Ki lesz a bajnokok bajnoka?

Vágólapra másolva!
2002.10.17. 22:18
Címkék
Noha eredetileg Agárdon került volna sor a Hajó Magazin által immár kilencedik alkalommal meghirdetett "Bajnokok bajnokságára”, a Velencei-tó alacsony vízszintje miatt végül Balatonalmádiból rajtolnak majd el hétvégén a résztvevők. Akik, mint ahogy erre a verseny elnevezése is utal, az idei felnőtt magyar bajnokok közül kerülnek ki. "Tavaly Scholtz 22-esekre cseréltük a korábbi Sudár Regattákat és annyira elégedettek voltunk ezzel a hajóosztállyal, hogy idén nem változtatunk tovább. Huszonkilenc meghívót küldtünk szét, és huszonketten már biztosra jelezték a részvételüket, ami igen erős mezőnyt feltételez. A kormányosok egy embert hozhatnak magukkal, a legénység harmadik tagja pedig maga a vitorlás tulajdonosa lesz. Három csoportba osztjuk az indulókat, és a szombati selejtező után a legjobb két-két hajó léphet a vasárnapi fináléba” – ismertette a szabályokat Litkey Farkas, a Hajó Magazin szerkesztője, aki maga is kiváló vitorlázó. S hogy kiket láthatnak majd az érdeklődők a meteorológia által előrejelzett remek szélben? Például a Detre testvéreket, akik az Asso99 mellett Csillaghajóban is magyar bajnokok lettek, világbajnok repülő hollandisunkat, Majthényi Szabolcsot, aki ezúttal nem állandó párjával, Domokos Andrással száll vízre, hanem bátyjával, Zsomborral. (Rosszul persze nem jár, hiszen Zsombor az egyedüli, akinek háromszor sikerült már nyernie a Bajnokok bajnokságán…) Ott lesz még az olimpikon Goszleth Marcell, Szörényi Ádám duó (49-es), az Elliott 770-esben első Nyári Gyula, Szöul és Barcelona olimpikonja, vagy éppen Szilvássy Attila, aki nem kis meglepetésre újra aranyérmet szerzett a finnesek között.
Legfrissebb hírek

Szeretetteljes, békés karácsonyt kívánunk minden olvasónknak!

Egyéb egyéni
3 órája

Rendre felállt a padlóról, immár hat vb-aranynál tart

Csupasport
3 órája

Juhász Dorka vezérletével Galatasaray-siker Ankarában a török női kosárligában

Kosárlabda
3 órája

Így telik a karácsony a Losonczi családban

Birkózás
3 órája

„Továbbra is Kazany marad a 2028-as vizes Európa-bajnokság házigazdája”

Úszás
4 órája

F1: Max Verstappen a bevételi lista élén

F1
4 órája

A Real Madrid kölcsönadta brazil támadóját, 1 millió eurót kaphat érte – hivatalos

Spanyol labdarúgás
5 órája

Az állatkertben karácsonykor sem maradhat el edzés

Egyéb egyéni
5 órája
Ezek is érdekelhetik