Olaszországba utazhat a Loki

Á. L.Á. L.
Vágólapra másolva!
2002.12.16. 20:57
Címkék
Bár Szentes Lázár, a DVSC vezetőedzője az UEFA rendszerű pro-licences tanfolyam első szakaszát teljesítette, és visszatért Debrecenbe, a tréner és a klub vezetőinek még nem sikerült véglegesíteni a csapat felkészülési tervét. Ahogy korábban már jeleztük, a negyedik helyen telelő gárda tagjai hivatalosan január 3-án találkoznak először, s néhány napos ráhangolást követően (Epona Lovasfalu) január 11-én Nyíregyházán, a műfüves terembajnokság selejtezőjében szerepelnek. Eddig fix a program. Persze, a távolabbi jövőt illetően is vannak elképzelések – sőt! Ahogy azt Szilágyi Sándor, a klub ügyvezetője elmondta, egyre kézzelfoghatóbbá válik egy külföldi túra lehetősége, amelyre februárban kerülne sor. Az ajánlatok közül – Ciprus, Tunézia, Olaszország – úgy tűnik, ez utóbbi lesz a befutó."Csaknem biztos, hogy Közép-Olasz-országba, Perugiába utazunk edzőtáborba, előreláthatólag február elején – mondta Szilágyi Sándor. – Egyelőre csak ígérvényünk van négy tesztmérkőzésre, amelyek közül egyet elsőligás – ez várhatóan a Serse Cosmi által dirigált Perugia lenne –, hármat pedig másodosztályú egylettel szemben vívnánk. Ahogy azt Szentes Lázár is hangsúlyozta, szakmailag ez a túra lenne kifizetődő, reméljük, az időjárás is kegyes lesz hozzánk. A teljes téli programot illetően a héten születik végleges megállapodás.”Mindamellett a Lokinak lenne némi törlesztenivalója a Perugiával szemben, hiszen október 12-én – azon a napon, amelyen a magyar válogatott 1–1-es döntetlent ért el a stockholmi Eb-selejtezőn – Baronio és a gólzsák Miccoli találataival 2–0-ra győzött a vendéglátó olasz gárda. Nem csupán a bajnoki szünetet illetően fő azonban az ügyvezető igazgató feje."Sajnos nem Magyarország kapta meg múlt héten csütörtökön a kétezer-nyolcban esedékes Európa-bajnokság rendezési jogát, ez pedig kellemetlenül érinti a klubot. Természetesen a tervezett stadionrekonstrukcióra gondolok. Előreláthatólag ugyanis nem épül új aréna Debrecenben. Kizárásos alapon maradunk tehát az Oláh Gábor utcában, itt viszont beázik az öltöző, ugyanakkor – már csak a majdnem száznyolcvan utánpótláskorú labdarúgónk foglalkoztatása miatt is – szükségünk lenne két füves és egy műfüves edzőpályára. A nézőtér is felújításra szorul, és a kiszolgálóhelyiségeket is szeretnénk rendbe tenni. Ezt a jelentős befektetést a klub képtelen önerőből finanszírozni. Egyelőre tájékozódom, honnan tudnánk előteremteni a szükséges pénzt. Remélem, a központi stadionrekonstrukciós forrásból némi tőkéhez jutunk, és bízom az önkormányzat szerepvállalásában is.”
Legfrissebb hírek

„Egy pohár friss vizet!” – Csillag Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
5 perce

Ádám Martin: A válogatott meghívóért is hajtok; Teljesen megújult Hungaroring fogadja az F1-es mezőnyt

E-újság
13 perce

Micsoda páros: Yamal Neymarral játszott futevolley-t Brazíliában

Minden más foci
23 perce

Meglepetés Atlantában, Messi góljával az Inter Miami legyőzte az FC Portót!

Klub-vb
24 perce

Darwin Núnezt olasz csapat viheti, a Leverkusen is igazolna a Pooltól; folytatódott a Gyökeres-saga

Minden más foci
1 órája

U19-es Eb: parádéztak a spanyolok, továbbjutottak a házigazdák

Minden más foci
2 órája

Jonathan Levi: Megértem, hogy érzékeny döntést hoztam

Labdarúgó NB I
2 órája

A US Open után visszavonul Petra Kvitová

Tenisz
2 órája
Ezek is érdekelhetik