Szumó: Megbirkóznak az érmekért

2002.11.27. 20:29
Címkék
Csütörtökön utaznak, pénteken mérlegelnek, szombaton és vasárnap pedig a világbajnoki érmekért csatáznak a magyar szumósok. Kezdjük az elején: a küldöttség tagjai ma délelőtt szállnak fel a buszra, s meg sem állnak a lengyelországi Wroclawig. A fedélzeten kilenc sportoló foglal majd helyet; indítsuk a névsorolvasást a hölgyekkel (noha nem illik, ehelyütt kötelesek vagyunk a súlyukat is feltüntetni…): a 65 kilogrammosok mezőnyében Kovács Ágnes, egy csoporttal feljebb (80 kg) Kutlán Edina, a nehézsúlyúak között Makai Erika, míg az úgynevezett nyílt kategóriában Kálló Györgyi méretik meg. Hogy a csapatversenyben kik jutnak szóhoz, még nem tudni, csupán az bizonyos, hogy a négy hely egyikére az egyéni viadalon nem induló Németh Melinda pályázik a legnagyobb eséllyel.Akikre a "férfimunka” vár: az erősebbik nem négy fővel képviselteti magát, mégpedig Kismóni János (mínusz 85 kg), Major Gyula (mínusz 115), Tóth Barna (plusz 115), valamint Libor Dezső (nyílt kategória) révén. Tudni érdemes, a wroclawi immáron a 11. vb a sorban, igaz, a nők csupán másodszor vesznek részt a legjobbakat felvonultató tornán – a magyar lányok meg először.A kilátások amúgy nem rosszak. Sőt: nagyon is jók. Elvégre mostanság nem múlt el világbajnokság úgy, hogy a magyarok ne gyűjtöttek volna be legalább egy érmet. "Bízom benne, hogy Wroclawban sem lesz ez másként” – utalt a követendő hagyományokra Bódi Jenő főtitkár. Az elöljáró szerint reményeket elsősorban a vb-, illetve Eb-bronzzal egyaránt büszkélkedő Kismóni, illetve a világbajnoki dobogó harmadik fokára korábban szintúgy fellépő Libor szerepléséhez fűzhetünk, no és persze a férficsapatéhoz – talán mondani sem kell, ezt megelőzően a kvartett is volt már nevető harmadik egy vébén…
Legfrissebb hírek

Az óvodában kell kezdeni! – Hosszú Kávé Darabos Balázzsal

Képes Sport
7 perce

Szoboszlai Dominik is szerepel a Liverpool FC könyvében a valaha volt 100 legjobb játékos között

Angol labdarúgás
37 perce

A világranglista 170. helyezettje elődöntős a vuhani tenisztornán

Tenisz
1 órája

Pályakerékpáros-vb: két brit arany pénteken

Kerékpár
1 órája

Videoton: a város szeretné, ha még az idén új tulajdonosa lenne a futballcsapatnak

Labdarúgó NB II
1 órája

Piros Zsombor már a négy között jár Portugáliában

Tenisz
1 órája

A Nyíregyháza ellen duplázó Arthur Henrique: Trófeákat szeretnék nyerni a ZTE-vel

Labdarúgó NB I
2 órája

Az Újpest három meccse gólt sem lőtt a PAFC-nak; a Fradi még sosem kapott ki Kisvárdán

Labdarúgó NB I
2 órája