Baseball: Egy lépésre az aranytól

Vágólapra másolva!
2002.10.05. 21:12
Címkék
Szentendre-Sleepwalkers–Torony-Szőnyegház Thúry Ants 4:21 (1:0, 0:0, 1:6, 0:2, 2:5. 0:4, 0:4)Szentendre, 100 néző. V: Brecska, LuptákSZENTENDRE: SZATÓ, NÉMETH B., Gyenge, Kovács S. (1), Illés (1), Ágoston (Kovács G.), Halmos, Morua (Nikolits), Várkonyi. Edző: Szato MaszasiTHÚRY: Ivanics (1), HAJDU (7), Barbalics (2), Kaufmann, Völgyes, Simonics (2), Móricz (Halász), Szécsényi (1), NITOBE (4). Edző: Gondi ZoltánA három győzelemig tartó bajnoki döntő állása: 2–1 a Thúry javáraPOLGÁR LÁSZLÓElsőként máris győztes volt mindkét csapat a bajnoki döntő harmadik felvonásában, mivel nehézségek nélkül le lehetett játszani az összecsapást a szentendrei pályán. Bár a találkozó úgy indult, hogy a hazai környezet előnye segíthet a Sleepwalkersnek. Ám a harmadik játékrésztől a kanizsai együttes fokozatosan átvette az irányítást, elhúzva ellenfelétől, és csak a vendéggyőzelem aránya volt kérdéses. A szentendreieket talán túlságosan megnyugtatta a múlt heti idegenbeli siker, de ezúttal a Thúry együttese alaposan visszavágott. A találkozón a kanizsai Hajdu László három home-run-nal sportági ritkaságot vitt véghez a magyar baseball történetében. MestermérlegSzato Maszasi: – A Kanizsa sokat és jól ütött, ezekben ma mi rendkívül gyengék voltunk. Gondi Zoltán: – Az elejétől fogva kezünkben tartottuk a mérkőzést, rendkívül jól játszott csapatom, Hajdu László pedig remekelt.
Legfrissebb hírek

A hajrában fordítottak, továbbjutottak a németek; az angolok kiestek az U19-es Eb-n

Minden más foci
1 perce

Vízilabda: Angyal Dániel az Olympiakoszhoz szerződött

Vízilabda
1 órája

Romano szerint Zubimendi már aláírta a szerződését az Arsenalnál – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

Férfi vízilabda-válogatottunk végig vezetve legyőzte az olaszokat Szicíliában

Vízilabda
1 órája

Lőw Zsolt: Én is felelős vagyok a Lipcse hetedik helyéért, de nehezített pálya volt

Német labdarúgás
1 órája

Florian Wirtz klubrekordot jelentő összegért a Liverpoolhoz igazolt – hivatalos

Angol labdarúgás
1 órája

„Idegbe jött” a játékos a klubvilágbajnokságon, amikor le akarták cserélni – videó

Klub-vb
1 órája

Női kosár Eb: a csehek újra nyertek, a svédek életben tartották esélyeiket

Kosárlabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik