Juventus adidas TOP 18: A Simi Forever is rajthoz áll

2002.11.10. 21:01
Címkék
Most már egyértelmű: remek ötlet volt a Juventus adidas TOP 18 szervezőitől, hogy úgy határoztak, a legnépszerűbb kispályás futballtornát nem korlátozzák a főváros közigazgatási határain belülre. Noha eddig is sok vidéki együttes nevezett be a tornára, észrevehető az érdeklődők számán, hogy immár vidéken is lehet jelentkezni. Fontos, hogy Budapesten hétfőn, november 11-én lehet utoljára nevezni, de az már most biztos: rekordmennyiségű csapat indul majd. Mint ismert, nevezni az adidas Váci úti, Váci utcai és a Mammut-üzletközpontban található szaküzleteiben, valamint az Arany Ászok Futballarénában lehet. (Az előbbiekből kiderülhet, de nem árt pontosítani: a négy vidéki helyszínen, Nyíregyházán, Kaposvárott, Szegeden és Szombathelyen később jár le a nevezési határidő.)Szívszorító pillanatai is voltak a nevezésnek… Az áprilisban tragikusan elhunyt egykori válogatott futballista, Simon Tibor korábban mindig részt vett a küzdelemsorozaton, játszott, csapatot szervezett, két éve a fináléban a kispadról segítette a Lacijó együttesét. Egy évvel ezelőtt a Matáv egykori edzője barátaival elhatározta: 2003-ban megnyerik a Juventus adidas Top 18-tornát. Nos, Simon már nem vehet részt a földi futballkupákban, de a barátai összeálltak, és Simi Forever néven indítanak csapatot. A gárdát az edző egykori tanítványai (többek között Bócz Tamás, Kovacsics Károly, Pomper Tibor, Rakonczai Imre) alkotják, és ezúttal talán nem is a siker a fontos ennek a csapatnak, hanem az emlékezés. Persze, a játékosok alighanem úgy vélik: kötelező megnyerni az idei versenyt – hiszen Simi most is figyeli fiait, és ahogy tőle megszokhatták, úgyis csak a győzelmet fogadja el…
Legfrissebb hírek

Hokigálával szinte biztos az elitben maradás!; Nikitschert sokkolták Rossi szavai

E-újság
4 órája

Szerdai sportműsor: Európa-liga-döntő Isztambulban, folytatódik a jégkorong-vb

Minden más foci
4 órája

Majoross Gergely: Volt egy tervünk, ezt többé-kevésbé megvalósítottuk

Jégkorong
4 órája

Semmi sincs kőbe vésve – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
5 órája

Elvonási tünetek – Malonyai Péter publicisztikája

Minden más foci
5 órája

Jégkorong-vb: Ausztria a letteket is elintézte a mieink csoportjában

Jégkorong
5 órája

Kerékpár: a tisztújítást elvetették, de a szakmai tervet és a költségvetést nem fogadták el

Kerékpár
5 órája

RangAdó Díjátadó: Vitális Milán a legjobb játékos, Borbély Balázs a legjobb edző

Labdarúgó NB I
5 órája
Ezek is érdekelhetik