Lósport: Kállai, Kegyúr – pompás pár

PÉCSI ISTVÁNPÉCSI ISTVÁN
2002.10.07. 21:19
Címkék
A hároméves sárga mén, Kegyúr megverte legfőbb riválisát, a favorit Dancing Jollyt a Magyar St. Legerben Dunakeszi-Alagon. A derbiévjárat két legjobb lova parádés küzdelemben döntötte el az elsőség sorsát a szélsőségesen hosszú, 2800 méteres távon. A Magyar St. Leger a hármas korona harmadik ága, a hároméves telivérek utolsó klasszikus versenye, amely állóképességből és acélosságból vizsgáztatja a versenylovakat. Kettejük párviadala élményszámba ment az idei szezonban, hiszen korábban a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok Kft. lova, Kegyúr megnyerte a klasszikus Nemzeti és Alagi Díjat, s a Derbyben ugyan betlizett – csak hatodik lett –, a patinás Szent István Díj megnyerésével viszont ismét bizonyította klasszisát. Bagi Imre lova, a pej Dancing Jolly a Derbyben ugyanakkor harmadik, míg az év egyik legfontosabb versenyén, a Kincsem Díjban első lett, fél hosszal megelőzve Kegyúrt.A mostani futam forgatókönyve kísértetiesen hasonlított a legutóbbi versenyükre. A két kitűnő lovas, Kállai Pál és Kovács Sándor csak egymást figyelte, lovaik fej fej mellett galoppoztak. A befutóra fordulva már csak a két favorit volt elöl, Dancing Jolly folymatosan támadott, Kegyúr pedig keményen védte vezető pozícióját. A csaknem 600 méteres küzdelem után Kegyúr a 69 éves Kállaival nyakhoszszas elkőnnyel robbant be a célba. Kegyúr idei negyedik Nagydíj-győzelme jól hozott a konyhára, nyereménye 5 millió forint fölé emelkedett. S mostani sikerével nagy lépést tett az Év lova cím elnyerése felé is, amelyet a közönség és a szakma novemberben szavaz meg.
Legfrissebb hírek

Újabb 70 kilométer kerékpáros útvonalhálózatot jelöltek ki a Balaton-felvidéken

Kerékpár
13 perce

„Fényes jövő vár ránk” – Kerkez Milos az első liverpooli idénye tapasztalatairól beszélt

Légiósok
17 perce

Kisvárda: „A további változásokra várni kell – amíg nem tudjuk, mennyi pénzt kapunk az MLSZ-től”

Labdarúgó NB I
35 perce

Curling vegyes páros vb: újabb magyar vereség, ezúttal a skótoktól

Egyéb egyéni
43 perce

Pat Riley 81 évesen nem a visszavonulásra, hanem egy újabb NBA-bajnoki címre összpontosít

Amerikai sportok
1 órája

Férfi röplabda: huszonkét fős keretet hirdetett a szövetségi kapitány

Röplabda
1 órája

MLSZ: kiderült minden... a következő bajnoki kiírásról

Labdarúgó NB I
2 órája

Váltó-vb: jó eredménnyel készült a női 4x100-as váltó Dél-Afrikában

Atlétika
2 órája
Ezek is érdekelhetik