DEBRECEN - az utolsó pillanat emlékei

"Videón visszanéztem az esetet, és be kell vallanom, azt hittem, komolyabb volt az ütközésünk – mesélte a változatlanul a kórházi ágyat nyomó Böőr Zoltán. – Ahogy pergett a film, láttam, hogy a földet érésem pillanatában ökölbe szorítom a kezem. Tudja, ez volt az utolsó emlékem, mielőtt a világ elsötétedett a szemem előtt. Tudom, hogy mi villant át akkor az agyamon, az, hogy túl kell, hogy túl fogom élni. És most, szerencsére, itt vagyok, jobban vagyok, a fiúk is győztek, és Bajzát Péter is megtalálta a góllövő cipőjét. Kicsit sarkítottan azt mondhatom, ha az én »akcióm« kellett a sikerünkhöz, akkor megérte. A csapattársaim közül egyébként a kapusunk, Sandro Tomic sopánkodott a leginkább az állapotom miatt. Azt mondta, ha tudja, hogy ez lesz az eset vége, nem felém rúgja a labdát.”Némi öröm az ürömben, hogy a DVSC-nek a szombati volt az idei utolsó bajnoki mérkőzése, azaz a pályán nem kell nélkülöznie csapatkapitányát, s a nyolcszoros válogatott labdarúgónak is csak a mielőbbi gyó-gyulásra kell koncentrálnia. "Csütörtökön hagyhatom el végleg a kórházat, ahová a látogatásomra hihetetlen számban érkeznek a szurkolók és a barátok. Ezúton is köszönöm a támogatásukat, csakúgy, mint a szobatársaim gondoskodását, valamint Böjte Attila érdeklődését, aki telefonon kívánt jobbulást. Ugyanakkor elnézést kérek azoktól, akiknek az sms-ére még nem sikerült válaszolnom. Szavakkal nem tudom kifejezni, mit jelent nekem az a szeretet, törődés, ami tőlük felém árad. Nekik is üzenem, hogy tényleg jobban érzem magam, bár az ínyem és az elmozdult fogaim még meglehetősen érzékenyek, és az arcom jobb oldala is dagadt. Úgy nézek ki, mint egy bokszoló. Társam, Dombi Tibor is azzal heccelt, reméli, hogy belilul a szemem alatt, mert ez kifejezettten jól állna nekem… Ám liluljon, csak a fáradtságérzés múljon el. Egész nap csak aludnék. Bár nem mondhatom, hogy nincs rá időm…”