Az utolsó szilveszter a régi ügetőn?

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2002.12.28. 20:09
Címkék
A címben megfogalmazott kérdés két évvel ezelőtt már tényként jelent meg a híradásokban, ennek ellenére még mindig a jó öreg Kerepesi úti Ügetőpálya várja a vélhetően közel tízezer fős tömeget a hagyományos szilveszteri versenynapon. A délután két órakor kezdődő program egyik csúcspontja ezúttal is a színész-sportoló hajtás lesz, ahol hat jelenleg is aktív, valamint már visszavonult világklasszis sportoló is sulkyba száll. Többek között a kajakkirálynő Kőbán Rita, aki néhány nappal a verseny előtt kezdte a felkészülést a futamra.
"Köztudottan nagyon szeretem az állatokat, különösen a lovakat, így örömmel vállaltam a hajtást a futamban. Ügetőversenyt korábban csak a tévében láttam, de mindig is érdekelt ez a sport, talán ennek is köszönhető, hogy gyorsan elsajátítottam a hajtás alapjait. Lovam, El Action egy roppant kedves állat, jól megy munkában, remélem versenyben is” – tudjuk meg Kőbán Ritától.A szakemberek szerint a mezőny egyetlen hölgy tagjának kimondottan jók az esélyei, hiszen a már említett El Action nagyon megbízható, ritkán hibázó versenylónak számít. Persze, az ellenfelek is nagyon készülnek, a címvédő öttusázó Martinek János, az 1999-es első, fogathatjó Lázár Vilmos, testvére, Lázár Zoltán, az öttusázó Balogh Gábor és a rutinos ügetős, egykori párbajtőr világbajnok Székely Zoltán egyaránt magabiztosan készül a szilveszteri versenyre. A színészek csapatát, a kaszkadőrkirály Pintér "Oroszlán” Tamás, az ügető tulajdonos Kaszás Gergő, a nagy sportbarát Bubik István, Józsa Imre, Epres Attila és a fiatal rendező-tanonc, újságíró Dömötör Tamás alkotja.
Legfrissebb hírek

Asztalitenisz csapat Eb: ezúttal a rutinszerzés a fontos

Egyéb egyéni
25 perce

F1 75: ütközés, rekordszámú bokszkiállás és utolsó körös előzés – Button utolsóból első a kanadai káoszban

F1
37 perce

Heti légiósprogram: rajtol a Serie A és a Bundesliga

Légiósok
1 órája

Úszás: ifjúsági világbajnokság Romániában 13 magyarral

Utánpótlássport
1 órája

Lukaku hosszú időre kidőlt, csatárt keres a Napoli

Olasz labdarúgás
2 órája

Robbie Keane szerint kulcsfontosságú, hogy ne kapjon gólt a Ferencváros

Bajnokok Ligája
2 órája

Birkózás: mindhárom magyar kikapott a nyolcaddöntőben az U20-as vb-n

Utánpótlássport
3 órája

Oscar Piastriról lelátót neveznek el Melbourne-ben

F1
3 órája
Ezek is érdekelhetik