A csoport szerdán pályára lépett mindkét nagycsapata hozta a kötelezőt (igaz, egyaránt minimális különbséggel), még inkább leszakítva így a harmadik igazi riválist, az egy ponttal szerénykedő, ezúttal pihenő horvát együttest.A késő este befejeződött Észtország–Belgium találkozón értelemszerűen a vendégek voltak az esélyesebbek, de manapság – a balti államok labdarúgásának fejlődését elnézve – azért egy ilyen meccs korántsem előre lefutott. Pláne annak fényében, hogy az észtek egy Horvátország elleni döntetlennel nyitottak a selejtezősorozatban, vereséget pedig összesen egyet szenvedtek az idén, a lengyel válogatottól. Wesley Sonck azonban gyorsan megelőlegezte nekik a következőt, hiszen a második percben mattolta Mart Poomot. Az angol másodosztályban védő hálóőr egy hatalmas bedobásra kimozdulva az öklözést választotta – helytelenül, mert Bart Goor lecsapott a labdára, Sonckhoz továbbította, akinek öt méterről nem okozott gondot az őrizetlen hálóba juttatni azt. "Egyszerűen nem lehet úgy kezdeni egy mérkőzést, hogy adunk az ellenfélnek egy gólt ajándékba” – mondta minderre a lefújás után Sergei Terehhov, a baltiak játékosa, némi nehezteléssel a hangjában. Tegyük hozzá, igazságtalanság lenne részéről csupán Poom nyakába varrni a kudarcot, hiszen a belgák ezt követően is nagy fölényben futballoztak, rövid passzos játékukkal zavarba hozták a hazaiakat, ellenben éppen Terehhov értékesíthette volna csapata kevés helyzeteinek legnagyobbikát, ha kicsit jobban figyel.Belgium és Horvátország leiskolázása után Szófiában vélhetően gólzáport vártak a bolgár szurkolók Andorra ellen, ám a Pireneusok miniállama megúszta 1–2-vel. "Nem volt túl nehéz mérkőzés. Az idő túlnyomó részében uraltuk a játékot, a lehetőségeinket viszont ritkán lőttük be. Mindegy, a legfontosabb, hogy újabb három pontot szereztünk, és egyre közelebb kerülünk a 2004-es kontinensviadalhoz’”– nyugtázta a történteket Plamen Markov, a balkáni gárda szövetségi kapitánya.Észtország–Belgium0–1 (0–1)TallinnV: Riley (angol). G: Sonck (2.)ÉSZTORSZÁG: Poom – Allas, Stepanov, Piiroja, Rooba, Reim, Anniste (Haavistu, 46.), Kristal (Lindpere, 83.), Zelinski, Oper, Terehhov (Viikmäe, 60.)BELGIUM: De Vlieger – De Cock, Valgaeren, Simons, Dheedene, Vanderhaeghe, Buffel (Van Hout, 90.), Goor, Sonck, Baseggio, Van HoudtBulgária–Andorra2–1 (1–0)SzófiaV: Richards (walesi). G: Csilikov (37.), Ba-lakov (58.), ill. A. Lima (80.). K: A. Lima (83.)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik







