A Magyar Edzők Társasága sporttörténeti alkalomra készül, az I. Országos Edzői Kongresszus megrendezésére a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karán, azaz a TF aulájában november 4-én. Az egyre erősödő, mind tekintélyesebb tudományos és érdekvédelmi szervezet természetesen jelentős segítségre számíthat, hiszen támogatást biztosít az esemény szervezésében és lebonyolításában a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium, a Semmelweis Egyetem, magától értetődően a Magyar Olimpiai Bizottság és a Magyar Olimpiai Akadémia, a sporttudományos társaság, sportorvosaink szervezete, a Nemzeti Sportszövetség, az Országos Sportegészségügyi Intézet, s magáénak vallja a kiemelkedő eseményt a Nemzeti Utánpótlás-nevelési Intézet és a Budapest Sportiroda is. A Kongresszus két fővédnöke Köpf Ká-roly és Szekeres Pál – mindketten a GYISM helyettes államtitkárai. A sportoktatói szakma jövőjének elsődleges kulcsa a korszerű ismeretek és az értékteremtő, versenyképes tudás elsajátítása – ugyanúgy mint a más egyéb, humán erőforráson alapuló szakmák és hivatások esetében is –, továbbá a szakma érdekeinek képviselete, menedzselése és védelme. A Magyar Edzők Társasága ezen a sporttörténeti jelentőségű kongresszuson, tanácskozáson az edzői szakma helyzetét, s legfőképpen a jövőjét alapvetően meghatározó tényezőket, a társadalmi és állami tennivalókat kívánja körvonalazni, ezzel is remélhető hatékonysággal hozzájárulni a magyar sport jövőjét hosszú távra meghatározó nemzeti sportstratégia kimunkálásához. Az egynaposra tervezett program délelőttjén Nyerges Mihály, a TF dékánja, a délutáni ülésen Frenkl Róbert egyetemi tanár elnököl (előadást is tart), s az előadók sorában található a fővédnökséget is ellátó államtitkárok mellett többek között Kolláth György alkotmányjogász, Ormai László, a rendező szervezet elnöke, Kovács Etele, Nádas Pál, Kiss László, Tamás István, Füleky András, a labdarúgómesterek közül Egervári Sándor, s a női kézilabda-válogatott szakvezetője, Mocsai Lajos. A kapuk tárva, a részvétel díjmentes lesz, a szervezők minden érdeklődőt szívesen várnak.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik







