Az Arrows már a túlélésért küzd

2002.11.05. 23:00
Címkék
Az Arrows-istálló nagy reményekkel vágott neki az idénynek, Tom Walkinshaw Enrique Bernoldi mellé leigazolta Heinz-Harald Frentzent, aki a Prost-istálló csődje miatt munkanélkülivé vált. A csapatvezető annak ellenére ültette autójába a németet, hogy Jos Verstappennek futó szerződése volt vele.
A csapat leginkább az új motorszállítójában, a Cosworthban bízott. Walkinshaw célja egyértelműen az volt, hogy legyőzze a Jaguart, a hajtóműveket szállító cég anyavállalatának, a Fordnak a csapatát. A motor ugyanaz volt, mint a "zöldeké”, az aerodinamika terén évek óta botladozó Jaguart így tényleg meg lehetett volna szorongatni.Azonban az idény roppant kellemetlenül kezdődött, az Ausztrál Nagydíjon mindkét autó a rajtrácson ragadt, és az ezután történő kapkodásnak két kizárás lett a vége. A káoszt a következő versenyeken mutatott fejlődéssel feledtetni tudta a csapat, és Barcelonában már a hatodik helyezésig jutott Frentzen. A német egy hónappal később, Monte-Carlóban megismételte produkcióját, és úgy tűnt, minden rendben.
Arrows (konstruktôr-vb 11., 2 pont)
Elsô nagydíj: 1978, Brazil Nagydíj
Elsô pontszerzés: 1988, Egyesült Államok Nagydíja
Nagydíjak száma: 381
Gyôzelmek száma: 0
Pole pozíciók száma: 1
Leggyorsabb körök száma: 1
Versenyben vezetett: 4
Pontok száma: 169
Legjobb idény: 1988 (23 pont)
A 2002-es pilótái
Heinz-Harald Frentzen (német) vb-18. 2 pont (12 futam)
Enrique Bernoldi (brazil) 0 pont (12 futam)
Arrows (konstruktôr-vb 11., 2 pont)
Elsô nagydíj: 1978, Brazil Nagydíj
Elsô pontszerzés: 1988, Egyesült Államok Nagydíja
Nagydíjak száma: 381
Gyôzelmek száma: 0
Pole pozíciók száma: 1
Leggyorsabb körök száma: 1
Versenyben vezetett: 4
Pontok száma: 169
Legjobb idény: 1988 (23 pont)
A 2002-es pilótái
Heinz-Harald Frentzen (német) vb-18. 2 pont (12 futam)
Enrique Bernoldi (brazil) 0 pont (12 futam)
Azonban újabb egy hónap sem kellett ahhoz, hogy a team súlyos anyagi helyzetbe kerüljön: a csapat képtelen volt fizetni a motorokért, és a munkásai is fizetség nélkül maradtak. A Brit Nagydíj pénteki napját kihagyták Frentzenék, akik csak úgy tudtak részt venni a hétvége további edzésein, illetve a versenyen, hogy Walkinshaw zsebből kifizette a Fordnak járó részletet. A Francia GP-n már ez sem működött, a két pilóta ugyan megmutatta magát az időmérőn, de ezt csak azért tette, hogy a csapatot ne büntessék meg a verseny kihagyása miatt.
A gondok átmenetileg megoldódtak, a Német Nagydíjon részt vett a csapat, de azóta nem lehetett látni a narancs-fekete autókat. Walkinshaw amerikai befektetőkkel tárgyalt, és egyszer már úgy tűnt, sikerült eladni a csapatot, de meghiúsultak a tervek. Walkinshaw azóta megnyerte első csatáját az adóhatóságokkal szemben, de Verstappen, a Német Nagydíj után elengedett Frentzen, a Cosworth és még néhány expartnere kopogtat az ajtaján. Ha az Arrows túléli a telet, akkor is számíthat az FIA büntetéseire.
Legfrissebb hírek

Anthony és Richarlison kimaradt, Neymar bekerült a brazil válogatott végleges vb-keretébe

Foci vb 2026
1 perce

Vojvoda Dávid elköszön a kosárlabdától; a Cube segítségével elemezzük az ETO FC futballját

E-újság
3 perce

Keddi sportműsor: kulcsfontosságú magyar–brit meccs a hoki-vb-n

Minden más foci
16 perce

Örömkönnyek a Rába partján – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
40 perce

Ha jön a kistesó, a futball megy… – Borbola Bence jegyzete

Labdarúgó NB I
41 perce

Jégkorong-vb: Finnország az Egyesült Államokat, Svájc a németeket ütötte ki

Jégkorong
48 perce

Pep Guardiola az idény végén távozik a Manchester Citytől – sajtóhír

Angol labdarúgás
55 perce

Újabb szöglet utáni gól, újabb győzelem: egy lépéssel közelebb került a bajnoki címhez az Arsenal

Angol labdarúgás
58 perce
Ezek is érdekelhetik