Tóth Norbert mégis jöhet

Vágólapra másolva!
2002.10.09. 21:42
Címkék
Az Újpestnek nem kell Tóth Norbert –mondták el lapunknak egy hete a klub vezetői. Ehhez képest a Vasast korábban feljelentő és az eljárást megnyerő középpályás szerdán pályára lépett a lila-fehér együttesben, mi több, gólt is lőtt Salgótarjánban. Ebből gondolhatnánk, hogy a játékos mégiscsak a Megyeri útiakhoz igazol, de egyelőre még nem tartanak itt a felek.Gyulay Zsolttól, az Újpest ügyvezető igazgatójától megtudtuk, keresik a megoldást Tóth Norbert szerződtetésére. Mint korábban arról beszámoltunk, hiába lett szabadon igazolható a középpályás, a Magyar Labdarúgóliga kasszájába be kell fizetniük a liláknak a futballista elmúlt évi fizetésének hetven százalékát. Erre mondták azt Újpesten, hogy nem kis összegről van szó, amit jelen pillanatban nem is tudnak kifizetni. Ám a hírek szerint haladékot kérhetnek a lilák az átutalásra, így könnyen előfordulhat, hogy mégis leigazolják a futballistát.A Megyeri útiak ezen a héten két edzőmérkőzést akartak játszani, ám a kettőből egy lett. Szombaton a jugoszláv Vojvodina érkezett volna a lilákhoz, ám az újvidékiek érdekesen képzelték el a találkozót…
Salgótarján–Újpest 1–4 (0–1)
Salgótarján, 300 nézô. V: ifj. Mohácsi
ÚJPEST: 1. félidô: Vlaszák –Simon A., Lerant, Tchur –Simek, Poljakovic, Farkas B., Tóth N. –Rósa H., Sloncík –Kovács Z. 2. félidô: Illyés –Németh T., Lerant, Tchur –Kapcsos, Cseri, Horváth T., Sloncík (Horváth M.), Tóth N. –Simek, Móri
G: Simon L., ill. Poljakovic, Sloncík, Németh T., Tóth N.
Salgótarján–Újpest 1–4 (0–1)
Salgótarján, 300 nézô. V: ifj. Mohácsi
ÚJPEST: 1. félidô: Vlaszák –Simon A., Lerant, Tchur –Simek, Poljakovic, Farkas B., Tóth N. –Rósa H., Sloncík –Kovács Z. 2. félidô: Illyés –Németh T., Lerant, Tchur –Kapcsos, Cseri, Horváth T., Sloncík (Horváth M.), Tóth N. –Simek, Móri
G: Simon L., ill. Poljakovic, Sloncík, Németh T., Tóth N.
"Tizenkét napra látogatott volna Magyarországra a Vojvodina, e alatt az idő alatt mérkőztünk volna meg egymással –mondta Bodnár István, az Újpest technikai vezetője. –Megállapodtunk, aztán kaptunk egy faxot, amelyben közölték velünk, hogy játszanak velünk, ha kétnapi szállásukat és ellátásukat kifizetjük. Mivel nem erről volt szó, közöltük is velük, hogy nem akarunk pályára lépni ellenük. Egy nappal később aztán újabb üzenet érkezett, hogy sok sérültjük és válogatottjaik miatt nem is jönnek. Azóta megtudtuk, hogy ebből szinte sportot űznek a Vojvodina vezetői. Megállapodnak az említettek szerint, és hozzáteszik, hogy a visszavágó keretében ugyanilyen körülményeket biztosítanak a csapatnak, aztán ezt nem tartják be. Nem is bánom, hogy nem játszunk velük. Az edzőmeccset feltehetően kedden vagy szerdán pótoljuk.”
Salgótarjánban az Újpest új hadrendben kezdte a mérkőzést: 3–4–2–1-es felállásban futballoztak Szabó András tanítványai. Horváth Ferenc nem szerepelt ezen a találkozón, a csatár fáradt, így a szakvezetők úgy döntöttek, jót tesz majd neki a pihenés. Szóhoz jutott viszont Kapcsos Vince, Horváth Tamás, Horváth Mihály és Cseri Gergő, akik amúgy az Újpest FC-Fót játékosai. A fiatalokat jól ismeri Szabó András vezetőedző, hiszen ő korábban a lila-fehér juniorcsapat trénere volt.
Legfrissebb hírek

A kolozsvári CFR vár a Paksra az Európa-liga selejtezőjének első körében

Európa-liga
26 perce

Jégkorong: igazi sztárparádé várható az olimpián

Jégkorong
31 perce

Cselgáncs-vb: Özbas Szofi a nyolcaddöntőben búcsúzott

Egyéb egyéni
54 perce

Roland Garros: Szabalenka elnézést kért Gaufftól a döntő utáni nyilatkozatáért

Tenisz
55 perce

Az első lépés a budapesti döntő felé: lezajlott az idény első Bajnokok Ligája-sorsolása

Bajnokok Ligája
1 órája

Los Angeles 2028: az olimpiai címvédés Djokovics új motivációja

Tenisz
1 órája

Új fejezetéhez érkezett Szoboszlai és Szalah élcelődése

Angol labdarúgás
1 órája

Idősebb Neymar: A fiam nem csajozás vagy pókerezés közben sérült meg

Minden más foci
2 órája
Ezek is érdekelhetik