Keményebb lett az elnöki szék

– Elnök úr, két nyugodt esztendő után egy rázósabb éven van túl. Némi éllel azt is mondhatnám: mint a magyar labdarúgás első számú vezetője, az elődjeihez hasonlatosan végre megérezhette, hogy nem is olyan hálás dolog ezt a posztot birtokolni, mintha mostanság keményebb lenne az elnöki szék.
– Valójában nem is zavar, hogy az elnökösködésem harmadik éve mozgalmasabb volt, mert így huszonnégy hónap alatt – amely két esztendő amúgy sok szempontból problémásabb volt, mint a mögöttünk hagyott tizenkettő hónap – sok mindent sínre lehetett tenni. Untatni senkit nem kívánok a felsorolással, így csak a lényeget említve mondom azt, hogy gazdaságilag minden rendben van a szövetségben, és hogy a teljes magyar futballt illető strukturális változások sikerrel lezajlottak, gondolok itt az alszövetségek létrehozására, valamint a bajnoki rendszer átalakítására. Az újjáépítés, amit elkezdtünk, természetesen nem hoz rögtön látványos eredményeket.

A kormányra is számíthatnak

– No, azért lássuk a részleteket is, hiszen a magyar foci és az MLSZ kapcsán is érdekesek az amúgy lényegtelennek mondott apróságok. Ez esetben – ha már ön említette – például az, hogy mit jelent a nagy rendbenlévőség? Valóban minden forint a helyén van, és az új bajnoki rendszer tényleg beváltotta a hozzá fűzött reményeket? Merthogy – ne dugjuk homokba a fejünket – mind gazdaságilag, mind szakmailag gyengécske a honi futball.
– Ami a forintokat illeti: az MLSZ gazdálkodásával minden rendben van. A szövetségnek manapság nincs adótartozása. Ami pedig a szövetséget érintő futballszakmai részt illeti: ami a futballban fejlettebb országokban működik, az nálunk is bevált, azaz immár külön liga irányítja a professzionális és amatőrfutballt. Tudom, sokan azt mondják, az alszövetségi rendszer bevezetésével a szövetség egy diplomatikus húzással lerázta magáról a klubfutball minden nyűgét, de erre úgy riposztozok: aligha sírja vissza bárki is azt az időszakot, amikor csak ügyektől volt hangos a sportág, és az MLSZ-apparátus mindennel foglalkozott, csak azzal nem, ami a feladata lett volna. Most, hogy a ligák viszik az ügyeket – a kényeseket vagy kevésbé dicsekvésre okot adókat –, az MLSZ végre annak a szerepének tud megfelelni, amelynek kell. Ennek fényében kritikusabb is volt a szövetség számára a kétezer-kettes esztendő, hiszen más módon kellett építkezni. Mint ismert, új szövetségi kapitány került a válogatott élére, beindult a Bozsik-program, célhoz ért az edzőképzés, pályáztunk a kétezer-nyolcas Európa-bajnokság rendezésére, továbbá sportdiplomáciai tevékenységet folytattunk, amelynek eredményeképpen két képviselői helyünk van a Nemzetközi Labdarúgó-szövetségben, és több bizottságban foglalkoztatnak magyar sportdiplomatát az Európai Labdarúgó-szövetségben. Nem kevés… És most megelőzöm a következő felvetését: bizony, voltak visszhangosabb esetek is, amikor fókuszba került az MLSZ. Úgyhogy gondolom, most a Bozsik-program vagy az edzőképzés kapcsán is célba vesz a kérdéseivel.
– Így van, hiszen kikerülhetetlen: mi a helyzet a Bozsik-programmal kapcsolatosan? Hogyan működik, egészen pontosan milyen kontroll alatt működik ez az utánpótlással kapcsolatos tevékenység, és ön szerint ezen a téren minden rendben lévő-e? És persze kíváncsi vagyok arra is, hogy mint az MLSZ elnöke mit mond az edzőképzés kapcsán kialakult igencsak markáns véleménykülönbségekről?
