EB-SELEJTEZŐK, 2. CSOPORT- Problémák Bukarestben

2002.10.11. 22:53
Címkék
Győzelmi reményekkel, de némi aggodalommal várják Bukarestben a ma esti Románia–Norvégia Európa-bajnoki selejtezőt. A hazai reményeket elsősorban az táplálja, hogy Filipescut leszámítva valamennyi játékosára számíthat Anghel Iordanescu. A hét folyamán térdbántalmakra panaszkodó Chivu állapota okozott nyugtalan napokat a román szövetségi kapitánynak, de a Sportul Studentesc utánpótláscsapata elleni utolsó felmérőn már teljesen rendben lévőnek látszott az Ajax védője. "Nagy bajban lettem volna, ha Chivu kiesik, mert Filipescu sérülése után a középhátvéd posztjára egyszerűen nincs több variációm” – mondta Iordanescu, aki szokásához híven igyekszik az utolsó pillanatig halogatni a kezdő tizenegy nyilvánosságra hozatalát. Annyit azonban elárult, hogy inkább a háromvédős csapatszerkezet felé hajlik, ami a következő összeállítást "üzeni”: Stelea – Radoi, Popescu, Chivu – Contra, Codrea, D. Munteanu, Rat – Mutu – Ganea, Pancu. A titkolózás áldozatai ezúttal inkább a norvég újságírók voltak, akiket csak a tegnap esti hivatalos edzés első tíz percére engedett be a hasonló helyzetekben hagyományosan morcos Iordanescu. Az északiak eközben hüledezve bámulták a román főváros második számú, szinte a múlt század első felét idéző légikikötőjét, a Baneasa-repteret, ahol az őket szállító charter landolt. Amúgy erősen úgy tűnik, hogy a románok szarajevói győzelmének respektje önmérsékletre inti a norvégokat, csak Carew beszélt bukaresti győzelemről, a többiek bizakodása döntetlenig terjedt.Chivu állapota mellett meglehetősen furcsa téma tartotta egyébként lázban a román futballközvéleményt. Miután egy bukaresti bíróság jogerős döntése a szállító és felszerelő cég, a Tehnorob tulajdonába helyezte vissza a Steaua-stadion világítóberendezését, a cég a szövetségtől is pénzt kér a reflektorok fényéért. Csakhogy míg a Tehnorob 7500 dollárban szabta meg az árat, a szövetség elnöke, Mircea Sandu hallani sem akar 1500 dollárnál többről. Az ügyből valószínűleg újabb per lesz, a bukaresti cég legalábbis ezzel fenyegetőzik, ha a szövetség használni fogja a berendezést. A játéktér talaja is gondokat okoz, a mélyen felázott gyep esetleges szárítására katonai helikopterek készenlétét is kérte a román szövetség.Sokkal simább meccsnek tűnik a csoport másik északi együttesének, Dániának a szombati fellépése. Az 1992-es Európa-bajnok Luxemburgot látja vendégül – a három pont begyűjtésének reményében. A "dinamitok” egyetlen neves hiányzója Thomas Helveg lesz, miközben Morten Olsen mozgósíthatta a norvégok elleni első selejtezőt kihagyó René Henriksen, Peter Lövenkrands, Martin Jörgensen, Dennis Rommedahl négyest. A találkozónak külön pikantériát ad, hogy a miniállam együttesének kispadján az az Allan Simonsen ül, aki korábban ötvenötször szerepelt a dán válogatottban. "Ez a legrosszabb, ami történhet velünk. Egyszerűen brutális a sorsolásunk. Dániában kezdünk, négy nappal később pedig megyünk Romániába. Nagyon remélem, hogy a fiúk nem esnek össze, ha netán két nagy pofonba szaladunk bele” – nyilatkozta Simonsen.
Legfrissebb hírek

Littler történelmi rekordokat állít fel a darts World Matchplayen

Egyéb egyéni
1 órája

Kristoffer Zachariassen: Vissza akarjuk szerezni a bajnoki címet!; Idén is meglepetés a hungaroringi időmérőn: Norrisé a rajtelsőség

E-újság
1 órája

Aranyláz a Mecsekalján – Pucz Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
2 órája

Fő a jókedv! – Malonyai Péter jegyzete

Minden más foci
2 órája

Vasárnapi sportműsor: Paks–FTC, DVSC–PAFC, Vasas–ETO FC, vízilabda-vk-döntő a görögök ellen

Minden más foci
2 órája

Jacobacci: Együtt tudunk élni ezzel az eredménnyel, a játékkal pedig kifejezetten elégedettek lehetünk

Labdarúgó NB I
2 órája

A PSG után a Real Madrid is megegyezett Yan Diomandéval, már csak a Leipziggel kell dűlőre jutni – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
3 órája

Pontmentéssel tért vissza a Honvéd – Baki a 88. percben egyenlített

Labdarúgó NB I
3 órája