Már megint az a hosszabbítás

A szombat déli harangszó afféle vészharang is lehetett Dunaújvárosban – igaz, ezt már kongatják egy ideje. Az utóbbi hetekben, sőt hónapokban mást sem hallani az iparvárosból, minthogy gondok vannak arrafelé. Sokan az állásukat féltik, és ez a hangulat bizony a sportra is kihat. Nem lehet elégszer hangsúlyozni, mennyi örömet szereztek a város versenyzői a helyi polgároknak, legyen szó futballról, jégkorongról, kézilabdáról, röplabdáról vagy éppen vízilabdáról. Ezen a szombaton ráadásul újabb sorsdöntő mérkőzés várt a Dunaferr futballistáira.
Az újvárosi játékosoknak most már nyerniük kell, legyen az ellenfél a Real Madrid, a Nyékládháza vagy éppen a Debrecen csapata.
A DVSC egyértelműen esélyesként érkezett a félig kész, ám csaknem üres újvárosi stadionba. Olyan volt a hangulat, mintha a mifelénk mostanában divatos zárt kapus meccset rendeztek volna. A játéktérről szinte minden felhallatszott a lelátóra, tán még az is, ha egymás fülébe súgtak valami kedveset a küzdő felek. Amikor Ábrahám Attila játékvezető jelt adott a kezdésre, ötven hangos debreceni és néhány száz mélabús, csendes dunaújvárosi figyelte azt, merre gurul a labda. És a labda gurult, pattogott össze-vissza: az első félidőben folyamatos játékról csak elvétve beszélhettünk, sokkal inkább jellemző volt a kapkodás. Pedig Szentes Lázár alaposan megszervezte a Loki támadójátékát: középre, egymás mellé rendelte Bajzát Pétert és Kiss Zoltánt, így teret, folyosót nyitott a jobb szélen felfutó Dombi Tibornak és a bal szélen meglóduló Böőr Zoltánnak. Az első negyvenöt percben többet birtokolta a labdát a vendégcsapat, az újvárosiak csatársorának két tagja, Sowunmi Thomas és Alex csak ritkán jutott a vendégvédők mögé. Csendben, meglehetősen unalmasan peregtek az események, a pályáról pedig hol horrorfilmekből jól ismert nyögések és hörgések hallatszottak, hol pedig egymás édesanyjának az emlegetése. Szomorú félidő volt ez az újvárosiak számára, és nem csak azért, mert a Debrecen egy látványos és gyors adogatás végén megszerezte a vezetést. A hangulat leginkább olyan volt, mint amikor Ludas Matyi harmadszor verte el Döbrögit, és a zenészek elkezdték játszani a "Mátészalka gyászban van” című nótát, s az volt a nagy kérdés, hogy az újabb csapásból magához térhet-e a Dunaferr… A második félidőben eleredt az eső, és felpörögtek az események is.
Úgy tűnik, hatott Tornyi Barnabás szünetbéli monológja, mert a Dunaferr játékosai sokkal gyorsabb, eredményesebb futballt mutattak be. A viszonylag gyorsan megszerzett egyenlítő találat egyértelműen megzavarta a vendégeket, és felpaprikázta azt a kevés nézőt, aki szombat délutáni programja gyanánt nem valamilyen bárgyú tévésorozatot, hanem a futballt választotta. Ment előre rendületlenül a Dunaferr Lengyel Ferenc és Balaskó Iván vezérletével, a Loki pedig "visszavedlett” amolyan század elejei gőzmozdonnyá. Teljesen lelassult a Debrecen játéka, amitől kapkodóvá vált, és ebben az időszakban egyértelműen a hazaiak akarata érvényesült, így senkit sem lepett meg, amikor a csereként beállt Buzás Attila apró termete ellenére óriási gólt ragasztott a bal felsőbe.
Ettől kezdve visszaszámoltak a nézők, nem volt sok hátra, hisz a Loki nem tűnt különösebben veszélyesnek. Tulajdonképpen már mindenki elkönyvelte a Dunaferr sikerét – kivéve Tornyi Barnabást. A hazaiak edzője az utolsó pillanatban, a hoszszabbítás lejártakor (Ábrahám Attila három percet jelzett…), amikor egy felesleges hazai szabálytalanság után szabadrúgáshoz jutott a Debrecen, már mutatta a negyedik játékvezetőnek, hogy uraim, lejárt az idő, és nem csupán mutatta, heves gesztusokkal magyarázta, hogy vége, nincs tovább, ám a bíró továbbot intett. Máté Péter pedig slágergyanús gólt szerzett – legalábbis a Loki-tábor ezt a találatot örömében dalba öntheti. Lett aztán nagy veszekedés a végén, a hazaiak azt bizonygatták, időn túli góllal egyenlített a Debrecen. Ezen bizonyára sokáig vitatkoznak majd, a lényeg, hogy igazságos döntetlen született. Más kérdés, hogy az újvárosiak nem sokra mennek az ilyen pontokkal…

Mestermérleg

Velünk, illetve ellenünk úgy tűnik, mindig mindent meg lehet csinálni! Annak azért örülök, hogy a második félidőben fordítani tudtunk, és teljesen megérdemelten vezettünk. Vezettünk egészen a hosszabbítás végéig. Sőt, még azon is túl. A többit pedig már úgyis tudja mindenki…
Tornyi Barnabás, a Dunaferr vezetőedzője


Az első félidőben nem voltak gond-jaink, szünet után viszont már rosszul játszottunk, kihagytuk a helyzeteket. Összességében az egy ponttal nem vagyok elégedett. Én is mértem az időt, a második gólunk szabályos körülmények között esett…
Szentes Lázár, a DVSC vezetőedzője

Percről percre

17. perc: Nem hittünk a szemünknek: egyrészt mert végre történt valami, másrészt mert ezt a helyzetet is ki lehetett hagyni… Lengyel parádés labdával ugratta ki a leshatárról induló Alexet, aki ahelyett, hogy öt méterről a kapu jobb sarkába gurított volna, középre akarta ívelni a labdát – csakhogy ott az égvilágon senki nem volt…
18. perc: Böőr balról kanyarította középre a labdát, amely átszállt Bajzát fölött, így az egyedül érkező Dombi került ziccerbe, ám ő a hasával akarta átvenni a labdát, amely így Bitához pattant.
31. perc: Ismét sikerült egy értékelhető akciót összehozni… Ezúttal Ba-laskó szúrta rá jó 20 méterről a labdát, de a középen álló Tomic teljes nyugalommal magához édesgethette azt.
41. perc: Ez tanítanivaló gól volt. A Dombitól visszakapott labdával Sándor Tamás indult meg a jobb oldalon. Egy megkerülős csel után Bajzáthoz játszott, aki egyből visszatette a labdát a középpályás elé. Sándor ugyan kissé kiszorított helyzetben is lőhetett volna, de ő nagyon önzetlenül a középen berobbanó Kiss Zoltán elé passzolt, aki öt méterről úgy lőtt jobbal a léc alá, hogy a labda a jó irányba mozduló Bita kezét is érintette.
0–1
54. perc: Gólnak, mondjuk, ez sem volt csúnya: Lengyel egy szögletből fél-magasan lőtte középre a labdát, Kiss György pedig hét méterről ballal kapásból a kapu közepébe passzolta azt.
1–1
65. perc: Balaskó 25 méterről lőtt kapura, a jobb felső sarok felé tartó labdába Tomic csak beleütni tudott, de a vendégek szerencséjére Flavio Pim ollózva mentett.
76. perc: Sowunmi forgolódott az ellenfél tizenhatosánál, visszatette a labdát Buzás elé, aki 18 méterről ballal alig lőtt a kapu mellé.
77. perc: Buzás ezúttal 25 méterről lőtt ballal kapura, de a labda újfent csak a jobb kapufa mellett suhant el.
82. perc: Harmadszorra sikerült! A Flavio Pim kezezéséért megítélt szabadrúgást Buzás 25 méterről, ballal ezúttal már hajszálpontosan a kapu bal felső sarkába zúdította.
2–1
85. perc: Selymes jobbról ívelte át a labdát az ötös sarkánál álló Kerekeshez, aki Bitát megelőzve kapura fejelt, de a becsúszó Éger a gólvonalról kipiszkálta a labdát.
94. perc: Bár Tornyi Barnabás már bőszen mutatta az óráján, hogy letelt a beígért háromperces hosszabbítás, Ábrahám bíró még megengedte, hogy Selymes szabadrúgásból a kapu elé ívelje a labdát. És bár legalább tizenhat mezőnyjátékos tartózkodott a hazai tizenhatoson belül, a labdát Máté érte el, s a debreceni hátvéd hat méterről a bal alsó sarokba csúsztatott.
2–2