– A magyar labdarúgás történetében minden MLSZ-elnök, illetve a szövetség elnöksége megpróbált vagy legalábbis igyekezett kidolgozni, megvalósítani egy utánpótlás-nevelési programot. E próbálkozások, sajnos, majd' mindig kudarcot vallottak, ugyanis az utóbbi évtizedekben soha nem volt meg a program alapjainak lerakásához szükséges anyagi fedezet. Az előző év azonban új lehetőséget adott a sportág számára, ugyanis a korábbi kormányzati ciklusban hozott és elfogadott döntés értelmében kétszer ötszázmillió forintot kínáltak arra a labdarúgóutánpótlás-nevelési projektre, amelyet manapság Bozsik-program néven emlegetünk. Az előző kormány ezzel a döntésével az utolsó sanszot adta meg a labdarúgásnak, és hozzáteszem azt is, hogy ezt a törekvést az új kormány is támogatja. Az állam által a futballfejlesztésre szánt összeg első ötszázmillió forintja rendelkezésre áll, és elmondható, hogy a mostanra kidolgozott, működő, ám a kezdeti nehézségekkel küzdő rendszerben legalább ötvenezer gyereket sikerült a labdarúgás felé terelni. E gyerektömeggel ezerkétszáz fizetett edző foglalkozik, és velük együtt megvan az a háttér, ami kellő muníciót ad ahhoz, hogy a program ne omoljon össze a biztató kezdet után. A mostanság fellángolt vita során a program gazdálkodását kérdőjelezték meg, de ezzel kapcsolatban csak azt tudom mondani, amit eddig is: ezt a projektet kormánybiztos felügyeli, itt tehát minden egyes forint útja pontosan ellenőrizhető.
– Az aktuális problémát leegyszerűsítve: sokak szemét az böki, hogy ezen utánpótlás-fejlesztési pénzből szövetségi alkalmazottak kapnak javadalmazást.
– Még egyszer mondom: egy pontosan kialakított, meghatározott keretek között működő rendszerről van szó, amelyben a szakemberek munkáját megfizetik, úgy, ahogyan ezt más sportágak utánpótlás-nevelő programjainak esetében is megteszik. És mindezt nem hasraütésszerűen teszik, hanem egy állami megbízott felügyelete mellett, valóban maximálisan ellenőrzött módon. Tudom, vannak ellenérzések e program kapcsán, és azzal is tisztában vagyok, a problémákat bizonyos szempontból az generálja, hogy vannak más, utánpótlás-neveléssel kapcsolatos képzési formák is. Működik, mégpedig hosszú évek óta a Góliát-program, amely ugyebár az iskolai sporton belül szolgálja a magyar futball ügyét. Sokan azt mondják: minek még egy gyerekfutballal kapcsolatos program, ha van, amelyik már régebb óta fut? Nos, azért kell a Bozsik-program, mert a Góliát-rendszer az iskolán belül ad lehetőséget a gyerekeknek arra, hogy labdába rúgjanak, míg a labdarúgó-szövetség projektje arra szolgál, hogy a klubfutball felé orientálja a tehetségeket. A Bozsik-programban egy gyereknek lehetősége van arra, hogy, mondjuk, egy kicsiny, falusi iskolából indulva zökkenő és nagyobb kitérő nélkül előrelépve eljuthasson a nagyválogatottig. És miért fontos ezt hangsúlyozni? Azért, mert az elmúlt években egyre inkább csökkent a futballal kapcsolatot kereső, és a sportággal egyáltalán kapcsolatba kerülő gyerekek száma, ugyanis a labdarúgás nem kereste, kutatta azokat a tehetségeket, akik a sportág jövőjét jelenthetik. És bár vannak, akik a politikát is felemlegetik a Bozsik-programban meglévő kormányzati szerepvállalás kapcsán, meg kell érteni, hogy itt nem politikáról, hanem a futballról van szó. Fontos hangsúlyozni, hogy a Bozsik- és a Góliát-programnak egész más a feladata. A Góliátnak a tömegesítés, a gyerekeknek futballal történő "megfertőzése”, míg a Bozsiknak az egyesületen belüli képzés. A programok között nem ellentéteket kéne szítani, hanem éppen a jobb futball érdekében együttműködni, hogy mindegyik tevékenység hatékonyan megfelelhessen saját feladatának. Most, az új év első hetében a sportminisztériumban tárgyalok majd Mesterházy Attila politikai államtitkárral, és ezen a beszélgetésen az MLSZ utánpótlásnevelési koncepciója is téma lesz majd. Még egyszer mondom: a Bozsik-program minden elemében, részletében ellenőrizhető, és csakis azt a célt szolgálja, hogy a magyar futball, a magyar sport ügye gyarapodjék.

Az átszervezés nem csodaszer

– Van más is, jelesül az edzőképzés. Kívülállóként mondva óhatatlannak tűnik, hogy ön, mint az MLSZ elnöke billentse meg a mérleg nyelvét. Mi kell a magyar futballnak: egyetemi képzettséggel szerző szakemberek vagy néhány hetes tanfolyamon végzett edzők tömege?
– Ez ügyben azt kell mérlegre tennie minden érintettnek: mi a futball érdeke? Ha mi jobb minőséget képviselő, eredményesebb, még jobb szakmai munkát feltételező labdarúgásról álmodozunk, akkor nem utasíthatjuk el azt, amit Európa minden egyes országa mellett a számunkra is felajánlanak. Az UEFA ezt az ajánlását megtette, a manapság dicsőségesebb eredményeket produkáló nagy futballnemzetek ezt az ajánlást elfogadták, és mi sem tettünk másként. És félreértés ne legyen, ez nem az MLSZ, hanem az európai szövetség programja. A világon mindenütt a sportági szövetség ad lehetőséget a modern edzőképzésre. Sokat emlegetjük mi, magyarok a német modellt, hát akkor nekünk látnunk kell, hogy a Német Labdarúgó-szövetség égisze alatt működik a kölni főiskola, ahonnan ragyogó edzők kerülnek ki. Edzőképzés-ügyben amúgy nincs oly harsogó ellentét Magyarországon sem. Aki testnevelő-tanári diplomát és szakedzői végzettséget kíván szerezni, az a Testnevelési Egyetemen teheti ezt meg, ha valaki az UEFA által meghatározott, a kontinensen érvényes licencfokozatért ül iskolapadba, akkor ezt a megfelelő képzési rend keretein belül úgyszintén megteheti. Ami bizonyos problémákat feloldhat majd, az a diplomakiadás akkreditációja lesz, amelyet az UEFA-rendszerű edzőképzés is megkaphat. Véleményem szerint azon el kell gondolkodni, hogy a Testnevelési Egyetemen posztgraduális tanulmányok során megszerezhető legyen az a licenc is, amelyhez a képzést, az UEFA-ajánlás alapján, a legmodernebb oktatási módszerekkel az MLSZ edzőképző központja biztosítja.
– Persze legyenek képzett edzőink, de csodát ők sem tudnak tenni. És itt elérkeztünk ahhoz a ponthoz, ami a jelenkori magyar futball kapcsán egyre feszítőbb: túl nagy az érdektelenség a hazai élvonalbeli küzdelmek kapcsán. Hiábavalónak tűnik minden reform, hiába a ligázás, a nagyszerű utánpótlásprogram, hiába a korszerűen képzett edzők, ha a gyenge fociproduktum láttán konganak a lelátók. A tizenkétcsapatos bajnokság, a rájátszásos rendszer becsődölni látszik, és ön, mint az MLSZ-elnöke az elődöket követve akár újra átszervezhetné a küzdelmeket, és mondjuk visszaállíthatná a tizenhat csapatot felvonultató, klasszikusnak mondott küzdelmeket. Nem akarja ezt tenni?
– Nem biztos, hogy az átszervezés, a tizenhat csapatos bajnokság beindítása csábítaná vissza a nézőket a lelátóra. Erre csak a jobb futball lenne képes. A jobb futballhoz pedig – hogy a kérdésében tett felsoroláshoz is tartsam magam – jól felkészített edzők, a gyerekkorban megfelelő alapot kapott, vagyis kellően képzett játékosok, megfelelő stadionok, valamint a futballbizniszhez jól értő klubvezetők kellenek, akik tudatosabb gazdasági tevékenységet folytatnak…
– No, igen, csakhogy semmi, de semmi nem ad a minőségi futballhoz alapot. Hogy mást ne mondjunk: az MLSZ elnöksége eldöntötte, hogy egy csapatban bármennyi légiós szerepeltethető egyszerre. Ezzel egy huszáros vágással elzárták a bizonyítási lehetőséget az utánpótlás korú játékosok előtt, vagyis hiába a Bozsik-program, ha a külföldről jött játékosok nagyobb sanszot kapnak, mint egy tehetséges ifi.
– Erre a felvetésre folytatom azt, amit az előzőekben befejeztem volna: egy, a futballhoz értő üzletember, klubtulajdonos, vezető vagy nevezzük bárhogyan, pontosan tudja, hogy a hosszabb távú eredményes működéshez hozzátartozik az utánpótlásképzés, a ragyogó játékosok felnevelése, majdani csapatba állítása, és merthogy ilyen a profi futball, későbbi értékesítése. Az a klub- vagy csapatvezető, aki nem aranyfedezetű tudással megáldott légiósokra költ, és velük képzeli el az eredményességet, többet kockáztat rövid távon, és cseppet sem biztos, hogy beválnak a számításai. A légiósok alkalmazására vontakozó szövetségi intézkedés nem is faktum, csupán olyan lehetőség, amelyet a profi futballon belül megadhatunk. Mindenesetre jómagam is látom azt, amit mindenki más: ahol a tulajdonos valóban ügyel és figyel az utánpótlásra, ott a tehetségek kinevelése mellett a tevékenység eredményességgel és anyagi haszonnal is párosul. Tudom azt is, hogy a Nemzeti Sport játékosrangsorában a légiósok ezen az őszön nem foglaltak el előkelő helyeket, de ez a lista is afféle figyelmeztetés lehet a magyar futballra pénzt áldozó mecénásoknak, milyen irányba induljanak inkább el.

Kellett volna néhány stadion

– Témát váltva és sarkosan fogalmazva: az állam és az MLSZ sok pénzt áldozott egy más jellegű tevékenységre, mégpedig arra, hogy sikerre vigye a kétezernyolcas Európa-bajnoki pályázatot. Mára kiderült, nem mi rendezzük a kontinenstornát. Az mindegy, hogy e pályázati versenyben másodikok avagy hatodikok lettünk, a lényeg csupán az, hogy győztek a svájciak és az osztrákok, övék a dicsőség, mienk a csalódottság. Ön hogyan élte meg az immár második vereséget, és mit gondol: ezek után érdemes a kettőezer-tizenkettes rendezésre pályázni?
– Természetesen csalódott voltam amiatt, hogy nem mi nyertünk. Most már nyilvánvaló, hogy esélyesebb lett volna a pályázatunk, ha felmutatunk olyan stadionokat, amelyekben Bajnokok Ligája-döntőt is lehetne rendezni. Az biztos, hogy a mostani pályázati versengés során Magyarország imidzse nem romlott, sőt! Arról nem is beszélve, hogy az esetleges rendezés milyen gazdasági hasznot hozott volna az országunknak, hiszen egy Európa-bajnokság hihetetlenül nagy volumenű vállalkozás. Hogy pályázunk-e újra, bevallom, még nem tudom. Amire építeni lehet az esetleges újbóli megméretés kapcsán, az az, hogy három esztendő múlva Magyarország lesz a házigazdája az UEFA-kongresszusnak, hogy végre felépülhetnek a modernebb stadionok, és hogy meglesz az a kormánygarancia, amely a pályázathoz elengedhetetlenül szükséges.
– Gonoszkodom kicsit: a lehetőséget ki kellene használni, mert számunkra csak az Eb-rendezés adna biztos esélyt arra, hogy a válogatott részvevője legyen a tornának. Nagyobb jóindulattal fogalmazva, az is igaz viszont: hosszú idő után végre úgy kezdődik az év, hogy elmondhatjuk, a nemzeti csapatnak van esélye a selejtezőcsoportból továbbjutni. Ön, elnök úr, mit vár a válogatott tavaszi meccseitől, és ezzel párhuzamosan a kétezer-hármas esztendőtől, amelynek későbbi eseményeit nagyban befolyásolhatja a legjobb játékosaink produktuma Lengyelország, majd Svédország ellen?
– A március huszonkilencedikével kezdődő néhány nap nagyon nehéz lesz. Március utolsó szombatján ugyebár idegenben a lengyelekkel játszunk, majd április másodikán, szerdán a svédeket fogadjuk Európa-bajnoki-selejtezőmérkőzésen, és e két találkozó valóban sok mindent eldönthet, az esetleges továbbjutást majdhogynem mindenképpen. Amiért bizakodom, az nem más, hogy láttam, éreztem: csapattá kovácsolódott ez a válogatott. Szóval, bízom abban, hogy e csapat sikerének örülhet a tavasszal mindegyik magyar szurkoló, és hogy a reménykedés kitart kétezer-három végéig.