Teljesült Pinte Attila álma

Hat meccsen szerzett két góljával, valamint jó néhány gólpasszával még a szlovák válogatott szövetségi kapitányának, Ladislaw Jurkemik figyelmét is felkeltette, aki egy év szünet után az angolok elleni októberi Eb-selejtezőre mindjárt a kezdőcsapatba hívta vissza Pintét.
– A görög bajnokságban az élcsapatok között vannak, hosszú kihagyás után ismét válogatott lett: kell-e még valami, ahhoz, hogy tökéletesen érezze magát?
– Lehetne melegebb is – mondta félig tréfásan Pinte Attila. – Persze, ez csak vicc, hiszen a napi átlaghőmérséklet így is huszonöt Celsius-fok körül van, és elhiheti, viszonylag kellemes érzés novemberben napozni a tengerparton.
– Na, ezt nem kellett volna mondania, nálunk már a hó is leesett. Komolyra fordítva a szót: minden rendben van?
– Tulajdonképpen igen. Noha még a bajnokság elején járunk, jól kezdtük a szezont a Panioniosszal. A játék nekem is jól megy, és hát az sem mellékes, hogy több mint egy esztendő után ismét válogatott lehettem. Az angolok elleni meccset, sajnos, elbuktuk, de a teljesítményemmel a szövetségi kapitány és a sajtó is elégedett volt. És ha nem jön közbe sérülés, ott leszek az Ukrajna ellen készülő keretben is.
– Fontos még önnek a válogatottság?
– Nagyon fontos. Bár jövőre harminckettő leszek, engem még mindig motivál, ha számítanak rám Szlovákiában. Immár öt hónapja vagyok Görögországban, és amikor ide érkeztem, egyáltalán nem gondoltam arra, hogy még valaha válogatott leszek. Titokban persze álmodoztam róla, de igazán nem hittem benne.
– No, és a görög bajnokság?
– Kiegyenlítettek az erőviszonyok. Most a dobogón vagyunk, de elég néhány vereség, és máris jóval hátrébb kerülünk. Ennél nagyobb baj, hogy az itteni klubok – leszámítva a nagy csapatokat – egytől egyig anyagi problémákkal küzdenek. Jelentősen viszszaestek az egyesületek televíziós közvetítésekből származó bevételei, és ha hamarosan nem tudnak a klubvezetők megállapodni a tévétársaságokkal, még az is elképzelhető, hogy leállítják a bajnokságot. Vannak tehát bizonytalanságok, főleg, hogy drasztikusan, állítólag húsz százalékkal csökkenteni akarják a profi labdarúgók fizetését. Ha ez bekövetkezik, akkor… Szóval, nehéz a helyzet, ettől függetlenül még most sem bántam meg, hogy eljöttem a Ferencvárosból. Szükségem volt a váltásra, a felfrissülésre, persze, nem tagadom – és ezt korábban is lenyilatkoztam – visszavágyom Magyarországra. Amint lesz időm, biztos, hogy kimegyek majd az Üllői útra. Tudja, mennyire hiányzik az a hangulat, amit a szurkolók varázsoltak a meccseinken? Ha a Panioniosz nagy csapat ellen játszik, akkor megtelik a stadion, de egyébként alig három-négyezren járnak a mérkőzésekre. Szlovákiában pedig még unalmasabbak a szurkolók. Amikor a válogatottal egy–nullára vezettünk Anglia ellen, talán ha öt percig zúgott a stadion, aztán a szurkolók néma csendben tovább nézték, mi zajlik a pályán. Csak ültek a lelátón, mint tyúkok az ólban, és meg se nyikkantak. Szeretem, ha egy stadionban forró a hangulat, márpedig a Fradi-pályán mindig olyan volt.
– Egyszer azt mondta nekem, szíve szerint Magyarországon fejezné be pályafutását. Még most is így gondolja?
– Természetesen. Ha úgy alakul, biztosan visszatérek. Jó lenne még a Fradiban szerepelni, de ott már más idők járnak, nem hinném, hogy valaha kellenék még a zöld-fehéreknek.
– Azt sem hitte, hogy lesz még válogatott…
– Na, látja, ez valóban így van. Akkor maradjunk annyiban: majd meglátjuk, mit hoz a jövő.