FRANCIAORSZÁG - Rossz napokat él a volt éllovas Auxerre

2002.11.08. 22:30
Címkék
A bajnokok ligájabeli remények szertefoszlása után a bajnokságban is kudarcok sora éri a három napja még listavezető Auxerre-t. Guy Roux botladozó csapata csütörtökön késő este balszerencsés körülmények között, az utolsó percben kapott gól miatt alulmaradt Korzikán, majd pénteken elveszített három olyan pontot, amelyet korábban a pályán megszerzett.
A szeptember 21-én lejátszott Auxerre–Sedan mérkőzést a hazaiak 3–1-re megnyerték, ám az ardenne-iek már akkor jelezték, hogy megóvják a meccset. Történt ugyanis, hogy az éppen egyenlítő vendégek közül a gólszerző Pius Ndiéfi, valamint Henri Camara még az ellenfél térfelének közepe táján ünnepelt, amikor Moulin játékvezető jelt adott a középkezdésre, és a gyors akcióból az Auxerre újra vezetést szerzett. A francia szövetség fegyelmi bizottsága pénteken megerősítette a játékvezetői testület korábbi döntését a bírói hibáról és az újrajátszásról, ám a hirtelen az 5. helyre visszazuhanó auxerre-iek jelezték: lehet, hogy most ők óvnak. Ôk azt sérelmezik, hogy mivel a televíziós felvételeket nem használhatják bizonyítékként, egyedül a játékvezetői ellenőr "vallomására” építhettek a döntéshozók, márpedig az auxerre-iek álláspontja szerint a versenykiírás ezt nem teszi lehetővé.Miközben dúl a vita, a címvédő Lyon átmenetileg elfoglalta az első helyet, miután végre szerencsét hoztak neki az utolsó percek. A hajrábeli pontvesztéseket Cacapa, a brazil védő ellensúlyozta azzal, hogy honfitársa, Juninho kapufás szabadrúgása után közelről a Le Havre hálójába pofozta a labdát.
Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: pályán a Veszprém a férfi kézi BL-ben, Roma–Real Madrid

Minden más foci
49 perce

Nagyapa, sikerült! – interjú Lukács Dániellel; a Farkas név újra szép lesz...

E-újság
54 perce

A boldogság nem alapfelszereltség – Borbola Bence publicisztikája

Minden más foci
1 órája

A jóból is megárt a sok – Galambos Dániel jegyzete

Minden más foci
1 órája

A Bayern kétgólos hátrányból fordított, de csak egy pontot szerzett Norvégiában

Bajnokok Ligája
1 órája

Kettős vereséggel esett ki a vb-pótselejtezőből a női válogatott

Magyar válogatott
1 órája

A PSV tizenegyest hibázott, Willi Orbánék begyűjtötték a három pontot

Bajnokok Ligája
1 órája

Willi Orbánnal nyert a Leipzig, Sallai játszott a Barcelona ellen, Gulácsi nélkül is nyert a Villarreal – keddi BL-eredmények

Bajnokok Ligája
1 órája