A belga rendőrség közleménye szerint a világbajnokság első napjaiban "csak százezer szurkoló gyűlt össze a Zolder Circuit környékén, ám a hét végére valóságos invázió várható, több mint félmillió (!) nézőre számítanak. A hatalmas érdeklődés miatt a résztvevőknek is jóval nehezebb lesz eljutni a viadal helyszínére, ezen a rendezők úgy próbálnak meg segíteni, hogy egy rendőrök által biztosított útvonalat tartanak fenn a csapatok részére. A szurkolók elsősorban a vasárnapi férfi mezőnyversenyre lesznek kíváncsiak, Zolderben napok óta az a legfontosabb téma, hogy vajon Cipollini, Zabel, Freire és McEwen közül ki lesz a leggyorsabb. Esetleg valaki más hódítja el a sprinterek elől a szivárványos trikót?
Az U23-as férfi gyôztes Chicchirôl (képünkön) azt mondják, ô lehet Cipollini utóda
Az U23-as férfi gyôztes Chicchirôl (képünkön) azt mondják, ô lehet Cipollini utóda
Az U23-as férfi gyôztes Chicchirôl (képünkön) azt mondják, ô lehet Cipollini utóda
Az U23-as férfi gyôztes Chicchirôl (képünkön) azt mondják, ô lehet Cipollini utóda
Profiszerződések sora dől el a belga pályán, akad, aki nem is titkolja, hogy egyezkedik, a csütörtöki egyéni időfutamverseny győztese, a kolumbiai Santiago Botero például a US Postal autójával hajtatott a szállására. Mint ismeretes, a négyszeres Tour de France-győztes Lance Armstrong együttese néhány hete Bodrogi Lászlót is megkörnyékezte, ám a magyar időfutam-specialista inkább a belga Quick Step-Davitamon ajánlatát fogadta el. Az amerikaiak mindenképpen időfutammenővel akarták erősíteni csapatukat, s úgy látszik, kifogták közülük a legjobbat… S ha már Armstrongéknál tartunk: az amerikai szupersztár nem is indult a vb-n, mégis átvette a vezetést a világranglistán – igaz, előnye csupán 41 pont Erik Zabel előtt, ezt pedig a német sprinter akár már vasárnap könynyedén ledolgozhatja. Bodrogi László a csütörtöki negyedik helyével javított a pontszámán, ám háromegységnyit így is visszacsúszott a rangsorban, ahol jelenleg a 35. helyen jegyzik. A pontok növelésével egyébként Bodrogi a 26. helyre hozta fel Magyarországot a nemzetek rangsorában, már csupán egyet kellene előrelépni ahhoz, hogy jelentősen megváltozzon a magyarok megítélése. A 25. helyezett ugyanis már kétszer akkora csapattal indulhat a vb-n, a nemzeti bajnoksága pedig világranglistapontokban mérve ötször annyit ér. Egy megjegyzés azonban közelebb vihet bennünket egy leszűrendő tanulsághoz: ha Bodrogi pontszámait kivennénk a kosárból, Magyarország Burkina Fasóval, Szíriával és Panamával vetélkedne a rangsor végén…
Országúti vb, Zolder (Belgium) Mezônyverseny. U23. Férfiak (166.4 km, 175 induló). Világbajnok: Francesco Chicchi (Olaszország) 3:36:28 (46.123 km/ó), 2. Francisco Gutierrez (Spanyolország) a. i., 3. David Loosli (Svájc) a. i., 4. Sz. Lagutyin (Üzbegisztán) a. i., 5. G. Lequatre (Franciaország) a. i., 6. G. Rast (Svájc) a. i., …71. Lengyel Tamás (Magyarország) a. i., …98. Madaras Zoltán (Magyarország) 41 mp h., …138. Csomor Zoltán (Magyarország) 19:33 p h. Juniorok. Nôk (76.8 km, 64 induló). Vb: Suzanne De Goede (Hollandia) 1:59:00 (38.723 km/ó), 2. Claudia Stumpf (Németország) a. i., 3. Monica Holer (Svédország) a. i., 4. N. Tirard (Franciaország) a. i., 5. M. Long (Egyesült Államok) a. i., 6. B. Goss (Ausztrália) a. i. A szombati program. 9.30: junior férfiak, mezônyverseny (131 km), címvédô: Olekszandr Kvacsuk (ukrán). 13.30: nôk, mezônyverseny (131 km), cv: Rasa Polikeviciute (litván). Tv: Eurosport, 11.15 és 14.30 (élô)
Persze, nemcsak a boxutcában, az aszfalton is zajlik az élet Zolderben, péntek délelőtt a junior nők mezőnyversenyével folytatódott a világbajnokság. A fiatalok nem igazán tüzelték fel a belga őszben fagyoskodó nézőket, a 77 kilométeres futam végén közel ötvenfős boly zúdult át egyszerre a célvonalon, a győzelmet a holland Suzanne De Goede szerezte meg. Jóval több izgalmat hozott az U23-as férfiak futama, amelyben négy versenyzővel a magyar csapat is érdekelt volt. A profiszerződésre pályázó fiatalok ezúttal is gigászi csatát vívtak, a csaknem négyórás száguldás során egy pillanatra sem lazítottak, ráadásul tucatnyi bukás nehezítette a dolgukat. Az egyik legnagyobb bukás éppen a célegyenesben, kétszáz méterrel a befutó előtt történt, a hatodik helyen sprintelő orosz versenyző kerekéhez ért hozzá egyik ellenfele, s többen is hatalmasat estek. Annak ellenére, hogy a 166 kilométeres futam során egymást érték a szökések, végül a mezőnybefutó (már amennyi maradt a mezőnyből) döntött, s ebben az egyik lehetséges Cipollini-utód, az olasz Francesco Chicchi volt a legjobb, egyszerűen kikerülte ellenfeleit. A második helyen a holland Dekkers ért célba, ám a zsűri szabálytalanság miatt utólag megfosztotta az ezüstéremtől, amely így a spanyol Gutierrezé lett, míg a bronz a svájci Looslinak jutott. Loosli így is egy nagy élménnyel lett szegényebb, mert a pódiumra még Dekkers állhatott fel… A mieink közül Vörös Benedek (Mapei-Kanizsa KK) egy bukás miatt fél távnál leszakadt, s behozhatatlan hátránya miatt feladta a versenyt. Csomor Zoltán (Mapei-Kanizsa KK) 19 perces hátránnyal a 138. helyen ért célba, míg Lengyel Tamás (P Nívó-Betonexpressz-FTC) a győztessel azonos idővel a 71., klubtársa, Madaras Zoltán pedig minimális hátránnyal a 98. helyen zárt. Utóbbiak helytállása – a végső helyezéstől függetlenül – igen dicséretes a világbajnoki mezőnyben.
