Egyre közelebb a megállapodás

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2002.12.05. 20:33
Címkék
A Magyar Labdarúgó-szövetség és a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium illetékesei megkezdték a tárgyalásokat a Mezey György nevével már-már összeforrt edzőképzés rendszerének állami akkreditációjáról. Az MLSZ megbízásából eljáró Baranya István instruktor a GYISM helyettes államtitkárával, Köpf Károllyal folytatott megbeszélések után elmondta: sikerült meggyőzni az állami vezetőt az UEFA-licenc jelentőségéről, így – jelen állás szerint úgy tetszik – elhárult az akadály az elől, hogy a magyar állam is elfogadja az MLSZ által kiadott diplomát. Ehhez az UEFA-licencek kiállítására jogosult edzőképző rendszert fel kell vegyék az Országos Képzési Jegyzékbe, ezáltal az állam által elismert, a sport területén képesítéshez kötött tevékenységek körébe tartozik majd az UEFA edzőképzés. Amennyiben az MLSZ elnyeri az akkreditációt, úgy eleget tesz a 168/2001-es kormányrendeletnek, amely előírja: 2004. július 31-étől csak a meghatározott tevékenységgel, akkreditációs iskolával – jelenleg a Testnevelési Egyetem bír efféle jogkörrel – szakképesített edző foglalkozhat labdarúgókkal. "Csupán a hivatalos dokumentumok, tankönyvek beszerzése van hátra, három, négy hónap és végre rendeződik a trénerek helyzete, mind az Európai Unióval, mind az UEFA előírásaival, mind a magyar joggal kompatibilissá válnak az edzői képesítések” – mondta Baranya István, aki később hozzátette, hogy tovább szeretnének lépni, és már az iskolai tanárok számára is megteremtenék annak a lehetőségét, hogy ők is edzői szakpapírhoz jussanak.
Legfrissebb hírek

Vb 2026: Több mint négy és fél millió helyszíni néző a csoportkörben

Foci vb 2026
1 perce

Női kézilabda: eltaláltuk a Győr bajnoki címét és a Ferencváros második helyét is

Kézilabda
1 perce

Osztrák Nagydíj: Russell életet lehelt a szezonba – nemzetközi sajtóvisszhang

F1
18 perce

„Kiábrándító német teljesítmény” – Neuer alkalmasságát is felveti a szaksajtó

Foci vb 2026
23 perce

Heti program: jön a világbajnokság egyenes kieséses szakasza

Foci vb 2026
29 perce

Marozsán, Udvardy, Bondár és Gálfi is javított a tenisz-világranglistán

Tenisz
31 perce

Ahol a futballünnep elnyomta a félelmeket – így búcsúzott Guadalajara

Foci vb 2026
39 perce

A németek szerint javulnia kell a kapuban Manuel Neuernek

Foci vb 2026
47 perce
Ezek is érdekelhetik