Csak az útlevelével volt gond

Sokszor hallhattuk: a mostani válogatott tagjai igazi közösséget alkotnak, a futballisták között jó a hangulat. Nos, mindezt a találkozó után rendezett sajtótájékoztató vendégei is tapasztalhatták. A háromgólos Gera Zoltán ugyanis Lipcsei Péter és Urbán Flórián között ülve válaszolt az újságírói kérdésekre, többek között arra, miért fogta a fejét a második találata után? Miközben a ferencvárosi csatár azt válaszolta, hogy azért, mert ekkora gólt még nem rúgott, Lipcsei csendesen megjegyezte: "Szerintem inkább azért, mert Zoli is érezte: az egész csak teljesen véletlen lehetett”. Gera azonnal replikázott, mondván, mióta Lipcseivel egy edzőtáborban készülhet, képtelen hibázni, majd a jobbján ülő Urbánhoz fordult: "És ugye itt van Flóri bácsi is, idősebb barátom, és nekem csak az lehet a célom, hogy valamikor letegezhessem.”
Szóval, a légkör valóban emelkedett volt, bár lehetett volna kesernyésebb is. A nemzetközi tétmérkőzések során ugyanis az útlevelekkel kell igazolni, hogy a csapat tagjai milyen nemzetiségűek, és Gera a tatai edzőtáborban felejtette az okmányt, így ha valaki nem tudja utánahozni, kizárja magát a meccsből. Szerencséjére az útlevél megérkezett, így benevezhették őt a mérkőzésre (Gellei Imre szövetségi kapitány, bár mosolyogva köszönt el játékosától, hozzátette: "Zolikám, gratulálok, de ez az A-válogatott, tessék odafigyelni az útlevélre, ilyen többet ne forduljon elő!”), így a találkozó főszereplője végül is láthatóan jókedvűen, felszabadultan vállalkozott az értékelésre.
– A második félidőben kapott játéklehetőséget, akkor, amikor a közönség már egyre türelmetlenebb volt. Milyen taktikai utasításokat kapott a kapitánytól?
– Úgy láttam az első félidőben, az ellenfél védelme a jobb oldalon sebezhető, ezért azon töprengtem, hogy egészen a szélről, az oldalvonalról indulva, ott lehet talán a legkönnyebben megbontani a védelmet – magyarázta Gera. – Amikor Gellei Imre szólt, hogy Kenesei Krisztián helyett pályára lépek, viszszakérdeztem: ugye, a bal szélről induljak? A kapitány mondta, igen, az a feladatom, hogy Lőw Zsolttal próbáljunk úgy összejátszani, hogy abból helyzeteink legyenek.
– Gondolom, aligha számított arra, hogy ilyen hamar gólt szerez.
– Szerencsém volt. A mérkőzés előtt a kapitány mondta, a válogatott mérkőzések számát és a címeres mezben elért gólok statisztikáját böngészve, hogy az én nevem mellett a hatos még rendben van, de az utána látható nullán már ideje lenne módosítani. Természetesen az volt a célom, hogy gólt szerezzek és hogy végre eredményes lehettem a nemzeti együttesben, az nagyon nagy öröm, de higgye el, nem udvariasságból mondom: a legfontosabb az volt, hogy a csapat szerezze meg a győzelmet. Arról nem beszélve, hogy ez a siker nem az én érdemem, a három gólt is annak köszönhetem, hogy egy nagyon jó gárdában játszhattam. Komolyan mondom, itt igazi barátok vannak, nem számít, hogy ki fradista vagy újpesti, mindenki egyet akar: azt, hogy a magyar válogatott a legjobb eredményt érje el.
– Dicséretes a szerénysége, mégis arra kérem, idézzük fel szerda esti góljait. Hogy emlékszik vissza az első találatra?
– Amikor Lipcsei Péter elvégezte a szögletet, a rövid sarok felé indultam, majd előttem Lisztes Krisztián egy kicsit beleért a labdába, amelyet megpróbáltam levenni és amikor a labda felpattant, tudtam, hogy ezzel az ollózó mozdulattal kell lőnöm. Nagyon örülök, hogy sikerült.
– Itt azért álljunk meg egy pillanatra. Emlékszem, tavasszal, amikor a Stadler-stadionban a Dunaferr ellen sarokkal emelte át a labdát, a háta mögött álló védő feje fölött, arról beszélt, hogy ezeknél a látványos, akrobatikus "elemeknél” az ösztöneire hallgat.
– Természetesen, hiszen ilyenkor nincs is idő sokat gondolkodni azon, hogy mi a teendő. Akkor is és most is a pillanat tört része alatt kellett cselekedni és úgy éreztem, ez lehet a legjobb megoldás.
– Mikor észlelte, hogy gól lett a lövéséből?
– Amikor éreztem, hogy jól eltaláltam a labdát, már sejtettem valamit, aztán a földreérkezve visszafordultam, láttam, a kapus beleér a labdába, de akkor már biztos voltam abban, hogy nem tud védeni.
– Emlékszik-e arra, mi jutott eszébe azokban a pillanatokban?
– Az, hogy vezetünk. Tudtuk ugyanis, hogy az első gólig nagyon nehéz lesz San Marino ellen futballozni, hiszen tíz emberrel védekezett az ellenfél, s úgy gondoltuk, az első találat után felszabadultabbak leszünk és a védők ellenállása is csökken. Ezért volt fontos igazán ez a gól, ezért jutott eszembe: végre, megvan, most már könnyebb lesz.