Sztárok a Zolder Circuit aszfaltján
Sokat megélt már a belgák egyik büszkesége, a Zolder Circuit, amelyet 1963-ban nyitottak meg a nagyközönség, no és a dübörgő automobilok előtt. Az első igazán jelentős esemény az 1969-es országúti világbajnokság volt, amelyen a holland Harm Ottenbos egy páros szökés után szerezte meg az első helyet. 1973-tól 1984-ig a Formula–1-es sorozat belga futamát rendezték Zolderben, egy kis szobor a Ferrari, egy díszes tábla pedig a sokáig körrekordot tartó Niki Lauda előtt tiszteleg ma is. A kanyarokat azóta néhányszor átépítették, de a szigorúbb biztonsági előírások miatt a Formula–1 már sohasem térhet ide vissza. Ettől függetlenül ritkán csendes a Zolder Circuit, a kamionosoktól kezdve a motorosokon át a gyorsasági autósokig naponta koptatják az aszfaltot. S 2002-ben két kerékpáros világbajnokságnak is a térképeken nem mindig jelzett Zolder adott otthont, januárban a terepkerékpárosok, most pedig az országútiak látogattak a szentélybe. S ha már a bringásoknál tartunk – náluk is "ahány, annyi féle”. Nem ritka, hogy ismert és sikeres pályaversenyzőket láthatunk a mezőnyben, de olykor érdekesebb "pályamódosításokkal” is találkozhatunk. A kanadai Green például a mountain bike cross country szakágának kétszeres világbajnoka, csütörtökön azonban az időfutammenők között szerepelt – méghozzá nem is rosszul, a huszadik helyen zárt. A francia Pitel esete még furább, a duatlon világbajnoknője a kerekesek között is kipróbálta magát – kevesebb sikerrel. De a példája talán ragadós is lehetne, hiszen duatlon-világbajnokunk már nekünk is van, s az országúti kerékpárban az olimpia is elérhetővé válna…
Szabadlábra helyezték Rumsas feleségét
CHAMBÉRY. Pénteken 20 ezer eurós óvadék ellenében szabadon engedték Edita Rumsast, az idei Tour de France-on harmadik helyezett litván Raimondas Rumsas feleségét. A franciaországi Chambéry bírósága korábban háromszor is elutasította a Bonneville-ben tiltott szerek birtoklása, illetve doppingolásban való segédkezés miatt július 29-e óta előzetes letartóztatásban lévő asszony szabadlábra helyezési kérelmét. Edita Rumsast a chamonix-i határátkelőhelyen, a vámkezelés után vették őrizetbe, miután a rendőrség tasakokban és injekciós ampullákban "nagyon nagy mennyiségű” doppingszerre – elsősorban kortikoidra, tesztoszteronra és EPO-ra – bukkant az autójában. Az eset után a Lampre-Daikin vezetősége felfüggesztette Raimondas Rumsas versenyzői jogát. A szövevényes ügyhöz tartozik, hogy a tours-i rendőrség a vasárnapi Világkupa-verseny után razziát tartott a csapat szálláshelyén, átkutatta autóit, majd több órán keresztül hallgatta ki a team 12 tagját, kerekeseket és vezetőket. Főleg azokra fordított megkülönböztetett figyelmet, akikkel Rumsas együtt versenyzett a Tour de France-on, így a svájci Rubens Bertogliati, a belga Ludo Dierckxsens, az olasz Marco Serpellini és Alexandro Cortinovis, továbbá Pietro Algeri sportigazgató részesült "különleges bánásmódban”. Az érintetteket ugyan néhány órával később szabadon bocsátották, de a vizsgálat még nem zárult le. A csapat vezetői szerint ugyanakkor csupán egy látványos, demonstratív akcióról volt szó, melynek során semmilyen tiltott szert nem találtak.