Székesfehérvár fekete napja

KUN ZOLTÁN, SZÉKELYHIDI JÁNOSKUN ZOLTÁN, SZÉKELYHIDI JÁNOS
Vágólapra másolva!
2002.11.30. 20:50
Címkék
Igazán dőreség lenne azt állítani, hogy az elmúlt fél év nyugodtan telt Székesfehérvárott és Békéscsabán. Lássuk csak a hazai oldalt: a Videoton vezetői ultimátumot intéztek a focistákhoz, amelyben többek között megtiltották például a szotyizást és a város engedély nélküli elhagyását; négy légiós feljelentette az egyesületet kóros fizetésképtelensége miatt, így egy ideig félő volt, hogy a Videoton mintegy mínusz tizenöt ponttal zárja az őszt; a fehérvári szurkolók "megnevelték kissé a győrieket, ennek köszönhetően két meccset is a szokásos 1000-2000 néző nélkül  zárt kapuk mögött  kellett megrendezni, és még a Békéscsaba elleni találkozó is sanszos volt erre a minősítésre; az egyik játékos az újságírók kritikájában vélte felfedezni gyengébb teljesítménye okát, és nem akart nyilatkozni; no és nem utolsósorban a bajnokságban kiesőjelölt, a Magyar Kupában pedig kieső lett a Videoton. Mindezeket leírni is fárasztó volt, hát még átélni&
Igaz, a csabaiak sem mentek a szomszédba egy kis botrányért – azaz egyszer igenis mentek, hiszen a debreceni 6–1-es vereség megünnepléseként a szurkolók hazafelé szépen átrendezték a csapat buszát. De azelőtt még a lilák néhány fanatikusa lazán megfenyegette az egykori félistent, Pásztor Józsefet, aki így gyorsan lemondott vezetőedzői tisztségéről és hiába szerződött Csabára Garamvölgyi Lajos, az együttes egy pillanatig sem tudott elkerülni a kieső pozíciók egyikéről – a soproni kupabúcsú pedig ezek után említésre is alig érdemes.
Ugye, mennyi "pozitívumot” tudtunk előkeresni a két együttes idei teljesítményéről?
Ettől persze a szombati mérkőzés még lehetett vona jó, elvégre mikor kapkodja a lábát az ember, ha nem egy hasonló képességű, vagyis végre verhető ellenféllel szemben. Ennek megfelelően a hazai pálya minden előnyét (egy-egy "hajrá, Vidi!” kiáltás, a ősszel már megszokott lehangoló környezet, ismerős tócsák…) élvező Videoton lépett fel támadólag, de a cirka 15 fokban is kesztyűben játszó, így a "magyar brazilnak” elkeresztelt Terjék Lajos a Kispest ellen már letudhatta őszi góladagját, hiszen kétszer is nagy helyzetben választott igen mosolyogtató megoldást. Jó, a fehérvári nézők nem éppen mosolyogtak rajta…
Nem csoda, ahogy telt az idő, egyre idegesebb lett a szó szerint ezerfejű publikum, és roppant ízes bekiabálásokkal szórakoztatták magukat. Az össznépi harag persze akkor hágott tetőfokára, amikor az egyre bátrabban futballozó Békéscsaba Zeljko Gavrilovics ügyes góljával megszerezte a vezetést. Ráadásul a kapott gól után sem lett túl jó a Videoton (ne szépítsük: borzalmas volt), így igencsak bosszankodhattak a nézők, akik erre a roppant gyenge színvonalú meccsre dobták ki a mintegy ezer forintot. Mivel a hátralévő percekben is csak küszködtek a hazaiak, nem véletlen, hogy újabb lehetőség híján az egyenlítés elmaradt – a füttykoncert természetesen nem.

Keresztúri András ismét gólt szerzett és a Békéscsaba egyik legjobbja volt Fehérvárott
Keresztúri András ismét gólt szerzett és a Békéscsaba egyik legjobbja volt Fehérvárott
Keresztúri András ismét gólt szerzett és a Békéscsaba egyik legjobbja volt Fehérvárott
Mondjuk, azt akkor még nem tudhatták a hazai fanatikusok, hogy simán viszszasírják az első félidőt… A további kellemetlenségek a 49. percben kezdődtek a Videoton számára, amikor Keresztúri a második lehetőségét már nem rontotta el, gyönyörűen helyezett a bal alsó sarokba. Várhidi Péter egyből levitte a hibázó Pomper Tibort, ám a kettős csere sem segített csapatán, a Videoton játéka ugyanolyan kilátástalan maradt. Alekszandar Sztanojevics például négy és fél méterről a tisztán álló társa helyett az oldalvonalat játszotta meg – ilyen klasszis produkció után persze azt sem árt tudnunk, hogy ő is a feljelentők között volt. Mindazonáltal tegyük hozzá: Sztanojevics még a Vidi egyik legjobbjának tekinthető – ha ebben a helyzetben egyáltalán szabad ilyen kifejezést használni. Aztán a nézők is hazafelé vették az irány Gavrilovics újabb találatát követően…
A vendégek győzelme teljesen jogos, a második félidőben ráadásul szépen is futballoztak, a békéscsabai edző, Garamvölgyi Lajos elmondhatta a mérkőzés után, amit a meccs előtt beharangozott: vagyis minden jó, ha a vége jó.
A fehérváriak viszont a találkozó tükrében, és az őszi káoszt ismerve mindezt úgy módosíthatják: minden jó, ha vége van…

Mestermérleg

VÁRHIDI PÉTER a Videoton vezetôedzôje:

Morálisan teljesen szétesett a csapatom ezen a héten, és ez már érzôdött a hétközi, BKV Elôre elleni Magyar Kupa-fiaskón is. Ez a mérkôzés híven tükrözte az egész félévünket. Én azért titkon bíztam abban, hogy a játékosok összeszedik magukat, de sajnos ez nem történt meg. Kiút csak a tavasszal várható.

