Az ételsortól a fogadásokig

Hivatalosan ő a világbajnokság protokolligazgatója. Ám hogy értsük is, mit takar ez az elnevezés, Schmittné Makray Katalin – merthogy róla van szó – máris magyarázatba kezd.– A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy hozzám tartozik, persze nem egyedül csinálom, a meghívottak körének kialakítása, eldöntése, és a különböző rendezvények megszervezése – mondja az 1964-es tokiói olimpia felemás korlát-ezüstérmese. – Bevallom, a legnehezebb rész a vendégek "gardírozása”, ugyanis sok VIP-vendéget várunk Debrecenbe, továbbá meghívtuk a sportág egykori hazai és külföldi kiválóságait, olimpiai bajnokokat. Az ünnepi fogadásoknál pedig – ilyen például a MOB és versenybírók fogadása vagy a záró bankett – össze kell állítani az étrendet és a programot. – Volt diplomatafeleségként bizonyára nem áll távol öntől ez a szerep.– Valóban testhezálló a feladat, bár egészen más az, ha neked kell döntened egy ételsorról vagy egy programról, és nem pusztán meghívottként élvezned azt. Szerencsére vannak segítőim Debrecenben, mert Pestről nehéz lenne irányítani a munkát. Porkoláb Gyöngyi és Szányi Mariann ismerik a helyi körülményeket, támaszkodhatok rájuk. Egyébként nagyon szép feladatnak tartom ez a megbízatást, és örülök, hogy rám gondoltak, hogy segíthetek.– Mi a véleménye a Főnix-csarnokról?– Nagyon szép csarnok, jó lenne Budapestnek is egy ilyen. A debreceniek büszkék rá, és meg is érdemli a város. Biztos, hogy szép emlékekkel távoznak majd innen a vendégek.– Van kedvence a versenyzők között, vagy olyan, akinek valami miatt nagyon drukkol?– Kedvenceim nincsenek, ám természetesen nagyon drukkolok majd a magyaroknak, különösen Csollány Szilveszternek, akin nagy teher van. Nem lesz egyszerű a dolga, mert mindenki győzelmet vár tőle, no és a mezőny is igen erős. – Egykori tornászként nem dobog hevesebben a szíve egy ilyen rangos esemény előtt? Egyáltalán, milyen kapcsolatban áll volt sportágával, mennyire követi a történéseit? – Természetesen a tévében vagy az olimpiákon megnézem a tornát, és ha meghívnak egy versenyre, elmegyek. De semmiféle funkcióm nincsen, nem vagyok sem edző, sem versenybíró. Ám ha segítség kell, az első szóra mozdulok. És hogy mostanában gyakrabban gondolok-e a múltra? Nem. Talán furcsa, de az egykori versenyző mintha nem én lennék. Az már történelem, mint az egykori fényképek is… Tudja, az ember óhatatlanul is párhuzamot von azzal, ami régen volt. A torna a szerek fejlődésével is rengeteget változott, szinte segíti a fantasztikus elemek végrehajtását. A múltkor például kipróbáltam a talajszőnyeget, és annyira megdobott, hogy még szaltózni is tudtam volna rajta… Az viszont tény, hogy mindig szeretettel és tisztelettel gondolok arra, hogy tornász voltam. A tornától kaptam a fegyelmezettséget, aminek ma is, a mindennapi életben is hasznát veszem. Az, hogy eredményeim is voltak, csak ráadás volt, ami mindig előrelendített.