A Télapó ollója

SINKOVICS GÁBORSINKOVICS GÁBOR
Vágólapra másolva!
2002.12.05. 22:35
Címkék
Ha a Télapó a nagy jövés-menés közepette Kispestre tévedne, előkaphatna a batyuból egy ollót. Ajándék gyanánt. Nem fontos, hogy olyan elegáns darab legyen, mint Figaro szaktársé volt, az újságkivágáshoz a legegyszerűbb nyisszantó is megteszi. Mert most vágni kell: szépen, precízen, aztán ragasztani vagy rajzszögezni, fel a falra, jó feltűnő helyre, két telt idomú csinibaba fotója közé, hogy még Kropacsek, a pályagondnok is észrevegye.A látvány önmagáért beszél majd.A Télapó ajándék ollójával ugyanis négy tabellát kell kioperálni a Nemzeti Sportból. Négy táblázatot, amely minden ékes szólamnál, logikusnak tűnő magyarázkodásnál világosabban mutatja meg a Kispest helyzetét. És a helyzet, mint tudjuk, évek óta egyre rosszabb.A saját nevelésű tehetségek szétszéledtek, a stadion romokban, a csapat kiesőhelyen.Hosszú folyamat volt ez, amelynek íme, itt az eredménye: a Kispest első csapata utolsó a Borsodi Ligában. A junioregyüttes öt pont hátránnyal ugyancsak sereghajtó, az ifi-A tizenkét együttes közül a tizedik, az ifi-B pedig a nyolcadik. Kudarc kudarc hátán. Igaz, aki tudja, hogy a honvédos gyerekek milyen lehetetlen körülmények között edzenek és futballoznak, az aligha csodálkozik az utánpótlás lehangoló helyzetén, no meg azon, hogy Tóth Mihály, Kabát Péter, Dragóner Attila, Mátyus János helyett román idegenlégiósokat láthatunk piros-feketében.Hát ezt kell a falra szögelni.A számok beszédesebbek minden szónál.
Legfrissebb hírek

Piastri: A végén egy jó esélyem volt az előzésre, de nem jött össze

F1
4 perce

Szijjártó Péter: A Hungaroring csúcstechnológiás, és magyar maradt

F1
7 perce

Úszás: több éremhalmozó, egy korosztályos magyar csúcs az ifi ob-n

Utánpótlássport
21 perce

Maga mögött tartotta Piastrit, így Norris nyerte meg a 40. Magyar Nagydíjat

F1
23 perce

A magyar medencés úszóválogatott a 14. helyen zárt a vizes vb éremtáblázatán

Vizes vb 2025
38 perce

Gyász: elhunyt a Dunaújváros olimpiai és vb-bronzérmes szlovák hokisa

Jégkorong
41 perce

Akik nélkül nincs Magyar Nagydíj: a háttércsapat elismerése

F1
55 perce

Sós Csaba is elmondta a véleményét a magyar úszók szingapúri szerepléséről

Vizes vb 2025
1 órája
Ezek is érdekelhetik