Kifizették a tábor előlegét

B. G.B. G.
2002.12.09. 21:01
Címkék
Bizonytalanná vált, megvalósulhat-e a Matáv Sopronnál a Komjáti András által szorgalmazott keretátalakítás. A csapat edzője a napokban négyszemközt beszélgetett Bognár György ügyvezető igazgatóval a csapat őszi szerepléséről, és szóba kerültek a tervezett erősítések is. Korábban Komjáti és Bognár is hangsúlyozta: a legfontosabb a védelem stabilizálása lenne, ám a két szakember egyeztetése után úgy tűnik, egyelőre nincs sok esély a csapat felfrissítésére.
Mindenesetre hétfőn, azaz december 16-án a szakvezető, az ügyvezető és a soproni klubot felügyelő bizottság tagjai egy asztalhoz ülnek, és közösen értékelik a Matáv teljesítményét. Itt derülhet ki, milyen feltételekkel lehet változtatni a játékosnévsoron. Nehezíti a Sopron (és persze a többi klub) helyzetét, hogy az érvényes szerződések miatt érdemben aligha lehet erősíteni az idei télen, ráadásul még mindig nem született meg a Magyar Labdarúgó-szövetség határozata arról, lehet-e igazolni a holtidényben.A téli szünet január 9-ig tart, és létrejöhet a tervezett egyhetes törökországi edzőtábor; Bognár György ugyanis már kifizette a szervezők által kért előleget.
Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt Szabó János egykori atléta

Atlétika
4 perce

Gőzerővel készül az új idényre a kissé átalakult Fehérvár

Jégkorong
18 perce

Kristoffer Zachariassen a nagy pillanatok embere

Európa-liga
49 perce

Csinger Hollandiába, Gruber Belgiumba igazolt – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
50 perce

Úszás: bejelentette a visszavonulását Florent Manaudou

Úszás
51 perce

Elhunyt a több mint tíz éve maradandó agykárosodást szenvedett bokszoló

Ökölvívás
53 perce

Angelina Melnyikova nyert egyéni összetettben a női torna Eb-n

Torna
56 perce

Dibusz Dénes szerint csapatként lehet esélyük a Trabzonspor legyőzésére

Európa-liga
1 órája