órája

A magyar kosárválogatott ezúttal sima meccsen kapott ki Franciaországtól a vb-selejtezőn

Kosárlabda
1 órája

A Szeged 73 gólos meccsen győzte le a Tatabányát

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik