A régi iskola képviselője

Egy biztos: ha az Aranylabda odaítélésénél kizárólag az adott évben megnyert fontos trófeák számítanának, akkor Roberto Carlostól most senki sem vehetné el a France Football nagy presztízsű díját. A brazil bekk ugyanis amellett, hogy klubcsapatával, a Real Madriddal megnyerte a Bajnokok Ligáját, az Európai Szuperkupát és a Világkupát, júniusban begyűjtötte a világbajnoki címet is. Mindemellett a kiváló játékosnak azt sem lehet felróni, hogy mindössze jó időben volt jó helyen, ugyanis mind a Realban, mind a selecaóban húzóember. A többiekkel szemben az az egyetlen hátránya az egyéni versengésekben, hogy engedi, hadd "ragyogják túl” a csatárcsillagok.
De ki is valójában Roberto Carlos? A dél-amerikai immár több mint fél évtizede a világ egyik, ha nem a legjobb balhátvédje. Elképesztő fizikumának köszönhetően erősebben lő, mint bárki más a futballpályákon, szinte sohasem sérül meg (az elmúlt hét esztendőben mindössze hét mérkőzést hagyott ki kisebb húzódások miatt), gyorsaságban is csak kevesen tudják felvenni vele a versenyt (100 méteren 10.6 másodperc a legjobb ideje!), és még alacsony termetét is kiválóan kompenzálja, hiszen emelkedése meghaladja a 70 centimétert. Az egy az egy elleni szituációkat rendre megnyeri ellenfeleivel szemben, többek között olyan neveket "szedett” már le a pályáról, mint Haszan Szalihamidzsics, David Beckham vagy Patrick Kluivert – saját bevallása szerint eddig csak Luis Figóval gyűlt meg a baja, éppen ezért örült anynyira, amikor a portugál a Santiago Bernabéuba tette át a székhelyét.
Szintén fontos megemlíteni vele kapcsolatban, hogy védő létére minden évadban meglövi a maga 6-7 gólját, amelynek zöme irtózatos erejű szabadrúgásaiból születik. Ezek a sistergős bombák akár védjegy alá is kerülhetnének, ugyanis mindig ugyanaz a rituálé előzi meg őket: leteszi a labdát a földre, hat lépést megy hátra, kinézi a kapu legmegfelelőbb pontját, majd a labdára szegezi a tekintetét, amelyet a lövés pillanatáig el sem emel onnan. Az eredmény egy 170 kilométer per órával süvítő bőrgolyó, amely vagy a hálóban köt ki, vagy valamelyik szerencsétlen játékost, illetve a kapust "károsítja meg”, nagy ritkán pedig elkerüli a kaput. Ilyen erejű löketet csak olyan játékos képes elereszteni, akinek 58.5 centi a combizma átmérője, azaz 12–14 centiméterrel vastagabb, mint az átlagos labdarúgóké. Az elmúlt években Roberto Carlos ráállt arra is, hogy napi gyakorlásait (mert természetes a számára, hogy mindennap külön gyakorolja a szabadrúgásokat) kiegészítse helyezett lövésekkel. A legemlékezetesebb találatát a franciák ellen lőtte az 1997-es Mundialitón, amikor úgy lőtt bal külsővel, félmagasan Fabien Barthez kapujába, hogy a labda tökéletes ívet írt le a levegőben.

Roberto Carlos az a futballista, aki ebben az egyre pénzorientáltabb (labdarúgó)világban is megtalálja a játék igazi értelmét. Nemcsak a taktikának és a fegyelemnek él, hiszen ha módja van rá, ollózik, "oxival” veszi-teszi a labdát, sarkaz, átemel, azaz a régi iskola képviselője. Igaz, nemegyszer esett már meg vele, hogy inkább a közönségnek játszott, és ez a csapat kárára ment (tegyük gyorsan hozzá, hogy itt legfeljebb egy-egy eladott labdáról vagy rossz helyre ment passzról van szó), és ilyenkor kisebb vitába keveredik a többiekkel. Nagy önérzetessége, és nyerni akarása révén néha akkor is szájal csapattársaival, ha úgy érzi, azok nem tesznek meg mindent a győzelem érdekében. Ennek ellenére képes mosolyogni, sőt nevetni, még akkor is, ha alakulata hátrányban van. Előszeretettel parolázik a játékvezetővel, de még az ellenfél labdarúgóival is, nem véletlen, hogy a nemzetközi futballporondon talán neki van a legszélesebb baráti köre.
Akárhogyis nézzük, Roberto Carlos mind professzionális, mind emberi jellemzői miatt megérdemelné az Aranylabdát. Kérdés, hogy a France Football által felkért szavazók körében mennyire ragyogják őt túl a csatárcsillagok…