Argentína: Vége a Pekerman-korszaknak

Vágólapra másolva!
2002.10.05. 22:09
Címkék
Az argentin labdarúgásban meglepő és érthetetlen dolgok történtek az idén. Az albiceleste leszerepelt a világbajnokságon, ám a bukott edzőnek, Marcelo Bielsának mégsem kellett elhagynia a kispadot. Egy másik argentin tréner, a sikeredzőnek számító José Pekerman viszont önszántából mondott le. A napokban világgá repített hír a maga nemében korszakos, hiszen a szakember vezette argentin ifjúsági válogatott nyolc éve uralja az U20-as korosztályt.A ma már minden idők egyik legsikeresebb utánpótlásedzőjeként számon tartott Pekerman 1994 szeptemberében foglalta el az argentin ifiválogatott szövetségi kapitányi posztját, és az elkövetkező szezonokban sikert sikerre halmozott. Katarban (1995) a vb-címig vezette az alakulatát, 1997-ben a dél-amerikai bajnokság után a malajziai vb-n is verhetetlenek voltak a tanítványai. Rá egy évre a Pekerman-legénység megnyerte a Mundialitót és a hagyományos touloni tornát is, 1999-ben újra Dél-Amerika legjobbja volt az U20-as delegáció, míg 2001-ben Brazília mögött második lett. Tavaly júliusban újból a csúcsra jutottak a Pekerman-fiúk: hazai pályán Javier Saviola vezetésével taroltak, és a negyedik vb-címnek köszönhetően Argentína az ifi-vb történetének legsikeresebb nemzete lett."Hosszas elemzés után döntöttem úgy, hogy ideiglenesen abbahagyom az edzősködést. Egyszerűen elfáradtam. Mindenképpen szükségem van pihenésre, hiszen rengeteg időt töltöttem az ifiválogatott élén. De mint mondtam, csak átmenetileg hagyom abba a munkát. Ha ugyanis vonzó ajánlatot kapok az Argentin Labdarúgó-szövetségtől, biztosan visszatérek”– nyilatkozta Pekerman, aki a vb után Bielsa miatt nem fogadta el a nagyválogatott szövetségi kapitányi posztját. "Ô a legalkalmasabb a válogatott vezetésére, és remélem, 2006-ban revánsot is vesz a többieken Németországban!”– erősítette most meg akkori elhatározását.
Legfrissebb hírek

Motorbalesetet szenvedett és sürgősségi műtéten esett át Vlade Divac

Kosárlabda
30 perce

NS-infó: az FTC-vel nem is tárgyalt, Domingues a Sevilla vagy az Espanyol játékosa lehet

Labdarúgó NB I
53 perce

Argentin elnökei és tulajdonosai lesznek a ZTE-nek

Labdarúgó NB I
57 perce

Női kosár: Jelena Brooks újabb egy évre írt alá Sopronban

Kosárlabda
1 órája

Erste Liga: Kovács Alex egy évvel hosszabbít Újpesten

Jégkorong
1 órája

A Csíkszereda bejelentette Ferenczi János és Szalay Szabolcs érkezését

Minden más foci
1 órája

Pongó Marcell: Az Albánál izgalmas szakmai koncepciót vázoltak fel

Kosárlabda
2 órája

Női kosár: Lelik Réka marad Miskolcon

Kosárlabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik