Ari Vatanent hívta a régi-új kaland

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2003.01.04. 20:28
Címkék
Ari Vatanen neve fogalom a technikai sportokban. A finn veterán, aki tavaly ünnepelte az ötvenedik születésnapját, raliban és terepraliban is letette a névjegyét. Előbbi szakágban 1981-ben megszerezte a világbajnoki címet, utóbbiban szinte minden jelentős versenyt megnyert, visszavonulásának évében (1997-ben) Világkupa-győztes volt, és négyszer győzedelmeskedett a szakág legjelentősebb viadalán, a Dakar-ralin (1987, 1989, 1990, 1991).
A nevét minden, autósportot szerető ember ismeri, nem csoda, hogy ő az idei sivatagi show egyik legnépszerűbb alakja. A gépátvételen szinte elsodorta őt a tömeg, annyian akartak autogramot kérni tőle, és amikor megérkezik az adott napi célba, mindig ő az, akit a legtöbb újságíró körülvesz. Az Európai Parlament finn tagja, de hívta az "élet”, hát visszatért a versenypályákra. S hogy mennyi időre? Azt egyelőre nem tudni…– Hogy érzi magát újra egy versenyautóban? – Egyelőre minden tökéletes, bár be kell vallanom, hogy az európai szakaszokon nagyon óvatos voltam, mert nem akartam bajba kerülni már a verseny elején. Boldog vagyok, hogy újra itt lehetek, élvezem a kalandot, beszélgetek a versenyzőtársakkal.– Mi vette rá, hogy visszatérjen?– Mindenkinek az életében eljön a pillanat, amikor el kell döntenie, melyik irányba induljon tovább. Megkeresett a Nissan, és éreztem, eljött a visszatérés pillanata, nem maradhatok tovább az unalmas hétköznapokban. – Mivel foglalja el magát a hosszú, másfél napos hajóút alatt?– Elkezdem írni a könyvemet, amely Angliában jelenik majd meg, és a versenyzésem korai éveiről szól, amikor még raliban mentem egy Escorttal. Ja, és hoztam is néhány könyvet magammal: az egyik a globális civilizációról szól, a másik arról, hogyan lehetünk jó férjek, a harmadik pedig arról, hogyan legyünk jó apák. Nos… Nagyon sok dolgom lesz a hajón.– Hamarosan igazából is elkezdődik a verseny…– Igen, a Dakar valóban a Szaharában rajtol, és én már nagyon várom, hogy újra homokon autózhassak.– Hogy érzi magát a csapatában?– A nissanosok nagyon felkészültek, a csapat profi és az autó is jó.– Nagyon más ez a versenyautó, mint amilyet legutóbb, még a visszavonulása előtt vezetett?– Egészen más a koncepció, de a végeredmény ugyanaz. A kocsi rendkívül gyors és jól vezethető. – Mennyi időre szól a visszatérése?– Egyéves szerződést kötöttem a Nissannal, de bevallom, megfordult a fejemben, hogy maradok még egy kicsit. Tudja, nagyon jó lenne még egyszer Dakart nyerni.– Az idén milyen tervekkel vágott neki a sivatagi show-nak?– Komolyakkal! Mert csak így lehet. Szeretnék a végelszámolásnál a dobogóra állni, de persze az elsődleges cél: eljutni Sharm El Sheikhig.
Legfrissebb hírek

Asztalitenisz csapat Eb: ezúttal a rutinszerzés a fontos

Egyéb egyéni
25 perce

F1 75: ütközés, rekordszámú bokszkiállás és utolsó körös előzés – Button utolsóból első a kanadai káoszban

F1
37 perce

Heti légiósprogram: rajtol a Serie A és a Bundesliga

Légiósok
1 órája

Úszás: ifjúsági világbajnokság Romániában 13 magyarral

Utánpótlássport
1 órája

Lukaku hosszú időre kidőlt, csatárt keres a Napoli

Olasz labdarúgás
2 órája

Robbie Keane szerint kulcsfontosságú, hogy ne kapjon gólt a Ferencváros

Bajnokok Ligája
2 órája

Birkózás: mindhárom magyar kikapott a nyolcaddöntőben az U20-as vb-n

Utánpótlássport
3 órája

Oscar Piastriról lelátót neveznek el Melbourne-ben

F1
3 órája
Ezek is érdekelhetik