GARAMVÖLGYI LAJOS a Békéscsaba vezetôedzôje:
A mérkôzés elôtt is arról beszéltem, hogy számunkra a Videoton elleni bajnoki roppant fontos lesz. Szerencsére a játékosaim pontosan átérezték a mérkôzés fontosságát, és mindent megettek a siker érdekében. Úgy érzem, ilyen különbséggel megérdemeltük a gyôzelmet. Nagyon boldog vagyok.
Percről percre

3. perc: Dvéri remek ütemben indította Terjéket, aki Szilveszter és Udvari között vezette kapura a labdát, majd kecsegtető helyzetben, 12 méterről a jobb alsó sarkot célozta meg, de Fekete Róbert jó vetődéssel elcsípte a labdát.
12. perc: Szögletrúgáshoz jutott a Békéscsaba: a jobb oldalról Vincze Zoltán ívelte be a labdát, amely a hazai védőkről az előre lopakodó Grujics elé került. Ô hat méterről kapura lőtt, Milinte az utolsó pillanatban csípte el a labdát.
13. perc: Ezúttal is kitűnő labdával indította Dvéri Terjéket, a csatár ezúttal is nyugodtan vezethette kapura a labdát, de kivárt egy ütemet, így az ötösön a visszafutó Szilveszter és Grujics közös erővel felszabadíthatott.
24. perc: Tóth György jobb oldali beadását követően az ötösről Keresz-túri pörgette kapura a labdát, ezúttal is Milinte kitűnő reflexére volt szükség, hogy elcsípje azt.
28. perc: Tóth György jobb oldali beadása után Grujics fejelt Keresztúri elé, aki centiméterekkel lőtt ballal a kapu mellé.
31. perc: Bánföldi jobb oldalról belőtt labdáját Gavrilovics 11 méterről kapásból, jobb lábbal a kapu bal oldalába lőtte.
0–1
41. perc: Tímár jobb oldali beadása után a labda átszállt a csabai védők felett, így Tóth Norbert 12 méterről, kapásból lőhetett kapura. A labda, ha kevéssel is, de elkerülte a jobb alsó sarkot.
49. perc: Kovács Norbert saját térfeléről kitűnően indította Keresztúrit, aki a rátámadó Pompert becsapva, 16 méterről ballal a bal alsó sarokba lőtt.
0–2
56. perc: Keresztúri ügyesen lepörgetett egy labdát Bánföldi elé, a középpályás 18 méterről egyből jobbal kapura lőtt, Milinte a kapu jobb oldalába tartó labdát szögletre hárította.
61. perc: Tóth György jobb oldali beadása átszállt a fehérvári védőkön, Keresztúri az ötös sarkáról lőtt kapura két alkalommal is, de mindkétszer Sztanojevicset találta el, végül Bánföldi 16 méterről lőtt kapura, a labda ezúttal is egy hazai védőről, Csatóról vágódott ki.
66. perc: Némedivel szemben szabálytalankodott Udvari a tizenhatos vonala előtt. A kitűnő szögből Dvéri végezhette el a szabadrúgást, de lövése levágódott a csabai sorfalról.
72. perc: Tóth György szögletrúgása Keresztúrihoz került, aki háttal a kapunak, szép mozdulattal próbálta meg a hálóba lőni a labdát, ami kipattant Milintéről, a szemfüles Gavrilovics ott termett és négy méterről, jobb lábbal a kapu közepébe lőtt.
0–3
82. perc: Vasas 16 méterről igyekezett gólt lőni, balszerencséjére a labda a bal oldali kapufáról vágódott ki.
88. perc: A békéscsabai védőkről kivágódott labdát Róth 22 méterről ballal, óriási erővel védhetetlenül lőtte a bal felső sarokba.
1–3

Fény és árnyék

+++Garamvölgyi Lajos ezúttal nem jelölte a kezdőcsapatba Valentin Miculescut, akinek a Kispest elleni hazai mérkőzést leszámítva bizony nem sok öröme volt ebben a bajnokságban. Keresztúri András társa így Zseljko Gavrilovics lett, aki igyekezett meghálálni a bizalmat, és egy ügyes, valamint egy szerencsés góllal tulajdonképpen eldöntötte a mecscset. Gavrilovics mellett persze csak dicsérni lehet Keresztúrit is, aki egy alkalommal megint jókor volt jó helyen, ráadásul ismét kiválóan osztogatott a Békéscsaba támadásai során. Ahogy mondani szokták: nélkülük ez a győzelem nem jöhetett volna létre.


---A Videoton ultracsoportja nemrég ünnepelte tízéves születésnapját, és a róluk szóló kiadványban az is szerepelt, hogy a Red Blue Devils mindenhol, minden pályán képviselteti magát. Nos, most is jelen voltak az ördögök, ám transzparenst már nem raktak ki a kerítésre, és a 70. percig egyetlen szót sem szóltak. Mindössze Gavrilovics újabb gólja után hallhattunk tőlük rigmusokat – nem meglepő, hogy ekkor a Videoton játékosait szidták… Pedig ez a szurkolótábor is sokkal jobb csapatot érdemelne, csak hát egyelőre egy ilyen gyenge jut neki.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik