RITMIKUS GIMNASZTIKA - Haris reménykedhet

2002.11.08. 23:01
Címkék
Bár lapzártánk után még a granadai városi sportcsarnok szőnyegén "küzdöttek” legjobb ritmikus gimnasztikázóink a pénteken rajtoló Európa-bajnokságon, az már biztos, hogy a felnőttvilágversenyen újoncnak számító Mészáros Zsófia nem nagyon bízhat abban, hogy bekerül az egyéni összetett vasárnapi fináléjába. A fiatal művészi tornász ugyanis a délelőtti két szerrel, azaz kötéllel és labdával rosszul kezdett, több rontása is volt és meglehetősen alacsony pontszámokat, pontosabban 15.7-et és 15.8-at kapott gyakorlataira. A már rutinosabb versenyzőnek számító Haris Brigitta lényegesen jobb pozíciót harcolt ki magának, az OSC versenyzője karikával 20.55-öt, míg buzogánnyal, amellyel kétszer is ejtett, 19.3-at ért el. "Sajnálom, hogy Zsófinak nem sikerült a jó bemutatkozás, de igazából nem tudom hibáztatni érte, hiszen ez az első felnőttvilágversenye – mondta Gyerőné Fritsch Zsuzsa, a szövetség szakmai alelnöke. – A hibáiba belejátszott, hogy rendkívül izgult és ezt nem tudta palástolni a szőnyegen. Brigittának több esélye van rá, hogy azon huszonnyolc versenyző közé kerüljön, akik a vasárnapi egyéni összetett döntőben szerepelnek majd. Hogy sikerült-e a döntőbe jutás, azt csak a szombati versenynap után tudjuk meg, mivel akkor mutatja be az A-csoport, azaz az elit a gyakorlatait.”
Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: pályán a Veszprém a férfi kézi BL-ben, Roma–Real Madrid

Minden más foci
2 órája

Nagyapa, sikerült! – interjú Lukács Dániellel; a Farkas név újra szép lesz...

E-újság
2 órája

A boldogság nem alapfelszereltség – Borbola Bence publicisztikája

Minden más foci
2 órája

A jóból is megárt a sok – Galambos Dániel jegyzete

Minden más foci
2 órája

A Bayern kétgólos hátrányból fordított, de csak egy pontot szerzett Norvégiában

Bajnokok Ligája
2 órája

Kettős vereséggel esett ki a vb-pótselejtezőből a női válogatott

Magyar válogatott
2 órája

A PSV tizenegyest hibázott, Willi Orbánék begyűjtötték a három pontot

Bajnokok Ligája
2 órája

Willi Orbánnal nyert a Leipzig, Sallai játszott a Barcelona ellen, Gulácsi nélkül is nyert a Villarreal – keddi BL-eredmények

Bajnokok Ligája
3 órája