Evezősök súlyos balesete

2002.10.05. 00:13
Címkék
Súlyos közlekedési balesetet szenvedett, méghozzá vétlenül, a Győri Vízügyi Spartacus két evezőse. A válogatott kerettag Lányi Péter – aki négypárban készült volna a 2003-as szezonra – az általa vezetett Fiat személygépkocsival vitte haza klubtársát és barátnőjét, Molnár Anikót vámosszabadi lakására. A 14-es úton haladva egy szembe jövő Suzuki vezetője az előtte haladó tehergépkocsi előzésébe kezdett, de a távolságot rosszul mérte fel, már nem tudott visszasorolni saját sávjába, és frontálisan ütközött a Lányi által vezetett személygépkocsival. Az ütközés következtében Lányi Péter és Molnár Anikó súlyos sérüléseket szenvedett, mindkettőjüket a győri Dr. Petz Aladár Megyei Kórházba szállították. Lányi medencecsonttörést, szilánkos nyílt combtörést, fejsérülést szenvedett és agyrázkódást kapott, s 24 órán át eszméletlen állapotban volt. A combját és a medencéjét a kórházban megoperálták, de elképzelhető, hogy a későbbiekben további műtéti beavatkozás vár majd rá. Egyelőre azonban a versenyzőt az intenzív osztályon tartják. Molnár könynyebben sérült, a keze két helyen törött el, a könyökén nyílt törés van, ám őt már hazaengedték.A vétkes gépkocsi vezetője a helyszínen életét vesztette, míg utasa ugyancsak súlyosan megsérült.
Legfrissebb hírek

Hamilton elárulta az NS-nek, róla nevezik el a Hungaroring egyik kanyarját

F1
1 perce

Strandröplabda Eb: huszonegy év után újra lesz magyar induló

Röplabda
5 perce

Az Aston Villa bejelentette Garnacho érkezését

Angol labdarúgás
6 perce

Konferencialiga: Debrecen–Pjunik Jereván

Európa-konferencialiga
42 perce

Udvardy Panna a nyolcaddöntőben búcsúzott Hamburgban

Tenisz
1 órája

Dzsudzsák, Lang és Cibla is kezd a Lokiban a Pjunik ellen

Európa-konferencialiga
1 órája

Ghánai U-válogatott csatárt igazolt az Újpest – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Új korszak kezdődött a Puskás Akadémiánál, a ZTE-nél az irány maradt, a nevek változtak

Labdarúgó NB I
1 órája