4600 milliárd forintba kerülne a budapesti olimpia

2002.11.06. 12:42
Címkék
A budapesti olimpia szervezéséhez, lebonyolításához, valamint a szükséges létesítmények felépítéséhez 850 milliárd forintra lenne szükség, ezen felül 3750 milliárdos értékben illene infrastrukturális, zömében közlekedési fejlesztést végrehajtani a fővárosban és vidéken. Hosszú háttérmunka után a fenti adatokat ismertették az Olimpiai Pályázatot megelőző megvalósíthatósági tanulmányt készítő PriceWaterhouse Coopers és a GYISM közös sajtótájékoztatóján.Bienerth Gusztáv, a PWC magyarországi vezérigazgatója azért megnyugtatta a jelenlévőket a finanszírozásához szükséges 3000 milliárd forintos állami szerepvállalásból 2950 milliárd forintnyit a már meglévő tervek szerint is felhasználnának az elkövetkező tíz esztendőben. Igaz, 800 milliárdot tennének ki a 2012. utáni időszakból előrehozott költségek. A tanulmány a lehetséges helyszínekre is kitér: a főváros északi részén, a a Duna menti területeken fogadhatnánk az olimpikonokat, illetve a harmadik variáns több helyszín-csoportot, de átfogóbb városmegújítást előlegez. (nso)
Legfrissebb hírek

A Buffalo Bills leküzdötte az egyik démont, amely évek óta az útjában állt

Amerikai sportok
9 perce

A Paksi FC kétmillió eurós ajánlatot utasított vissza Szalai Józsefért – NS-infó

Labdarúgó NB I
30 perce

Dubei Debóra a Csata Szekszárd elleni játékáról: „Hazai pályán ez a minimum”

Kosárlabda
45 perce

2029-ig hosszabbított edzőjével a Dortmund – hivatalos

Német labdarúgás
46 perce

Rakétaveszély miatt egy órát csúszott Cristiano Ronaldóék mérkőzése

Minden más foci
49 perce

„Eléggé középszerű képnek tűnt” – a Real Madrid galaktikusait szemből egyszerre megörökítő egyetlen fotó készítője saját alkotásáról

Bajnokok Ligája
55 perce

Birkózás: Olasz, Szinay, Zsitovoz és Vitai is kikapott az U23-as vb-n

Utánpótlássport
1 órája

Izlandra látogat a Tatabánya a kézilabda Európa-ligában

Kézilabda
1 órája