Feláll-e a padlóról a Barca?

Ugyanakkor akik ezen megnyilvánulásaik miatt formáltak véleményt a Camp Nou két erős emberéről, elsősorban az elnökről, azok lehet, hogy elkapkodták a dolgot. Gaspartnak például csak egy kis idő kellett, hogy állandó gőgjét levetve felfogja, hogy ezúttal tényleg nagy a veszély. A presidente először –a Sevilla harmadik góljánál – még csak csapkodta az elnöki páholyt szegélyező korlátot, majd több ezer fehér kendő kíséretében elviharzott a tribünről, végül pedig a már említett módon kioktatta a szerinte semmihez sem értő szurkolókat. Ez történt vasárnap, kedden viszont már olyan információkat szellőztetett meg a barcelonai sajtó, miszerint Gaspart már eldöntötte, hogy ha a gárda nem nyer a hétvégi fordulóban – a bajnokság egyik meglepetéscsapatához, a Mallorcához látogat a Barca –, akkor azonnali hatállyal felmond Van Gaalnak és helyére Carlos Bianchit ülteti.
Ez a fejlődés mindenképpen figyelemre méltó, hiszen ki más menthetné meg a klubot a teljes szégyentől, mint egy rugalmas elnök, aki belátja önmaga tévedéseit is, mert bár az újabb baklövés lehetősége akkor is fennáll, ha Gaspart változtat a politikáján, de ha továbbra is köti az ebet a karóhoz, akkor biztosan tragédiába torkollik a Barcelona eleddig inkább aranybetűkkel írt története. Viszont az elnöki pálfordulat miértjét érdemes górcső alá venni, mert úgy tűnik, hogy a Barca első embere csak a saját bőrét akarja menteni. Az amúgy is közutálatnak örvendő Van Gaal eltávolításával, illetve egy, a latin labdarúgásban félistenként tisztelt szakvezető megszerzésével visszanyerné a drukkerek kegyét, pláne akkor, ha az eredmények sem maradnak el. Lehet azonban, hogy túl későn kezdte meg a mentőakciót, mert a klub vezetésén belül egyre nő az ellenzéke, és a berkeken belül már nem lehet hitegetni a többieket. A legújabb fejlemény, hogy lemondott a klub alelnöke, Gabriel Masfurroll, mert "nagy többségében nem értett egyet azokkal a döntésekkel, amelyek a Barcelona gazdasági és szakmai irányítását meghatározták”. Lehet, hogy ez még nem vezet lavinához, hiszen az elmúlt két és fél évben hasonló okok miatt hárman – Jaume Llauradó, Josep Martínez Rovira és végül Angel Fernández – hagyták el a posztot, de az mindenképpen elgondolkodtató, hogy (Masfurrollt is beleértve) egyikőjük sem tartozott Gaspart közvetlen bizalmasai közé, és az elnökválasztást követően koalíciós partnerként kerültek az egyesület élére.
És akkor még csak a politikáról esett szó, amelyet lehet kozmetikázni, viszont a matematikát már kevésbé. Jelen esetben ugyanis nem csupán a rossz szereplést lehet felhánytorgatni, hanem a klub katasztrofális anyagi helyzetét. Igaz, van összefüggés a csapat gyatra szereplése és a pénztelenség között, de az is biztos, hogy kis odafigyeléssel elkerülhető lett volna a (relatív) elszegényedés: először is a Figóért kapott 56.1 millió dollárt egy Barcelona szintű egyesületnek illene úgy megforgatni, hogy az sohase fogyjon el, másodszor pedig az eddig kevésbé befutott edzőkkel, mint Serra Ferrer és Carles Rexach – akik jó eredmények esetén is csak addig ültek volna a kispadon, amíg egy világhírű tréner igent nem mond a Camp Nou invitálására –, nem kellett volna olyan szerződéseket kötni, amelyben sztároknak dukáló lelépési pénzeket garantálnak. Ferrer több mint 4 millió eurót kapott menesztésekor, míg Rexach, akit papíron nem is rúgtak ki, csak áthelyeztek egy íróasztal mögé, évi 1.5 millió eurót tehet zsebre – mindkét esetben adómentes összegről van szó.
A mindig hűséges szurkolók mindeközben reménykednek, hogy a csapat védőjének, Carles Puyolnak lesz igaza, aki szerint a Barcelona már padlót fogott, és innen már csak felállni tud.