Dunaferr: a terv szerint

2002.11.05. 23:09
Címkék
Kisebb ünnepség előzte meg az összecsapást: a Szalai László-vándordíjat az év legjobb játékvezetője, Hóbor Béla vehette át elsőként az egykori kiváló nemzetközi bíró fiától, Szalai Attilától. Mindkét együttesnek nagyon fontos volt a díjátadással kezdődő mérkőzés. A Dunaferrnek azért, mert a második körben mindössze egyszer, ezen a találkozón játszott otthon, és a két pont megszerzése okvetlenül kellett ahhoz, hogy ne szakadjon le az előtte állóktól. A vendégeknek pedig azért, mert megerősíthették volna vezető helyüket a tabella élén, no meg a hét végi Élcsapatok Kupája-csoportselejtező előtt önbizalom-növelő győzelemmel utazhattak volna Luxemburgba.
A vendégcsapat kezdett, és felváltva estek az első pontok. Urfi jó ütése után vezetett a Dunaferr (5:4), ám Forgó rontásával kétpontos előnyt szerzett a Kaposvár. Mózer remek támadásával ledolgozta hátrányát a dunaújvárosi gárda, a folytatásban pedig kettesével szerezték pontjaikat a gárdák, így felváltva vezettek egészen a szett hajrájáig. Ekkor Forgó állt a nyitóhelyre, és ászértékű szervájával, valamint Mózer két ütésével megugrott a Dunaferr (21:18). Időt kért Demeter György, és cserélt is, Szekeres azonban egy remek centertámadással befejezte a szettet. A második játékrészt is a kaposvári együttes kezdte jobban, Dávid bombája után 5:2-re vezetett. Ekkor Urfi megmozdulásai tartották versenyben a Dunaferrt, sőt ászával egy pontra csökkent a hátrány (6:7). Még egyszer beleerősített a Demeter-gárda, de 6:9 után már a hazaiak akarata érvényesült. Míg a somogyi együttes gyengébben nyitott és fogadott, addig Urfi, Forgó és Mózer életveszélyes szervákat küldött a kaposvári térfélre. Nem is boldogultak ezekkel a vendégek, így biztosan növelte 2:0-ra előnyét az Újváros.

Mózer Zoltán (szemben) tarthatatlannak bizonyult, amit 18 pontja is bizonyít
Mózer Zoltán (szemben) tarthatatlannak bizonyult, amit 18 pontja is bizonyít
Mózer Zoltán (szemben) tarthatatlannak bizonyult, amit 18 pontja is bizonyít
A harmadik szettre irányítót cserélt Demeter, Mészáros Pétert Gubik János váltotta fel a feladóposzton. Ez a váltás sem bizonyult jó húzásnak, mert a Ruffing-legénység ott folytatta, ahol abbahagyta. Ugyan 4:2-es hazai vezetésről még egyenlített a Kométa (5:5), ám Tóth Tibor ászával és az azzal felérő nyitással visszaállította a kétpontos hazai előnyt. Tomanóczy elhibázott támadása után (9:5) pedig a vendégeknek már korán időt kellett kérniük. A tanácsadás ezúttal sem használt, és a csere –Bánhegyi állt be, és jól blokkolt – után szorossá vált az állás (12:10). A Dunaferr azonban újítani tudott, Mózer pedig tarthatatlan volt ezen a napon. Végül a hazaiak minden tekintetben felülmúlták ellenfelüket, és hetven perc alatt "elintézték” a Kaposvárt.

Mestermérleg
Ruffing Péter: – Az történt a pályán, amit elterveztünk. A vendégek szélsőütőit semlegesítettük, és a szinte hibátlan nyitásfogadásokból remekül támadtunk.
Demeter György: – Sajnos csak felvillanásaink voltak a bajnok otthonában. Gratulálok ellenfelünknek.


Forgó búcsúja

A Dunaferr harmincéves centere, Forgó Nándor nyolcadik idényét kezdte meg Dunaújvárosban, de mert a klub anyagi gondjai közismertek, külföldi ajánlatra a héten Kuvaitba utazott, és eredménnyel is járt. Vele volt Nagy Attila is, aki nem tért vissza, ugyanis másik csapatnál próbálkozik.
"Bár szerződésem még nincs a fővárosi Kazma együttesénél, de úgy állnak a dolgok, hogy náluk folytatom. Azt kell tudni új csapatomról, hogy a legjobb három között van, jelenleg második helyen áll. Vasárnap utazom, majd néhány hónap múlva feleségem és három hónapos kisfiam, Márk is követ” – újságolta a center.
Az állás
1. Dunaferr85317:1013
2. Kaposvár85315:1113
3. Kecskemét75217:1112
4. Kazincbarcika74316:1111
5. Nyíregyháza73412:1410
6. Szeged7–7 1:21 7
Legfrissebb hírek

A Buffalo Bills leküzdötte az egyik démont, amely évek óta az útjában állt

Amerikai sportok
6 perce

A Paksi FC kétmillió eurós ajánlatot utasított vissza Szalai Józsefért – NS-infó

Labdarúgó NB I
27 perce

Dubei Debóra a Csata Szekszárd elleni játékáról: „Hazai pályán ez a minimum”

Kosárlabda
42 perce

2029-ig hosszabbított edzőjével a Dortmund – hivatalos

Német labdarúgás
43 perce

Rakétaveszély miatt egy órát csúszott Cristiano Ronaldóék mérkőzése

Minden más foci
46 perce

„Eléggé középszerű képnek tűnt” – a Real Madrid galaktikusait szemből egyszerre megörökítő egyetlen fotó készítője saját alkotásáról

Bajnokok Ligája
52 perce

Birkózás: Olasz, Szinay, Zsitovoz és Vitai is kikapott az U23-as vb-n

Utánpótlássport
58 perce

Izlandra látogat a Tatabánya a kézilabda Európa-ligában

Kézilabda
58 perce