– Aztán jött a második…
– Lipcsei Pétertől kaptam egy jó labdát, majd Tököli Attilával kénysze-rítőztünk, s a visszakapott labdát megtolva arra gondoltam, el kell vállalnom bal lábbal is a lövést. Emlékszem, még az is eszembe jutott, hogy ha nem találom el jól a labdát, akkor az kirepül a stadionból, viszont ha igen… Nagyon boldog vagyok, hogy ez utóbbi variáció jött be. Bevallom, vártam már ezt, hiszen az utóbbi hetekben az MTK és a Győr ellen is kapufát lőttem, s akkor azzal vigasztaltam magam, nem baj, a harmadik majd bemegy.
– Mindkét gólban benne volt Lipcsei…
– Nem véletlenül. Miután egy klubban játszunk, ismerjük egymást, ha nála van a labda, szinte biztosan tudom, merre, hogyan, mikor passzolja tovább, érezzük egymást, és ez nagy előnyt jelenthet nekünk.
– Miután lőtt egy gólt jobbal és ballal is, a változatosság annyit megkívánt, hogy fejjel is betaláljon.
– Amikor Tököli Attila beadása után szállt középre a labda, tudtam, hogy én fejelhetek, s miután láttam, hogy a kapu bal oldala üres, csak arra koncentráltam, hogy oda fejeljem a labdát. Sajnos néhány perccel korábban volt egy hasonló szituáció és kiderült, hogy a mögöttem érkező Dragóner Attilának tökéletes lett volna a középre ívelt labda, ám mert magam úgy éreztem, én is kapura tudom fejelni, megpróbálkoztam a gólszerzéssel, és ebből az lett, hogy elfejeltem Attila elől a labdát, alighanem egy góltól megfosztva őt. Nagyon sajnálom. Majd megpróbálom valahogy kiengesztelni…
– A sok gratuláció mellett annyit engedjen meg: szombaton Stockholmban úgy tűnt, mintha nem tudná felvenni a meccs ritmusát, mintha nem lenne olyan erőben, mint amilyenben lenni kell egy ilyen szintű ellenféllel szemben.
– Nem értek egyet ezzel a vélekedéssel. Számomra megnyugtató, hogy Gellei Imre Svédországban is megdicsért, azt mondta, hogy elégedett velem, mert megtartottam a labdákat és volt egy-két jó megoldásom is. Nem volt sok időm és nehéz egy ilyen mérkőzés közben beállni, de én igyekeztem sokat mozogni és aktívan futballozni. Természetesen az embert viszi előre a lelkesedés, én úgy vagyok vele, hogy mindent egyből meg akarok oldani, és ilyenkor előfordul, hogy hirtelen elmegy a levegő. Ezzel együtt vagyok olyan erőben, hogy nemzetközi mérkőzéseken is kilencven percig a pályán legyek.
– Nem zavarta, hogy csak a kispadon kezdte el a mérkőzést?
– Dehogyis! Tököli Attila és Kenesei Krisztián nagyon jó formában van és még a Benfica támadója, Fehér Miklós sem fért most be a kezdőbe, szóval egyáltalán nem könnyű ebbe a csapatba bekerülni, így hát semmi problémám nem volt azzal, hogy csere vagyok.
– Nem volt furcsa önnek, hogy klubja, a Ferencváros egyik legnagyobb riválisának otthonában, a Megyeri úton skandálják az ön nevét?
– Aki jól játszik, azt ünneplik, de azért azt hozzáteszem: amikor a szünetben melegítettem, többször is kapura rúgtam, s amikor nem lett gól a lövésből, hallottam néhány megjegyzést a szurkolóktól, amelyek bizony nem estek jól. De ez sem érdekel, csak az, hogy megnyertük a mérkőzést.
– Társai már lezuhanyoztak és el is köszöntek a csapattól, amikor ön még mindig mezben adta a nyilatkozatokat.
– Nem tartom magam hősnek csak azért, mert rúgtam három gólt. A triplázásnak örülök, mert hármat felnőtt-csapatban még sosem rúgtam, de nem szeretem az ezzel járó reflektorfényt. Inkább a háttérben maradnék. Én nem azért futballozom, hogy szerepeljek az újságokban vagy a tévében, hanem azért, mert imádok játszani. Persze elfogadom, hogy egy ilyen teljesítmény felkelti a sajtó érdeklődését, de mondom, ez a körítés nekem egyáltalán nem hiányzik.
– Ráadásul most a menedzserek figyelmét is újra magára irányította.
– No, ezzel egyáltalán nem foglalkozom. Sokat tanultam már ebben a kérdésben is. Ha valaki jól játszik, jönnek a menedzserek, ígérgetnek, bemondják a legnagyobb sztárklubok nevét: csomagolj, bármelyik pillanatban indulhatunk! Nem kedvelem ezt, és elhiheti nekem, eszembe sem jutott a szerda este után, hogy most majd biztos eladnak.
– Mit gondol, hol végezhet a magyar csapat ebben a csoportban?
– Nagyon a sorozat elején vagyunk. Nálam továbbra is a svédek a favoritok, és meglehet, a lengyelek is előttünk járnak. Nyilvánvaló, hogy szeretnénk a lehető legjobb helyezést elérni, de eddig annyi történt, hogy egy bravúros pontszerzés után a kimondva-kimondatlanul kötelezőnek tartott hazai győzelmet megszereztük. Nagyon nehéz meccs vár ránk Lengyelországban vagy a svédek ellen itthon, azaz szerintem elég, ha mindig csak a következő mérkőzésre figyelünk. Számolgatni ráérünk majd a selejtezők végén.