Futsal: Nem sikerült jól a főpróba

J. P.J. P.
2002.10.24. 20:50
Címkék
Szlovákia–Magyarország 3–3 (1–2)
G: Kénoszt (2), Baranyai

Magyarország–Szlovákia 0–3 (0–0)
Szlovákia–Magyarország 3–3 (1–2)
G: Kénoszt (2), Baranyai

Magyarország–Szlovákia 0–3 (0–0)
Remélhetőleg a magyar futsalválogatottra is igaz lesz a mondás, miszerint a gyenge főpróba után sikeres előadás következik. Szegeden és Makón november 4. és 8. között rendezik meg a futsall teremlabdarúgó Európa-bajnoki csoportselejtezőket, ahonnan a csoportelső juthat az Eb nyolcas döntőjébe. A magyar csapat ellenfele az orosz, az izraeli és a lett trió lesz. A selejtező előtt főpróbaként Szlovákia ellen Komarnóban és Komáromban barátságos mérkőzést játszott a két ország válogatottja. Az eredmények a magyar csapatra nem voltak túl hízelgőek: Komarnóban 3–3-ra végeztek, Komáromban viszont 3–0-s magyar vereséggel zárult a mérkőzés. Szabó András szövetségi edző azonban egyáltalán nem keseredett el.
"Az első mérkőzésen a kontrajátékot gyakoroltuk, és nem sokon múlott, hogy megszerezzük a győzelmet – mondta Szabó András. – A hazai visszavágón a letámadással próbálkoztunk, a labdaszerzésekből adódó gólszerzési lehetőségekkel azonban nem tudtunk élni. Ez felőrölte játékosaim türelmét, és több egyéni hiba után elkerülhető gólokat kaptunk. A csoportselejtező előtt még három edzést tartunk a fővárosban, és november negyedikén, hétfőn utazunk el Szegedre, az első mérkőzés helyszínére. A mostani kerethez mindenképpen csatlakozik még játékos, remélem, hogy a jelenleg sérült Jávorra, Madarászra és esetleg Tóth Ivánra is számíthatok.”
A magyar csapat kerete: Balázs, Haffner, Szalay, Tóth M., Tóth Sz., Nagy Zs., Somogyi, Frank, Kénoszt, Nagy G., Szente, Baranyai, Pál.
Legfrissebb hírek

Sidney Crosby duplázott, már egyedül hatodik az NHL örökranglistáján

Amerikai sportok
15 perce

A kosárlabda-vb-ről lemaradó Dombai Réka mer nagyot álmodni

Kosárlabda
45 perce

Gazdagék és Sallóiék is vereséggel zárták az MLS-alapszakaszt

Minden más foci
1 órája

Supka Attila: Átok? Nem, sajnos ez a realitás

Labdarúgó NB I
1 órája

A szorgalmas és makacs Boby kapitány a fedélzeten – edző, csapattárs és játékos Borbély Balázsról

Labdarúgó NB I
1 órája

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
9 órája

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
9 órája

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
9 órája