A liga döntésére vár hat futballista

V. GY.V. GY.
2002.12.09. 21:05
Címkék
Mozgalmas nap elé néz kedden a Magyar Labdarúgóliga fegyelmi bizottsága. Délután háromtól hat futballista ügyét tárgyalja, és minden bizonynyal valamennyi esetben határozat születik. A siófoki Schultz Levente, Grósz Róbert, Pálfi Róbert és Gaál László feljelentette klubját, mert szerintük többszöri ígérgetés, határidő-módosítás ellenére sem kapták meg járandóságukat. A labdarúgók türelme elfogyott, és a ligától várják a segítséget.
Ugyanezt teszi a diósgyőri Rob Kornél és Vén Gábor is, ők nyáron igazoltak a Ferencvárostól az NB I B-s együtteshez. Úgy tudjuk, Rob és Vén csupán két hónapnyi fizetését kapta meg, azaz háromhavi alapbérrel és a győzelmekért járó prémiumokkal adósuk a DVTK. Az ügy pikantériája, hogy a Diósgyőr csak többszöri felszólítás után fizette ki október elején a két labdarúgóért a Ferencvárosnak a 25 millió forint átigazolási díjat. Amennyiben tehát a fegyelmi bizottság igazat ad a játékosoknak, és határozatban kimondja a szerződésszegést, a DVTK lényegében kidobott az ablakon 25 millió forintot, hiszen nehezen hihető, hogy Rob és Vén ezekután Diósgyőrben marad.Mindkét eset jelzi, több profiklub is nehéz helyzetbe került, mert immár nemcsak Siófokról, Diósgyőrből, hanem Dunaújvárosból, Székesfehérvárról is pénztelenségről szóló hírek érkeznek…
Legfrissebb hírek

A történelmi győzelem, az unoka és a mexikói álom – Aguirre nem akar megállni

Foci vb 2026
2 perce

Örömmámor Mexikóban, a Függetlenségi Angyala is fénybe borult – videó

Foci vb 2026
9 perce

Amerikai pite: ezt a francia válogatottat lehetetlen megállítani – vb-kibeszélő, 20. nap

Foci vb 2026
27 perce

A svédek kipipálva; a franciák így érkeztek vissza bostoni bázisukra – videó

Foci vb 2026
31 perce

Videó: Mbappé és Haaland betalált, Mexikó is nyert – a játéknap góljai egy helyen

Foci vb 2026
41 perce

Mexikó révén először diadalmaskodott a CONCACAF-zóna dél-amerikai csapat ellen az egyenes kiesés szakaszban

Foci vb 2026
1 órája

Kanada után Mexikó is továbbjutott a társházigazdák közül

Foci vb 2026
1 órája

Mexikóváros megállt, a válogatott átrobogott Ecuadoron

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik