Győzelem a Badalona ellen

Z. A.Z. A.
2002.12.06. 20:54
Címkék
Természetesen Barcelonában sem maradt visszhang nélkül a magyar olimpiai csapat elleni szerdai, gól nélküli döntetlenje.
Amint arról már beszámoltunk, eredetileg a katalán sztárklub – a spanyol harmadik vonalban szereplő – második csapata, a Barcelona B lett volna a Róth Antal vezette alakulat ellenfele, ám végül a házigazdáknál pályára lépett a brazil Fabio Rochemback, Geovanni, a Real Madrid elleni szuperrangadón a nagyok között is kezdőként szereplő Tiago Motta, a holland Marc Overmars is, a kispadon pedig a világhírű tréner, Louis van Gaal foglalt helyet. A helyi sportlapok nem igazán értették, hogy a csapatuk, amelyben a nemzetközi futballpiacon jegyzett labdarúgók is szóhoz jutottak, miért nem bírt azzal a magyar együttessel, amelynek játékosait még saját hazájukban sem ismeri mindenki.…Amilyen jól sikerült a bemutatkozás, olyan jól zárult a második fellépés is, ugyanis a harmadosztályú Badalona ellen csütörtök este 2–1-es győzelmet aratott az U21-es gárda.Ezúttal a Szántai – Szélesi, Nagy Gábor, Pusztai, Makra – Czvitkovics, Tóth Balázs, Fehér Zoltán, Németh Norbert – Rajczi, Koplárovics összeállításban kezdett a magyar csapat, majd a második félidőben a Szántai – Horváth Levente, Vanczák, Pusztai, Geri – Berdó, Czeglédi, Dávid, Weitner – Zsolnai, Juhász tizenegy volt a pályán. "Az első játékrész felénél az ellenfelünk egy ziccerig kijátszott támadás végén jutott előnyhöz, majd a negyvenedik percben Koplárovics Béla a kapust is kicselezve egyenlített – mondta az összecsapásról Róth Antal szövetségi edző. – A szünetet követően a Barcelona ellen kisebb húzódást szenvedő Németh Tamáson, valamint a bemelegítésnél a labdába balszerencsésen belenyúló és így megsérült Fülöp Márton kapuson kívül mindenkinek játéklehetőséget adtam, és örömmel mondhatom, senki sem okozott csalódást. Ekkor már támadásban is határozottabbak voltunk, mint az első félidőben, adódtak gólszerzési lehetőségeink is, végül egy jobb oldali támadás végén Juhász Roland fejjel megszerezte a győzelmet jelentő gólunkat.”A péntek délelőttöt pihenéssel töltötték a keret tagjai, délután tréningeztek, szombaton pedig városnézés vár rájuk Barcelonában. Felkeresik a világhírű együttes múzeumát is, és a magyar nagykövetség felkérésére díszvendégei lesznek egy fotókiállításnak is. "Ha csak az eredményeinket nézem, elégedett lehetek, de legalább ennyire fontos számomra, hogy kezd igazi közöséggé válni a csapat – folytatta Róth Antal. – Egyre inkább úgy tűnik, hogy a pályán kívül is összekovácsolódunk, és aki futballozott, tudja, mennyire fontos ez egy sikerre vágyó közösség életében.”
Legfrissebb hírek

Férfi kézi: Szerbiával játszik a magyar válogatott a vb-szereplés kiharcolásáért

Kézilabda
16 perce

A Pisa kiütésével tett újabb lépést a BL-indulás felé a Como, sorozatban harmadszor nyert a Lazio

Olasz labdarúgás
17 perce

Nem bírt hazai pályán a Radnicskivel a Topolya

Minden más foci
21 perce

147-es brék, O’Sullivan kikapott Thepchaiya Un-Noohtól a World Open döntőjében – videók

Egyéb egyéni
23 perce

NB II: Vasas FC–Soroksár SC

Labdarúgó NB II
26 perce

Vízilabda: remek hétvégét zárnak a KSI fiataljai

Utánpótlássport
33 perce

Dárdai Mártont korán le kellett cserélni a Hertha bajnokiján

Légiósok
35 perce

NB I: Kazincbarcika–ETO FC

Labdarúgó NB I
39 perce
Ezek is érdekelhetik