Egy ponttal búcsúzhattak

J. P.J. P.
2002.11.17. 20:22
Címkék
Egyre többen kezdik elhinni Békéscsabán, hogy a csapat feltámadt haló poraiból. A tavalyi bajnok legyőzése és a Ferencváros elleni siker után nem sok hiányzott ahhoz, hogy ismét három ponttal zárják a hét végét a lila-fehérek. Bár 11 lett a végeredmény a másik első osztályú újonc, a Siófok ellen, mégis a hazai szurkolók legtöbbje elégedetten indult haza Sápi Csaba játékvezető hármas sípszava után.
Még Garamvölgyi Lajos, a békéscsabaiak vezetőedzője is nyugodtan dőlt hátra székében, amikor jó negyedórával a meccs után megjegyezte: "Ha valaki azt mondta volna nekem a találkozó előtt, hogy döntetlen lesz a Siófok elleni derbi, alighanem kiegyeztem volna vele. Még akkor is, ha mi vezettünk egy–nullára. Ugyanis nem győztem hangsúlyozni előzetesen: nagyon jó kis csapatot épített fel Csank János kollégám. Ha újonc is a mezőnyben a Siófok, az egyik legütősebb csapat a Borsodi Ligában. Bár az is tény, parányi hiányérzetem azért maradt: ha már vezettünk Keresztúri András jóvoltából, azért jó lett volna megőrizni a minimális előnyünket. Úgy még szebben búcsúzhattunk volna közönségünktől az idei évre.”Apropó, Keresztúri András. Az utolsó három meccs hőse az ötödik mérkőzés óta riogatja a kapusokat (a Zalaegerszeg elleni idegenbeli találkozón és Győrött is rúgott gólt, de azokon a meccseken nem nyert a viharsarki egylet, viszont az azóta a ZTE, majd Ferencváros ellen kiharcolt sikerben főszerepet vállalt, hiszen csabai részről csak az egykori válogatott labdarúgó talált be az ellenfelek kapujába). Nos, szombaton is egy látványos gólt szerzett. Igaz, a 64. percben esett találata után negyedórával cserét kért, mondván, elfáradt. Ami érthető is, hiszen az utóbbi mérkőzéseken Keresztúri volt az Előre FC motorja, Garamvölgyi Lajosnak pedig ,,megesett a szíve” a 35 éves játékoson, és cserélt.De nem volt szerencséjük sem a csabaiaknak. Alighogy lejött a pályáról a lila-fehérek gólfelelőse, Schwarcz Zoltán máris egyenlített. Sokan a szívükhöz kaptak a lelátón, és meg is jegyezték: na tessék, nincs a pályán Keresztúri, így nem is megy a lila-fehéreknek.Ezt a véleményt támasztja alá Csank Jánosnak, a Siófok vezetőedzőjének véleménye is: "A találkozó előtt külön kértem védőinket, hogy a jó formába lendült Keresztúrira nagyon figyeljenek. Úgy látszik, hiába szóltam, hiszen éppen ő talált be a kapunkba. A Kispesttől elszenvedett hazai vereséget követően most egy idegenbeli pontszerzéssel tudtuk javítani. Két mérkőzés vár még ránk ebben az évben, otthon fogadjuk a nehéz helyzetben lévő Sopront és utazunk a Dunaferrhez. Jó lenne ezen a két találkozón minél több pontot begyűjteni, és akkor még esélyünk lehetne az első hat közé kerülésre.”
Legfrissebb hírek

Sidney Crosby duplázott, már egyedül hatodik az NHL örökranglistáján

Amerikai sportok
15 perce

A kosárlabda-vb-ről lemaradó Dombai Réka mer nagyot álmodni

Kosárlabda
45 perce

Gazdagék és Sallóiék is vereséggel zárták az MLS-alapszakaszt

Minden más foci
1 órája

Supka Attila: Átok? Nem, sajnos ez a realitás

Labdarúgó NB I
1 órája

A szorgalmas és makacs Boby kapitány a fedélzeten – edző, csapattárs és játékos Borbély Balázsról

Labdarúgó NB I
1 órája

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
9 órája

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
9 órája

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
9 órája