Oroszország diadala Albánia legjobbjai felett nem okozott különösebb feltűnést, a kvintett másik összecsapása viszont a játéknap egyik legnagyobb meglepetését szolgáltatta. A Mick McCarthy szövetségi kapitánysága által fémjelzett érában Írország válogatottja eddig 39 mérkőzésen mindössze nyolcszor talált legyőzőre, a Lansdowne Roadon pedig 18 tétmeccsen egyszer sem szenvedett vereséget. E sorozat szakadt meg a svájciak dublini látogatásával.Stéphane Chapuisat rögtön az elején odapörkölhetett volna a hazaiaknak, de ugyanúgy kihagyta a helyzetét, mint a túloldalon Robbie Keane. A félidő vége felé azonban egyértelműen magukhoz ragadták a kezdeményezést a helvétek. Már Alexander Frei lesgólja is jelzett valamit "az ír védelem bizonytalankodása” témakörben, s lám, közvetlenül a szünet előtt bekövetkezett az elképzelhetetlen: Hakan Yakin szép emeléssel vezetést szerzett a vendégeknek (ez volt a török származású támadó tizedik gólja a válogatottban, mindössze huszadik mérkőzésén). A második játékrész elején még bátrabban kezdtek futballozni Jakob Kühn tanítványai, ennek ellenére a riválisnak sikerült egyenlíteni – egy bizarr öngóllal. Gary Breen és az egyébként jól játszó Ludovic Magnin érkezett a hosszú sarok felé szálló ívelésre, s utóbbi térdéről a hálóba pattant a labda.Öt perc volt hátra, amikor Kühn pályára küldte Fabio Celestinit, mire az Olympique Marseille középpályása szinte azonnal betalált, mindhárom ponttól megfosztva az íreket. "A játékosaim hibáztak, amikor azt hitték, hogy az 1–0-t végig meg tudjuk tartani. Ez ellen a csapat ellen ezt nem lehet megtenni, még szerencse, hogy tudtunk egy újabb gólt lőni” – mondta a lefújás után Kühn, akinek a későbbiekben gondot jelenthet, hogy Murat Yakinnak a hírek szerint eltört az orra. Svájc egyébként 1948 óta először tudott ír földön nyerni. "Csalódott vagyok, borzasztóan letört ez az eredmény. Talán én is hibás vagyok, mert megtarthattuk volna a döntetlent, de úgy éreztem, törekednünk kell a győzelemre” – mentegetőzött McCarthy.A kritikusok egy része természetesen amiatt ócsárolja a kapitányt, hogy Roy Keane miatta nem játszhat a nemzeti együttesben. A problémás középpályáshoz kapcsolódó hír, hogy az angol FA fegyelmi bizottsága százötvenezer fontos büntetést és ötmeccses eltiltást szabott ki rá az Alf-Inge Haland elleni, másfél évvel ezelőtt elkövetett szándékos szabálytalanságáért.A csoport második helyén álló orosz gárda mestere elégedetten beszélt az albánok elleni sikerről. "A vendégek jól helytálltak az első félidőben, ám a térfélcsere után végre fölénybe kerültünk. Az volt a kulcs, hogy sikerült megszállnunk a középpályát” – elemzett Valerij Gazzajev.Írország–Svájc1–2 (0–1)DublinV: Pedersen (norvég). G: Magnin (77. – öngól), ill. H. Yakin (45.), Celestini (87.)ÍRORSZÁG: Given – Kelly, Harte (Doherty, 86.), Cunningham, Breen, Holland, Healy, Kinsella, Duff (Butler, 83.), Rob. Keane, Kilbane (Morrison, 62.)SVÁJC: Stiel – Haas, Magnin, Müller, M. Yakin, Vogel, Cabanas, Wicky (Cantaluppi, 85.), Frei (Thurre, 71.), H. Yakin (Celestini, 85.), ChapuisatOroszország–Albánia4–1 (2–1)VolgográdV: Sundell (svéd). G: Kerzsakov (3.), Szemak, (41., 54.), Onopko (52.), ill. Duro (15.)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik







