A labdarúgó NB II három csoportjában szereplő 36 csapat közül az eddigi 13 forduló után mindössze egy nyeretlen együttes van a Pécsi VSK. A vasutasok gyűjtötték a legkevesebb pontot, összesen egyet, az pedig aligha meglepő, hogy a gólkülönbségük is a legroszszabb: 545& Szóval, nem túlzás: bár még nem tartunk a bajnokság felénél, a pécsi együttes már most biztos kiesőnek tűnik. A PVSK 1919-ben alakult meg, labdarúgó-szakosztálya a kezdetektől fogva működik.
Kétszer (az 1952–53-as, illetve az 1979–80-as idényben) szerepelt a magyar élvonalban, így a mélypontra akkor került, amikor a megyei bajnokságban játszott. Czerpán István 1989-ben lett a PVSK elnöke, akkor, amikor a felnőttgárda ötödik volt a megyei bajnokságban és ezenkívül csak egy-egy ifjúsági, illetve serdülőcsapatot működtett a klub. Ma a felnőttalakulat az NB II Hummel-csoportjának sereghajtója, viszont tizenkét utánpótlás-együttes várja a fiatalokat. "A PVSK keresi a helyét Pécs város labdarúgásában, és sajnos, a PMFC árnyékában még nem sikerült azt megtalálnia – fogalmaz az elnök. – Ugyanakkor biztosak vagyunk benne: noha nehéz napok járnak ránk, lesznek szebbek is. Az elmúlt bajnokságban kis híján feljutottunk a második ligába, most viszont sereghajtók vagyunk. Miközben Pécsett 1990 óta tíz felnőtt focicsapat megszűnt, mi komoly erőfeszítések árán, a MÁV szerepének csökkenésével fennmaradtunk. Tavaly óta a felnőttcsapat önálló gazdasági társaságként működik, hiszen különválasztottuk az utánpótlástól. Az NB II-ben az évi működéshez húszmillió forint kellene, most nyolcból gazdálkodunk. Szponzorokban nem dúskálunk, és azt el kell ismernem, ez a társaság reklámhordozónak nem alkalmas. Elnökségi döntés született a sportkörnél arról, hogy az NB II-ben elsősorban a saját utánpótlás-nevelésünkre támaszkodunk, és ennek a rögös útját járjuk most. Nem merült fel bennünk, hogy megszüntetjük a labdarúgó-szakosztályt, miként az sem, hogy alacsonyabb osztályba soroltatjuk magunkat. Ezt már a hagyományok miatt sem tehetjük meg!” A PVSK most elképesztően rossz talajú pályán játssza hazai bajnoki meccseit, erről az ellenfelei is meggyőződhettek. Czerpán István tudja, hogy a létesítmény felújításra szorul, és a tervek szerint erre sor is kerül. Mégpedig akkor, ha elkészül a Verseny utcai Vasutas-sporttelepen a műfüves focipálya, amelyet az utánpótlás használ majd. A PVSK – amely igencsak aktív résztvevője a Bozsik-programnak is – jelenleg is két füves pályát bérel a szomszédos Matáv-sporttelepen. Nyár óta a PVSK NB II-es csapatának vezetőedzője Lőrincz Sándor. A PMFC egykori játékosát sokan sajnálják, hogy ilyen gyenge keret áll a rendelkezésére. "Nem kell engem sajnálni, mert tudtam mire vállalkozom – így a szakvezető. – Ha nehezen is, de bírom a megpróbáltatásokat. A nyáron tizenhét játékos távozott tőlünk, csupán négyen maradtak a régiek közül. Az átlagéletkor huszonegy év, a legfiatalabb futballista tizenhat, a legidősebb harminckét esztendős. A srácok a megyei első osztályból vagy még alacsonyabb ligában szereplő csapatokból jöttek, ebből adódóan nincsenek olyan erőállapotban, amilyet ez a szint megkövetel. Ezen a téli alapozás során lehet javítani, de a képességek miatt játékban várhatóan nem lesz nagy változás. Talán még abban reménykedhetnek a PVSK-nál, hogy esetleg a téli átigazolási időszakban erősödik a klub. A Verseny utcában nem titkolják, a város másik együttesétől, a PMFC-től is segítséget várnak. Első lépésben azt, hogy egy-két labdarúgót kölcsönkapnak a második ligát vezető gárdától, később pedig már azt, hogy a két pécsi egylet megtalálja a módját az együttműködésnek.Tegyük hozzá, az együttműködést hiába remélik immáron évek óta Baranyában, és a borúlátók állítják, erre most sincs esély.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik







