Egy falusi tanító sportköre

Merthogy 1950 és 1955 között mifelénk nem múlhatott el úgy a szeretet ünnepe, hogy ne rendeztek volna futballmérkőzést. Sőt: nemcsak a zöld (ha éppen havazott, akkot fehér) gyepen dúlt ádáz csata az idő tájt, az országos bajnokság miatt Magyarország legjobb tornászait, tekézőit és sakkozóit gyakorta szólította el a kötelesség a család és a bejgli mellől. És akkor ott volt még a röplabdázók, a kézilabdázók, valamint az egymást szíves örömest péppé verő ökölvívók Béke Kupája vagy éppen a szegediek adrenalinszintjét az égig emelő, Széchenyi téri motoros háztömbkerülő viadal…
Fájdalom, a sízők lecsúsztak az 1950-es idénynyitó megméretésről, a december 25-ére kiírt Rideg-emlékverseny ugyanis elmaradt: az 585 nevező csalódottan vette tudomásul, hogy az enyhe időjárás miatt már a rajt előtt elolvadt a hó (hó volt, hó nem volt…). Bezzeg az Iparművészeti Múzeum megnyitotta kapuit, az első napon mindjárt ötezren csodálták meg a Szovjet Sport Útja néven futó kiállítást. Papp László, Németh Imre, Lakat Károly – csak három nagy név a (példa)képeket megtekintők közül. A Népsport beszámolója szerint ott járt Horváth Ede Kossuth-díjas sztahanovista is, ő következőket írta a bejárat melletti asztalon elhelyezett vastag könyvbe: "Nagyon tetszett!”. Nocsak, egy másik látogató nem volt túl jó véleménnyel a látottakról: "Hiányzott a kiállításon a vezető” – vetette papírra N. Péter (talán jobb, ha nem áruljuk el a teljes nevét…). Miután a tárlat bezárt, az Üllői úti villamosmegálló megtelt emberekkel: "…az ifjú munkások az élményeket beszélik meg. Az egyik Dunajevszkij sportindulójának a dallamát dúdolja. Aztán együtt éneklik az indulót: »Ha elpihent a gép, mért ne tornásznál, mért ne boxolnál, mért ne birkóznál, még a lelked is üdébb, hogyha úszkáltál. Tarts velünk hát, sporttárs…«”

Dóra, a nagy termelő

A Textiles (ifjabbak kedvéért: az MTK ) és a Honvéd labdarúgói aznap nem jártak a múzeumban, igaz, nekik volt okuk a távolmaradásra: december 24-én az egyfordulós bajnokság záró körében meccseltek, nem kisebb tétért, mint az aranyéremért. Itt Gellér, Lantos, Sándor, Hidegkuti és Palotás, ott Grosics, Bozsik, Budai, Kocsis és Puskás. Ha nem olvashatnánk el újra és újra a Sportban, el sem hinnénk, miként készültek a derbire a Hungária körútiak: a találkozót megelőző utolsó edzésükön nem is láttak labdát, gömbérzéküket legfeljebb a gyakorlást követő vidám hógolyózás által fejleszthették; péntek este színházban, szombat délután moziban jártak. Aztán vasárnap, amikor már az ő előadásukra volt vevő a nép, kiderült, ez is kevés a nagy Honvéd ellen. Most kapaszkodjanak meg: a Dózsa-stadionba 25 ezren váltottak jegyet, a dísztribünön Farkas Mihály honvédelmi miniszter, a lelátón sok-sok ezer honvéd. Ami meg a pályán történteket illeti: 3:3 a félidőben, a végén 6:3. Ezzel kapcsolatban még két dolgot jegyezzünk meg. Egy: a kispestiek 1:3-ról álltak talpra, hat találatukon Kocsis és Puskás testvériesen osztozott. Kettő: úgy tetszik, az ötvenes évek első felében "bejött” a 6:3 Bozsikéknak.
A hétfői Népsport nemcsak a Honvéd elsőségéről tudósított, hanem arról is, hogy a teremkézilabda küzdelmeiben a Dózsa nagy bravúrt végrehajtva legyőzte a bajnok Meteor Közértet. Szomorú, de kisebb botrányról is beszámolt a 25-ei újság: félbeszakadt két NB III-as focicsapat, a Székesfehérvári Lokomotív és a Magyar Textil összecsapása. Történt, hogy: "…a II. félidő 43. percében a fehérvári csapatban Illikmann helyére Nagy állt be. A csere alatt az előmérkőzést játszó Növényolaj szertárosa a labdát el akarta vinni, mire Tass, a hazaiak játékosa a szertárost kituszkolta a játéktérről. A játékvezető Tasst kiállította, mert szerinte Tass a szertárost megrúgta. A nézők a pályára tódultak, az M. Textil pedig levonult, és amikor a rend helyreállt, már nem volt hajlandó tovább játszani”. Hála istennek, a Miskolci Honvéd–Pécsbányatelepi Tárna osztályozón nem volt balhé, meglehet azért nem, mert a meccset Miskolctól és Pécsbányateleptől távol, Újpesten rendezték…
Dóránál és Felsőmocsoládnál nincs jobb – vonhattuk le a konzekvenciát az 1951-es karácsonyi számokat böngészve. Kezdjük Dórával: "…a Tatabányai Bányász labdarúgói közül sokan értékes felajánlásokat tettek a sztálini műszakra. Valamennyi között Dóra, a csapat jobbszélsője vállalkozott a legnagyobb feladatra. Azt vállalta, hogy Sztálin elvtárs születésnapján 640 mázsa szenet termel. Aztán elmúlt a nagy nap, lezajlott a sztálini műszak. Tatabányán sok jó eredmény született, s a legjobbak között Dóra is szerepelt. A jobbszélső 896 mázsa szenet termelt, 256 mázsával többet az amúgy is igen tekintélyes vállalásánál.”
Szóval: éljen Dóra!
És éljenek a felsőmocsoládiak, tudniillik 257 százalékra teljesítették MHK-tervüket, és 188 százalékra sportfejlesztési tervüket (kis történelem: az MHK a Munkára, Harcra Kész rövidítése, anno létezett ilyen mozgalom). Bizonyára alaposan megizzadtak a sikerért, de a dicsőségüket zengő lapban örömmel olvashatták. Az izzadás szerepe a sportban című cikknek például azt a részét, miszerint "…aki nem tud verejtékezni, az alkalmatlan a hosszabb, nehéz munka, a sportolás végzésére”.
Tizenhét futballmérkőzést játszottak 1951. december 24-én, méghozzá a Magyar Népköztársasági Kupa keretében. Meglepetés Pécsett született: a helyi Lokomotív a Bp. Kinizsit (ifjabbak kedvéért: a Ferencvárost) múlta felül négy és félezer néző nagy boldogságára. A Bp. Bástyának (ifjabbak kedvéért: az MTK-nak) igen nehéz dolga volt, a találkozó előestéjén a bajnoki címüket ünneplő Hidegkutiék csak 5:4-re tudtak nyerni a Debreceni Lokomotív otthonában. Az eredmény azt mutatja, a dorogiaknak könnyebb rivális jutott: a Bogyó utcában 10:1-re páholták el a tisztességesen küzdő Vörös Lobogó Keltex alakulatát. Négy, az MNK-diadalról csupán álmodozó csapat ugyanekkor a Vágóhíd utcában egy komoly tornán szerepelt: a Szikra Kénsavgyár, a Gumijavító, a Magyar Gyárépítők és a Kinizsi öregfiúk vetélkedéséből végül a korukat meghazudtoló veteránokat felvonultató Kinizsi került ki győztesen.
Akiknek ezekben a napokban a teremben termett babér: a gúlabajnokságban (rendeztek ám ilyet, kérem szépen!) a Vasas bizonyult verhetetlennek, röplabdában a Petőfi VTSK 48:37-re verte a Ganzvagont, kézilabdában pedig a Közért intézte el a Dózsát (10:9; állítólag tipikus tizenkilenc gólos mérkőzés volt). A Német Demokratikus Köztársaság asztaliteniszezői viszont búcsút intettek hazánknak. Miután első számú edzőjük, Werner Wobser közölte, hogy az itt eltöltött három hét alatt a magyaroktól megtanulták, a pingpongot nemcsak karral, hanem lábbal és fejjel is játsszák, felszálltak a Berlinbe tartó vonatra.
"És miközben a vonat megindult, magyarok és németek együtt éltették a magyar–német sportbarátságot.”

A bőcsi titok nyomában

Egy nagyot ugorva: 1953 decemberében Sándor Béla az ország legügyesebb sakkozóját megillető díjat is a karácsonyfa alá tehette (más kérdés, hogy akkoriban nem minden otthonba jutott fa, hogy miért, azt most inkább hagyjuk); a Kinizsi szellemi tornásza a Bp. Lendület versenyzőjét, Kluger Gyulát előzte meg fél ponttal. A hölgyeknél még ennél is nagyobb csata zajlott: a 23-án délelőtt elkezdődött, 24-én hajnalban befejeződött utolsó fordulóban dőlt el, hogy Herendi Zoltánnénál nincs jobb e téren.
Néhány órával később, 24-én délután lehetett végeredményt hirdetni a labdarúgó-bajnokságban, első lett a Bp. Vörös Lobogó (ifjabbak kedvéért: az MTK), második a Honvéd, harmadik a Vasas. Tegyük hozzá, az angyalföldiek miatt kellett várni az éremosztással: csak azok után vehették át a bronzokat, hogy a Népligetben, hétezer szurkoló előtt Csordás Lajos találatával letaszították a dobogóról a Dózsát. Az elismerés mellé azonban kritikát is kaptak a Sporttól: "A hideg időjárásra való tekintettel mind a két csapat igen alaposan melegített be. Az alapos melegítés hatása azonban nem látszott meg a játékban…”
Ehelyütt kötelesek vagyunk beszámolni arról is, hogy egy falusi tanító sportkört szervezett.
Hernádnémeti, 1953 decembere.
Marosi György (ő volna a tanító) egy csapásra megváltoztatta a település sportéletét, a 3000 lakosból 375 vált az egylet tagjává. A férfi labdarúgógárda mellett remekelt a férfi és a női röplabdacsapat is (mindkettő az országos szpartakiád fináléjába került!), és ha járási szinten is, de vitézkedtek az atléták, az úszók, a sakkozók, a kerékpárosok, valamint a kajakosok is. Egyébként azt beszélték a faluban, úgy jutottak hajóhoz, hogy valaki viccből kibökte, próbálkozzanak a pesti hajógyárban, úgyis annyi nagy hajó készül ott, talán jut egy kis hajó a hernádnémetieknek is, aztán tessék, jutott is.
Egy másik hernádnémeti legenda: egyszer a szomszédos Bőcs községben mérkőzött a focicsapat. Az idegenbeli meccsről hazatérő szurkolók azt mesélték a tanítónak, hogy fura dolgot láttak: Bőcsön kézzel is játszanak a labdával. Marosi György még aznap este fellapozta kis szakkönyvét – egy hét sem telt bele, és már feléjük is hódított a kézilabda.

Akiket fűtött a sportszeretet

Újabb sikert arattak a magyar szakszervezeti sportolók Franciaországban – jelentette 1954. december 25-én a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa mellett működő Országos Testnevelési és Sportbizottság lapja, ismertebb nevén a Népsport: "A francia munkássportszövetség fennállásának huszadik évfordulója alkalmából rendezett ünnepi versenyen az ökölvívók Saint Étienne-ben bemutatón vettek részt, mely során Papp László olimpiai bajnokunk fölényesen, pontozással győzött a lengyel Windak ellen. Molnár nem indult, mert nem volt ellenfele. A tornászok közül Pataki, Zeller Mária, Kemény és Bánáti Éva mutatott be nagy sikerű gyakorlatot.”
Közben idehaza megejtették az 1955. évi Béke Kupa országos teke-csapatbajnokság sorsolását ("…a tekézők körében igen nagy örömet keltett, hogy férfi- és női csapatok részére országos csapatbajnokságot írtak ki”). Első ránézésre a II. csoportban érdekelt Székesfehérvári MEKOVÁL és a Traktor Lósport összecsapása ígérkezett pikánsnak.
Ötvennégy karácsonyán is volt ám Bp. Dózsa–Bp. Vasas, a piros-kékek a Megyeri úton 15 ezer drukker szeme láttára nyertek 3:1-re, a tudósítás szerint elsősorban Bundzsák, Csordás, Szilágyi I, Berendi és Karácsonyi (a név kötelez, ugyebár) hasznos futballjának köszönhetően. Az újpestiek persze találtak magyarázatot a vereségükre: Rigó bíró mindkét félidőt két perccel korábban fújta le, valószínűleg azért, mert "rosszul járt a versenyórája…”
A Sztálinvárosi Vasas még rosszabbul járt: december 26-ai, hazai veresége (3:5 a Bp. Vörös Lobogó ellenében) azt jelentette, hogy hamarosan nemcsak az 1954-es esztendőtől, hanem az élvonaltól is búcsúzott.
A Bp. Bástya legyőzte a Bp. Vörös Meteort, és ezzel ismét megnyerte az országos női kosárlabda-bajnokságot – harsogta a Népsport 1955. december 25-i száma. Különben úgy lett 62:38 a vége, hogy a Bástya 44:36 után zsinórban 18 pontot hintett, és bár a Meteornak volt még egy utolsó dobása, Sárosdynéék győzelméhez kétség sem férhetett. Már csak azért sem, mert "…a Bástya valamennyi tagja dicséretet érdemel, miközben a Meteorból csak Blahóné játszott elfogadhatóan, és időnként Szabóné, a többiek csalódást okoztak”.
Akiket viszont megillet az elismerés, azok a soproni társadalmi labdarúgó-szövetség vezetőségválasztó gyűlésén megjelent urak. Három és fél órán át tudniillik fagypont körüli, jéghideg teremben ültek – "A 120 résztvevőt legfeljebb lángoló sportszeretete fűtötte, a fázósabbak feltették a kalapot is”. Feltehetőleg az is nyugtatólag hatott rájuk, hogy tudták, négy orvos is akad köztük, ha netán túl fagyossá válna a légkör, bízhatnak a gyors ellátásban…
Ugyanekkor (24-én, délután) valamivel többen látogattak ki az Üllői útra: a Honvéd és a Kinizsi találkozóját ötezren tekintették meg. Ja, az 5:1-es kispesti sikert hozó mérkőzésnek nem volt tétje, csupán barátságból mérték össze erejüket a felek. Így hát nem is ez volt a vezető anyag a címlapon, hanem az, hogy Finta Erzsébet lett az országos női sakkbajnok.
1956.
Idehaza forradalom, Melbourne-ben olimpia.
Karácsonykor azért a legtöbben már otthon ünnepeltek.